„Minden paranoiás engem üldöz” – Umberto Eco író

szerző
Köves Gábor
publikálva
2015/51. (12. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Új regényében ismét összeesküvés-elméletekkel játszik, és paranoiába hajszolja szereplőit. Professzor Eco hosszas unszolás után végül kötélnek állt, és válaszolt kérdéseinkre.

Megbízójuk utasítására újság­írók kicsiny csapata azon munkálkodik, hogy nagy titokban egy olyan lapot készítsenek, mely megjelenni ugyan aligha fog, de – mert kellemetlen lehet egyeseknek – alkalmas arra, hogy a segítségével a háttérben meghúzódó nagyfőnök bezsarolhassa magát a társadalom legfelsőbb és legbelsőbb köreibe. Aztán természetesen kitör a pánik, elszabadul a paranoia, és valósággá válik, amit addig csak rossz tréfának gondoltak a józanabbak – vagy mégsem? Valahogy így foglalható össze Umberto Eco legújabb regénye, a szatírának sem utolsó Numero Zero, melyben a szerző újabb összeesküvés-elméletekkel játszik, és paranoiába hajszolja szereplőit. Professzor Eco hosszas unszolás után végül kötélnek állt, és válaszolt kérdéseinkre.

*

Magyar Narancs: Születtek hasonló, zsarolási célt szolgáló sajtótermékek Olaszországban?

Umberto Eco: Hogyne, sok ilyen készült és készül még ma is. A nagy választékból engem a Pecorelli-sztori ihletett meg. Pecorelli a hetvenes években egy Osservatore Politico című kiadványt szerkesztett, amit nem a nagyközönségnek szánt, hanem a nagypolitika prominenseinek juttatott el. Pecorelli valószínűleg a titkosszolgálatokkal tartott fenn kapcsolatot, a lapját pedig, ezt az állapot nyilvánvalóan azért készítette, hogy politikusokat zsarolhasson. Aztán egy nap merénylet áldozata lett, és senki nem értette, ki állhat a gyilkosság mögött.

false

 

Fotó: Europress Fotóügynökség

 

MN: Sokan A Foucault-ingát emlegetik a Numero Zero kapcsán, és mi tagadás, valóban vannak hasonlóságok…

UE: Egy író munkái mindig hasonlítani fognak egymáshoz, és hát azt is én írtam, meg ezt is. De nem csak a Foucault, számos esszém is ezzel, kitalált összeesküvésekkel foglalkozik. A prágai temető című regényem is ebbe a vonulatba tartozik. Könnyen lehet, hogy rögeszmémmé vált a paranoia és annak megannyi esete. Egyszer azt találtam mondani, hogy minden paranoiás engem üldöz. Persze csak viccnek szántam.

MN: Olaszország jó táptalaja az összeesküvés-elméleteknek: aki azt vizionálta, hogy létezik egy titkos társaság, melynek nagy befolyása van az állam ügyeire, és nem a demokráciában érdekelt, annak alighanem nagy elégtételt jelentett a hírhedt Propaganda due szabadkőműves páholy leleplezése. A P2 lebukásával új éra kezdődött, vagy joggal lehet tartani ma is efféle titkos társaságoktól?

UE: Noha a P2, az olaszországi terrorizmus és az ezekhez kapcsolódó bűncselekmények kora leáldozott, én úgy sejtem, hogy a háttérben valami mégiscsak folytatódott és mind a mai napig folytatódik.

MN: A Velinák és csönd című írásában amellett érvel, hogy a legbiztosabb módja ellenfelünk befeketítésének, ha igaz, de irreleváns hírekkel tömjük meg vele kapcsolatban a lapokat, melyek „a bennük foglalt egyszerű tényeken túlmutató gyanú árnyékát hordozzák”. A Repubblica – ön szerint – nagy hibát vétett azzal a Berlusconi elleni kampányában, hogy irreleváns, de gyanút keltő hírek helyett releváns hírekkel foglalkozott. Az ebből fakadó keserűsége is közrejátszott a Numero Zero megírásában?

UE: Nekünk, olaszoknak külön kifejezésünk is van erre: macchina del fango, ami annyit tesz, hogy sarazó, sarat készítő gép. Homályos célzások rendszere ez, olyan célzásoké, melyek mögött még akár valami tényszerű igazság is állhat, de a művelet célja, hogy gyanút ébresszen egy bizonyos személlyel szemben. A regényemben sok-sok oldalt szenteltem a jelenség leírásának. Megjegyezném ugyanakkor, hogy a könyvben szereplő hírek, melyeket a szereplőim találnak ki mások lejáratására, nem a fantáziám szülöttei: nagyon is léteztek, és azzal a céllal terjesztették ezeket, hogy befeketítsenek bizonyos embereket. Nem is kell messzire mennünk egy szép példáért: nemrég megírták a lapok, hogy a pápának állítólag agydaganata van. Ennek a hírnek az volt a su­gallata, hogy Ferenc pápa nem volt ura a szellemi képességeinek, amikor ezt vagy azt mondta.

MN: Az első német kritikák nem sokat teketóriáztak, és egyenesen Berlusconi alakját vélték felfedezni a Numero Zero háttérben meghúzódó manipulátorában. Önről mint Berlusconi heves kritikusáról valóban könnyen beugrik a bukott miniszterelnök. Most, hogy már nem ő Olaszország első embere, érdemes folytatni a harcot?

UE: Az az érzésem, hogy a németek kicsit eltúlozták a dolgot ezzel a berlusconizással. Nem tagadom, az elmúlt húsz évben kíméletlenül ostoroztam Berlusconit, de a regényem fő machinátorába más mágnásokat is könnyen bele lehet látni. Hogy mást ne mondjak, ott van Rupert Murdoch vagy Donald Trump és még sokan mások. A világ tele van ilyen alakokkal. Magán múlik, hogy Berlusconit látja-e meg ebben a szereplőben; ha igen, áldásom rá, de arra azért felhívnám a figyelmét, hogy Berlusconi összehasonlíthatatlanul nagyobb hatalommal bír, mint az én kitalált alakom. A könyvemben nem talál mást, csak lúzereket, míg Berlusconi távolról sem az. Ó, nem, ő nagyon is nyertes típus, a győztesek csapatát erősíti. Még akkor is, és ezt nagy öröm nekem kimondani, hogy ma már messze nincs akkora befolyása, mint hajdan. De azért nem tűnt el, nagyon is jelen van.

MN: A könyvben szereplő bombasztikus összeesküvés-elmélet szerint nem Mussolini volt az, akit 1945-ben agyonlőttek, hanem a dublőrje – Mussolini kereket oldott, és Argentínában várta, hogy egyszer diadalmasan visszatérhessen Olaszországba. Ön 1932-ben született, tehát még bőven Mussolini alatt gyerekeskedett, saját emlékei is vannak erről a korszakról. Az átlag olasz elhitte, hogy Mussolini meghalt, vagy kételkedett a dologban?

UE: A regényemben említett tények mind igazak, kivéve a Mussolini-sztorit, amely egy paranoiás elme, egy rögeszmés alak agyszüleménye. Nem hiszem, hogy az olaszokban felmerült volna, hogy Mussolinit nem ölték meg 1945-ben. Még a legfanatikusabb követői is azon voltak, hogy megtalálják a sírját. Ma zarándoklatok indulnak Predappióba, ahol Mussolinit eltemették.

MN: Sokan Fellini Amarcordjából ismerik, milyen lehetett Mussolini alatt felnőni. Fellini filmje jól adja vissza ezt az időszakot, vagy netán valami kis hamis nosztalgia is vegyül a képbe?

UE: Jól adja vissza. De hadd emlékeztessem arra, hogy még csak gyerekek voltunk, akikbe nap mint nap csepegtették a fasiszta ideológiát az iskolában. Fogalmunk sem volt róla, hogy létezik más is, ami ezen túl van. És mégis, 11 éves fejjel elég volt látnom a fasizmus bukását, elég volt olvasnom az újságokban más pártok létezéséről, hogy sok mindent azonnal megértsek és másként lássak.

Mai programok
MN: A nagy médiahoaxok közül melyek állnak közel a szívéhez?

UE: Az igazán jelentős hoaxok közül a legparanoidabb az az összeesküvés-elmélet, mely szerint az amerikaiak nem jártak a Holdon, az egész nem volt más, mint a Pentagon által megrendezett színjáték. Egy még régebbi összeesküvés-elmélet szerint Napóleon sosem létezett, mítosz volt csupán. Erről jut eszembe: ha felmegy a webre, látni fogja, hogy az összeesküvésekkel foglalkozó oldalak számos nyelven elérhetők, ez különösen az amerikai oldalakra igaz. Az összeesküvés-szindróma egyfajta társadalmi betegség: sokan képtelenek elfogadni a megtörtént esetek triviális magyarázatait, inkább valami okkult hatalom kezét látják a dolgok mélyén, és hát ezzel a felelősségek elől is remekül el lehet menekülni: nem, ez nem a mi hibánk, hanem a tudodkié. Hát, így megy ez.

MN: A tegnap szigete írásakor odáig ment a felkészülésben, hogy levágatta nagy becsben tartott szakállát, és búvárkodni indult. A Numero Zero megírása állította hasonló fizikai próbatétel elé?

UE: Igen. 1954 óta Milánóban élek, de eddig valamiért nem vettem tudomást a városom titkos helyeiről. A Numero Zero írásakor viszont felkerestem ezeket az eldugott, nyugtalanító helyeket. Az egyik legnagyobb meglepetést egy templom, a San Bernardino alle Ossa okozta. Telis-tele van emberi csontvázakkal.

Umberto Eco Bábeli beszélgetés című esszékötete nemrég jelent meg, új regénye pedig jövőre jön az Európa Könyvkiadónál.

szerző
Köves Gábor
publikálva
2015/51. (12. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2
    Francesco Sinibaldi
    2016. február 21., 15:28
    El fervor de la memoria.

    En el viñedo
    una luz
    reaparece
    como el
    canto de un
    diamante
    en el limpido
    destino.

    Francesco Sinibaldi
  2. 1 Cyrano
    Cyrano
    2016. február 21., 11:15
    R.I.P.
    Szerettem az írásait. Most olvasom a Prágai temetőt.
    Az ember abban reménykedik, hogy legalább a legjobbak örök életűek. Ezért mellbevágó, amikor kiderül: mégsem.:(

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Holland orvosok
A menekült gyerekek gyógyításáról
Nemzetépítés az iskolában
Ukrán–magyar oktatási vita
Versenysport vs. adófizetők
A hobbiúszók kiszorítása
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...