Könyv

Szilágyi Gábor: Stephen Sondheim világa

Könyv

Japán tizenkilencedik századi nagy nyitása, a festő Georges Seurat pointillista munkamódszere, az amerikai elnökök merénylőinek panoptikuma, egy korai Ingmar Bergman- és egy érett Ettore Scola-film, vagy épp egy sorozatgyilkos londoni borbély véres története - elég csupán néhány darabtémát elősorolni Stephen Sondheim életművéből annak érzékeltetésére, milyen merész és összetéveszthetetlenül személyes ízlés jellemzi a musical műfajának nagy kísérletezőjét és megújítóját.

A 83 esztendős amerikai mester bírálói szerint a musical népszerű szórakoztató műfajából éppen e kettőt, a népszerűséget és a könnyed szórakoztatást irtotta ki, míg ellenben Sondheim tisztelői és rajongói világszerte magasan Lloyd-Webber báró világsikerei fölé helyezik kedvencük munkásságát, aki addig nem is sejtett komplexitást plántált a Broadway zenés színpadaira. Ez utóbbi, tisztelői, sőt rajongói pozícióból íródott az az informatív és elemző irányú pályakép is, amely Szilágyi Gábor ügyszeretetének hála, most a magyar musicalfogyasztók számára is áttekinthetővé teszi e gazdag, ellentmondásos - és a hazai musicaljátszás féloldalassága révén eleddig csak kisebb részben megismerhető életművet. Nyilvánvalóan nem professzionális munka ez a kötet, a helyenként zavaróan reflektálatlan szövegbe olykor ténybeli tévedések is be-becsúsznak (például a görljeiről híres Ziegfeld itt következetesen Ziegfried néven említtetik), ám a könyvre jellemző adatgazdagság még így is jócskán imponáló. Az árnyalt véleményalkotásra irányuló szerzői törekvés ugyancsak rokonszenvet érdemel, s ha egyik-másik ponton vitába is szállhatnánk a Sondheim-musicalek elemzéseivel, azért a Company, a Sweeney Todd vagy a Follies alkotója (és mellesleg a West Side Story dalszövegírója) iránt érzett szeretetteljes tisztelet bizonnyal megértésre és visszhangra lel majd a hazai sondheimiánusok meghitt berkeiben.

Viva la Musical!, 2013, 221 oldal, 1890 Ft


alá

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.