Szimpla-történelem: Romkocsmák az éjszakában

Budapest urbánus kultúrájában új fejezetet nyitott az első, Kazinczy utcai Szimplakert. A Szimplacity Kft. azóta teljes hálózatot üzemeltető, prosperáló vállalkozássá nőtte ki magát, és trendalkotóvá lett - noha mára a Szimplakert a romkocsmahullám egyetlen túlélője a Belső-Erzsébetvárosban.

Egy sima kávézó nyitásával indult. "Nem gondoltuk szenzációnak, amit csinálunk. Volt egy űr a városban, a Tütü Tangó bezárt, a Tilos az Á régen nem volt már. A Ráckert működött, de téli helyek nem voltak. A kis Szimplát úgy építettük meg, hogy mi jól érezzük magunkat. Hogy ez az akkori Budapesten egybeesett néhány száz másik ember ízlésével, az szerencsés véletlen volt." A Szimplacity Kft. négy alapítója, Bertényi Gábor, Gauder Márk, Kiss Attila, Zsendovits Ábel: négy bölcsész - bármiféle üzleti múlt nélkül.

Az első Szimplák

Rokoni, baráti kölcsönökből indult, és négy és fél millióból nyílt meg a kis Szimpla 2001 októberében, miután a hatóságokkal sikerült megvívni. "A kerületi építésügynél könnyen lefagy az ember - mondja Kes, alias Kiss Attila. - Például lemostuk gőzborotvával a mocskot, galambszart, szmogos lepedéket a homlokzatról, és kiderült, hogy az épület eredetileg sárga volt. Mondta a hölgy az önkormányzattól, hogy ez így nem jó, mert nem egységes színű a homlokzat, van ilyen rendelet. Mivel minden piszkosszürke, ezt szokták kérni. Végül maradt a sárga." A hatóságokéhoz képest a maffia piszkálódását rövid úton leszerelték. "Azonnal a rendőrségre mentünk. Több-kevesebb véráldozat árán belátták, hogy ez szélmalomharc. A hivatalos utat jártuk, ehhez azóta is tartjuk magunkat. De nem volt egy jó időszak."

Üzleti szempontból az első vállalkozás messze felülmúlta az elvárásokat. "Mi építettük, mi dolgoztunk benne, éjjel-nappal ott voltunk. Azt gondoltuk, hogy ha harminc-negyvenezer forint bevételünk lesz naponta, akkor egy év alatt visszajön, amit beletettünk. Voltak túlélési forgatókönyveink, de a második napon szét kellett őket tépni. Kapásból százezerrel indítottunk."

"Miután beindult a kis Szimpla, Ábel előre jelezte, hogy nyáron ki akarnak majd ülni az emberek. Ilyen prognózisokra támaszkodtunk a trendextrapolációnk során - mondja Gábor. - Mi a Ráckertbe jártunk, láttuk, hogy Pesten nincs semmi, de van sok üres ház." A Király utca 25. második hátsó udvarára, ahonnan már elköltöztették a bérlőket, az énekesnő Palya Bea hívta fel a figyelmüket. Hátul csak egy illegális kupleráj üzemelt, amit hamarosan szintén kiraktak. A lakóudvarbérlés azonban ismeretlen fogalom volt az önkormányzat vagyonkezelési ügyosztályán. "Mondták, nem tudják, hogy kell egy udvart bérbe adni, és mennyi legyen a bérleti díj. Találtak egy táblázatot, az udvart raktárnak, a lakást üzletnek feleltették meg. Arcpirítóan keveset fizettünk." Az első évben havi háromszázezer forint körüli összeget, egy évvel később már a többszörösét tették le érte. Ezt a bejutás biztosítása duplázta meg, az udvart ugyanis csak a Kazinczy utca felől, egy parkolónak használt foghíjtelken át lehetett megközelíteni, amit nyolc parkolóhely bérletével váltottak meg.

"A teljes marketing egy darab dia volt, amit két héten keresztül vetítettünk a Kertész utcában. Mégis három óra alatt megtelt. Első este megálltam az ajtóban, és csak néztem a bejövőket, sebesen jártak a kezek a mobiltelefonokon, látványosan terjedt az információ - idézi fel a hőskort Kes. - Mélységes döbbenet ült az arcokon. Csomó, Budapesten lakó ember abszolút turistának érezte magát. Mintha egy másik bolygóra vagy egy idegen városba kerültek volna." Bár a ki-be áramló tömeget nehéz statisztikákkal leírni, az első hét csütörtökén, éjféltájban megszámolták: százhét bicikli parkolt a kertben, pedig akkor még csak a bátrak sportja volt a városi biciklizés.

Ahogyan a cég kommunikációja a meglévő vendégkör netvörkjére támaszkodott, úgy a dizájn is az adottságokból indult ki. "Kezdettől fogva a minimumra törekedtünk, hogy a legkevesebbet tegyük hozzá, és lehetőleg minden maradjon olyan, amilyen volt - vázolja a stratégiát Ábel. - Míg a kávézót az isten is annak teremtette, addig a bérházbelső nem volt soha sörkert. Amikor tető kellett a pult fölé, azt teherautóponyva-maradékokból varrtuk össze - ugyanolyan szedett-vedett volt, mint az egész ház." A berendezés általában esetleges szerzeményekből állt össze, néhány fellelhetetlen darabot maguk ütöttek össze vagy gyártattak le. A következő nyáron, a Millenárison voltak először megtervezett, átgondolt esztétikájú és funkciójú asztalok, melyeken sakkozni vagy malmozni lehetett.

Kognitív térkép

A szedett-vedettséget mégsem a szükség hozta, hanem egyfajta elkötelezettség a tudatos dizájn mellőzése mellett - ami rövid idő alatt egy urbánus, értelmiségi réteg dizájntrendjévé nőtte ki magát. Bertényi a rájuk ragasztott "romkocsmás-összeharácsolt" stílust nonszensznek tartja, mert valójában az új székek ára már alig változtatott volna a megnyitásba fektetett összegen. "De nincs kedvünk ráülni olyan székre, amin még nem ült senki, és műanyagszaga van, mert épp most fejtetted le róla a műanyag borítást. Elvünk volt, hogy ne ríjon le semmiről, hogy új, és ha az IKEA-ból volt is, a szemétvödröt lámpaburának használtuk. A mosogató fölé bontott cserépkályhadarabokat tettünk, szép, talált tárgyakat. Azt gondoltuk, ha mi egyáltalán nem próbálunk valamilyenek lenni, akkor aki bejön, annak nincs kitalálva, hogy hogyan kell ülnie, és mit kell felvennie."

A következő nyáron a romkocsmák átvették az irányítást a budapesti éjszakában, a szimplások ingyenes gyorstalpaló romkocsmatanfolyamokat tartottak. A környéken 2003-ban még két (Holló utcai Szóda, Gozsdu), 2004-ben öt új hely nyílt (Dob utcai Szóda, Mumus, Tetthely, Hegedű utcai Szimpla kiskert, Kuplung, és a Sark is kitelepült a Klauzál tér csücskébe), később azonban a Szimpla ismét egyedül maradt, mert az önkormányzati tulajdonú lakóházakat a bontásukra hivatkozva többet nem adták bérbe. A trend voltaképpen összhangban volt a nyugati, spontán városfejlődési modellekkel, amibe némi abszurd ízt csempészett, hogy Budapesten mindez a belváros közepében zajlott le. Az emberek rituálisan, százával vándoroltak az egyik házból a másikba, mintha mindig is arra vágytak volna, hogy a tizenkilencedik század közepe óta érintetlen, lebontásra ítélt belvárosi házakban szórakozzanak. Az új városi kultúra összenőtt az erőteljes, meglehetősen erőszakos belvárosi átalakulással - a romkocsmák egyszerre voltak az örökség korrupciógyanús kiárusításának átmeneti haszonélvezői és a városi kultúra szemléletformálói.

"Mi is látjuk, hogy átrajzoltuk az emberek kognitív térképét. Biztos, hogy az önkormányzat, a hatóságok észrevették ezt." Ez azon is lemérhető volt, hogy a második évben egy jobban pozicionált társaság beelőzte a szimplásokat a vagyonkezelőnél, akiket végül - a hosszabbítási kérelemnek köszönhetően - sikerült leszerelni (helyette ez a társaság rendezkedett be a már kiürített Gozsdu udvarban). Aztán ősszel az új tulajdonos elejét vette a további kötélhúzásnak, mondván, hamarosan építkezésbe kezd, noha a cége még bejegyzés alatt sem volt (azóta sem történt semmi, lásd: Elegük lett, Magyar Narancs, 2007. január 11.). Hasonlóan bizonytalan volt 2005-ben, hogy másodszor is megnyithat-e a Hegedű utcai kiskert, de végül megért még egy nyarat, mielőtt a terézvárosi önkormányzat túladott volna az épületen.

Fapados profilbővítés

Az első Szimplakert kétnyári nyereségéből nyílt meg a Dupla étterem, földrajzilag a Kertész utcai kávézóval szomszédos fodrászat és az "M" étterem mellett, egy asztalosműhely helyén. A két szolgáltatóegység között hamarosan a föld alatt lehetett közlekedni. A Duplába már a Szimpla megnyitásának ötszörösét, több mint húszmillió forintot invesztáltak, de csak 2006 végén vált nyereségessé. A profilbővítés valójában a Millenáris park hozadéka volt, ahol 2003-ban működtettek kávézót és kertmozit. "Fapados, projektoros műsor volt, de nagyon népszerű, hiszen ez a műfaj kipusztult Budapestről. Minden mennyiségben lehetett Állami áruházat és Szexmissziót nézni. Láttuk, hogy ez jó." Ez időben a Károly körúti Filmmúzeum (korábban és később Broadway mozi) még kihasználatlanul állt, ezt szemelték ki állandó vetítőhelynek, lévén Kesnek moziüzemeltető és -gépész képesítése is volt. Bár a tulajdonos inkább az Interoperettel szerződött, Szimpla mozi később mégis lett a második Kazinczy utcai kertben. Az első, Millenárison megrendezett nemzetközi animációs filmfesztivál (Anifest) sikerén felbuzdulva filmforgalmazásba is fogtak. A Nyóckert a második Anifesten mutatták be, a külföldi forgalmazása révén ez az erre szakosodott - de egy éve teljesen különvált - Szimplafilm Kft. portfólióját bővíti, amely a Maestro című animációs film Oscar-jelölésében is közreműködött. A fővárosi art mozi programhoz 2004-ben a Sabado - esküvői videó c. chilei áldokumentum-vígjátékkal és azóta tucatnyi másik filmmel járultak hozzá.

A sajátos hetedik kerületi ingatlankezelésnek köszönhetően hamarosan új helyet találtak, mégpedig a parkolótelket tulajdonló magáncég egy másik, Rákóczi úthoz közel eső ingatlanában, az egyetlen budapesti zsidó rituális fürdő tőszomszédságában. 1947 előtt a Héder Antal-féle kályhagyár működött a helyszínen, majd volt benne a szovjet piacra dolgozó lemezhajlító, öltözőszekrény-összerakó üzem, a szűkebb környék legendáriumában még lőszergyár is szerepel. A tulajdonos mindenesetre itt is a parkoltatásban látott fantáziát, míg a szimplások unszolására ki nem számolta, hogy jár olyan jól, ha megtartja és bérbe adja, mint ha parkoltat a bontás/új építés interregnumában. Kezdetben egyszerűen "piaci", mára havonta többmilliós bérleti díjat fizet a Szimplacity az időközben műemlékké nyilvánított - vagyis ingatlanfejlesztési szempontból értékcsökkent - házért.

A vándorlás vége

A veszélyesanyag-mentesítést, részleges talajcserét, szerkezeterősítést, udvarlefedést követően apránként bővült a repertoár, és beindult a nagyüzem: koncertekkel, beszélgetésekkel, bolhapiaccal, trafikkal, melegkonyhával, nagy sávszélességű ingyenes internet-hozzáféréssel, gardróbszekrényes megoldású biciklitárolóval. Kezdetben állandó moziprogrammal működött a kertmozi - melynek téliesítését a nézőtér és a vászon közé integrált üvegfallal oldották meg -, de a lanyha érdeklődés miatt egy ideje csak eseti vetítésekre szorítkoznak (pl. a Mediawave klub keretében). Újabban az önkormányzat is kihasználja a létesítményt: a célcsoporthoz költöztette az ifjúsági irodát. Egy-két kisebb ötlet nem tudta kifutni magát, például a gyerekmegőrző, melynek csúcsa egy szombati nap volt, négy érdeklődővel, de akkor a foglalkoztatónő maradt távol. "A hőskornak vége, fű-fa jár ide. Amikor a közönség felét nem ismertük látásból se, akkor gyanús lett. Nagyjából az új kert első nyarán, 2004-ben lehetett érezni, hogy intézményesültünk. Akkor láttunk először öltönyös japánt."

A környékbeliek kezdeti, lelkesedéssel vegyes idegenkedése az előbbi javára billent el. 2005 tavaszán egy szomszéd csendháborításra hivatkozva próbálta bezáratni a helyet, azonban az aláírásgyűjtés konkrét, választói szavazatokban is mérhető statisztikát hozott. Ekkor nemcsak az derült ki, hogy több százan a közvetlen környékről, többtucatnyi, változatos életkorú lakó az utcából szimpatizál, hanem hogy a közönség harmadát külföldiek teszik ki. "A kapcsolódó anekdota szerint amikor kollégáink Amszterdam-ban megérkeztek a szállásukra, a recepción két tárggyal találkoztak: egy Amszterdam- és egy Budapest-térképpel. Az utóbbin egyetlen hely volt tollal megjelölve." Az útikönyvek is gyorsan reagáltak a Belső-Erzsébetváros térképén évről évre vándorló kertekre. "Egyre több, Lonely Planetbe dugott orrú turistát láttunk." Az önkéntelen városmarketingnek köszönhetően a környék jelentősen megfiatalodott, ami az ingatlanfejlesztők figyelmét sem kerülte el: a szemben felhúzott új házat a Szimplakert közelségével reklámozták.

A Szimpla-helyek hálózata ötéves fennállása alatt egyszeri alkalommal részesült állami támogatásban, 2,2 millió forint összegben. "Évi 11-12 millió körül költünk kultúrára, de nem pályázunk már." Bevétel szempontjából a 2006-os volt a legjobb év. A kis Szimplát üzemeltető Zeom Kft. tizenegymilliós csúcson járt, a Szimplacity pedig a 2005-ös kilencvenötmilliós bevételét több mint másfélszeresére turbózta fel. A nyereség nagy része a fenntartásba és a bővítésbe csorog vissza. "Mára valójában építési vállalkozók lettünk. Három-négy fős állandó karbantartó brigád dolgozik azon, hogy ne szakadjon le a tető, a pince. Szeretnénk itt maradni, helyben fejleszteni. Minél kevésbé legyen romkocsmaszerű, de mégse legyen egy Zöld Pardon. Mindig egymillió ötletünk van, de százból egy, ha megvalósul." Egy első próbálkozásnál sikertelen, de talonban tartott ötlet: éjjel-nappali szabadstrand a Balaton-parton.