– kiáltott fel Margócsy István húsz évvel ezelőtt Parti Nagy Lajos Esti kréta című kötetéről írva, és most, hogy Kukorelly Endre összegyűjtött, válogatott, átdolgozott verseit olvassuk, mi sem tehetünk mást, mint hogy felkiáltsunk: milyen szép és jó, hogy most itt minden előttünk van és olvasható, kinek esztétikai tárgyként, kinek újraírások sorozataként, kinek filológiai csemegeként. A költő már legalább egy évtizede készült erre a kötetre, hiszen a 2006-os, bizarr címet viselő Kukorelly Endre legszebb versei fedőnevű kötethez a válogató – e sorok írója – már egy monumentális anyagot kapott kézhez. Most pedig itt egy újabb válogatás, amely teljes erejében mutatja be ennek a költészetnek minden szabálytalan szépségét, pontosabban szépséges szabálytalanságát.
Megjelent ez a több mint 400 oldalas verseskötet, amely megint szinte kikényszeríti azt, hogy szembenézzünk ennek a költészetnek és egyúttal a kortárs, illetve posztmodern magyar irodalomnak a jelentőségével. Kukorelly Endre lírája ugyanis annak a költészeti paradigmának (Tandori Dezső, Oravecz Imre, Parti Nagy Lajos, Kovács András Ferenc, Garaczi László) az egyik legjelentősebb darabja, amely szakított a modernizmus már-már emberfölötti, tragizáló hangvételével (Juhász Ferenc), patetikus szólamával (Nagy László), metafizikai-transzcendens irányultságával (Pilinszky János), s helyébe a „nagy elbeszélések” lehetetlenségéből fakadó töredékes megszólalásmód nyelvi megoldásait állította. Ez a posztmodernként aposztrofálható költészetfelfogás sajátos toleranciáról tesz tanúbizonyságot – hiszen elveti a modernizmus és az avantgárd minden régit elvető szemléletét is, s helyébe a világirodalom egészét érintő újrafelhasználás, újraírás lehetőségeit állítja. Ez az eredetiség egészen újszerű, átírások sorozataként megjelenő stratégiája. Mindehhez járul még a vers nyelvi terének teljes átalakítása: az ottliki „ürge” pozíciójából beszélő szubjektum, az én lefokozása, akár az (ön)irónia, (ön)paródia megoldásain keresztül is. Következmény: a töredék felértékelődése, a rontott nyelvi alakzatok, az alacsony nyelvi kompetenciájú beszélők, az alulretorizált nyelv, a kimondhatatlanság, a versszerűtlenség, a szinte a prózánál is prózaibb versszöveg.
És már itt is vagyunk Kukorelly Endre költészeténél.
A hat „könyv”-ből álló verskötetnek már rögtön az első darabja (a Vojtina-redivivus című vers) is több oldalról provokálja a klasszikus, jól formált lírai szövegeken csiszolódott versértést. Egyrészt az egész szöveg egy Arany János-vers újraírásaként jelenik meg már a címe által is, illetve a nagyszámú idézet miatt is. Másrészt az A(rany) J(ános) – J(ózsef) A(ttila) szignók szerepeltetése nyomán egy képzeletbeli Arany János – József Attila – Kukorelly Endre-trialógus alakul ki a versben, egy afféle lírai szerelmi háromszög, egymásra rétegeződött nyelvek, eszmék, korszakok interakciójaként. Harmadrészt töredékes, folytonos korrekciókból, elbizonytalanító effektusokból építkező mondatok alkotják, amelyekben a vesszők szinte önálló életre kelnek, poétikai funkcióként. Negyedszer az alulretorizált versnyelv, a bizonyos pontokon obszcén hangvétel, a versszerűtlen nyelvi megoldások feszegetik a határokat. Ötödször a bárgyú, elhasználódott páros rím felhasználása és kijátszása, amely a kortárs magyar irodalom bizonyos folyamatai (slam poetry) nyomán új értelmezésekre is lehetőséget ad. Hatodszor a közhelyes kifejezések (szív!) versbe építése. Hetedszer…
Kukorelly Endre gyűjteményes kötete szerkezetében is leképezi ennek a költészetnek a jellegét. Hozott anyagból dolgozik, összeránt, széttép, újraragaszt, új konstellációkat állít elő. A bricolage technikája ez, amely nyomán a legkülönbözőbb nyelvi „kacatok” állítják elő a jelentést és a verset, s amely által egyfajta patchwork-költészet jön létre. Nos, ilyen ez a kötet is: a linearitást, a kronológiát felülíró elrendezés és újraírás válik uralkodóvá, szembeszegül a hagyományos „összegyűjtött versek” narrációjának a meglepő konstellációk és az idő kényszerét felülíró térelrendezés által.
„Semmit / nem / használok / fel, / ha / tudok, / amennyire / tudom.”; „Ez egy világ itt. Egy csinosabb darab.”; „Felkészültem? Felkészülök, és eljutok oda? Hagyd el és csukd be átkozott irodalmi tapasztalataidat.”
Itt egy könyv, amely egyfajta szuicid késztetéssel kihívja maga ellen a szimbolikus apagyilkosságot a fiatal magyar irodalom részéről. Kíváncsian várjuk, és szinte már látjuk is.
Libri, 2014, 433 oldal, 3990 Ft
