A fülszövegből értesülök: a 38 éves szerző "író-harcművész-néptáncos", aki "tizennyolc évesen két hétig volt ferencesszerzetes-jelölt", mert "állítása szerint ennyit bírta nő nélkül". Két könyve jelent meg Erdélyben: egy "harcesszé"-gyűjtemény és egy novelláskötet, első regénye egyben magyarországi debütálása. Bemutatkozása emlékezetes is marad: az amúgy kivételes minőségérzékű Kalligram kínálatának - remélhetőleg sokáig utolérhetetlen - mélypontjaként.
A főhős harcművész, néptáncos és naplóíró, az ő életét követjük nyomon, miközben azon izgulunk, sikerül-e a szerzőnek valahogy történetté tákolnia egy rakás anekdotát, a haveri körnek címzett belső poént, kocsmai beszólást és sztereotípiát. A nagyapa a háborúban, Zordok az egyházi iskolában, a katonaságban, a házasságban, a kocsmában és a karateversenyen. Az úgynevezett humor valamivel a hollywoodi B-filmek alatti tartományban mozog: az énektanár nem tud énekelni, a kövér prostituálttal undorító dugni, és olyan nagyszerű fricskák sorjáznak oldalakon keresztül, mint hogy "akkora faszfej, hogy fülei a herék". Fejlődésregény akarna ez lenni, de nincs fejlődés, nem is lehet, mivel Zordok, a szerző alteregója az elejétől utolérhetetlen emberi nagyság. A tökéletes férfi: ez onnan látszik, hogy sokat verekszik, sokat iszik, sokat baszik, tiszteli Istent, és lenézi a nőket. De a könyv arcpirító ideológiai hátterét ugyanúgy nevetséges lenne elemezni, mint narrációs technikáinak sutaságát, ugyanis még annyi ideig sem lehet komolyan venni, amíg ezeket a kritikákat megfogalmaznánk. E "kéjpróza" egyetlen bravúrja, hogy úgy is képes bántó baromságokat állítani, ha a mondat maga nem értelmes: "a ló olyan, mint az asszony. Ha rajta vagy, vásáron a bőröd, a gyönyör pedig csak feledteti: éles pengével játszol". És így tovább, ezen a nívón és hangulatban, a macsó ostobaság és az írásképtelenség legmélyebb bugyraiba.
Kalligram, 2012, 240 oldal, 2600 Ft
