Ülni, állni – versmaraton József Attilának

  • Bárdos Deák Ágnes
  • 2014. március 16.

Könyv

Ahogy a nóta mondja, sokan voltunk kevesen, akik az egy éve túszul ejtett József Attila-szoborhoz járultunk – azaz járultunk volna. A beígért március 14-i „láthatáson” kordonok fogadtak, így hát a szobortól kétszáz méterre álltunk neki a verseknek.

József Attila büntibe került, ez most már biztos, bármit is gagyogjanak a parlament horgerantalurai arról, hogy jobb neki a sétányon, meg közelebb is ül a rakodópart alsó kövéhez – és így tovább. Ez mind kamu: amit sétánynak csúfolnak, az az egyetlen lehetséges út az Országház Dunára néző bejáratához politikusokat szállító és továbbhajtani kényszerülő gépjárművek számára. Azaz: József Attila szobra előtt egy centivel húznak majd el a megkülönböztető jelzéssel vijjogó politikusi járgányok az idők végeztéig, első osztályú benzint eregetve a költő orra alá.

Az idei versmaraton szervezői, vagyis a József Attila Versmaraton 2014 – Miénk itt a tér! nevű Facebook-csoport egyik bejegyzése szerint a demonstráció bejelentését „a BRFK az Országgyűlés Hivatalától szerzett értesülés alapján elutasította. Fellebbeztünk, melynek eredményeképpen a bíróság helybenhagyta a bejelentésünket. A rendőrség egyeztetésre hívott minket a technikai akadályok megbeszélésére, mert a terület kordonmentesítésének üteme ismeretlen. Abban állapodtunk meg, hogy a Duna-parton a Cipő-emlékhely északi részén gyülekezünk 16 órától. Ha 17 óráig nem szabadul fel a szobor, a versek lent a parton szólalnak meg, és ott folytatjuk egészen addig, amíg el nem tűnnek a kordonok. Akkor áthelyezzük az eseményt a vágyott helyszínre, József Attila szobrához”.

false

 

Fotó: Nyíri András

A mondott nehézségek ellenére a költészet rajongói jól vették az akadályokat, a vállalkozóbb kedvűek a villamosmegállón és az alsó rakparton keresztül érkeztek, ki a hóna alatt, ki a fejében hozva a József Attila-összest. Egy negyedéves pázmányos joghallgató kívülről fújta az életművet, egy kétnyelvű általános iskolai tanuló pedig németül mondta el a Mamát. A korlátokon keresztül érkező kórus a Burattinó iskola növendékeivel és tanárnőjükkel közösen előadott néhány megzenésítést, aztán mindenki, együtt néhány Sebő–Halmos-slágert a régi rossz időkből. Felzendült a Nincsen apám is este fél kilencig, amikor némi huzakodás, egyezkedés után megtört a jég, felszívódtak a kordonok, és végre odaengedték a demonstrálókat a szoborhoz. A felolvasók lelkesedése, úgy tűnt, éjféltájt alábbhagyott, de aztán fordult a kocka, ahogy már egy ilyen maratonnál lenni szokott. Megérkezett egy harmadik generációs amerikás magyar úr, elegánsan, akcentus nélkül, aki egyként örvendezett a Károlyi-szobor kipaterolásának és a Kossuth tér megvalósult felújításának, valamint a versmaraton ötletének. Egy röpke történelmi-politikai csörte után aztán elmondta két kedvencét.

Amúgy nagyon hiányzott az idei verselők sorából a mindig lelkes Vallai Péter, mint ahogy Kézdi György is: ők már ott voltak 2011-ben is a Szeretem József Attilát Facebook-csoport szervezésében megvalósult első maraton fellépői közt. Akkor a még eredeti helyén álló (ülő) szobornál fellépők névsora bővelkedett a nagy nevekben. A szervezők hívására jött Jordán Tamás, Sebő Ferenc, Cserhalmi György, Udvaros Dorottya, Parti Nagy Lajos, Kornis Mihály, Kukorelly Endre, Nádasdy Ádám, Bródy János, Dés László, Vágó István, Ráday Mihály, Czeizel Endre, és még rengetegen, hogy tiltakozzanak – és nem csupán a még bizonytalan kimenetelűnek tetsző szoboráthelyezés, hanem a kormány József Attila költészetéhez, szelleméhez (is) méltatlan, 1944 ideológiai jelképeit megidéző térrendezési koncepciója ellen.

A 2011-es maratont – ahol a fellépő hírességek és civilek a 32 évet épphogy megélt költő tiszteletére 32 és egynéhány órán át verseltek – 2012-ben újabb demonstráció követte, amire a szervezők meghívták az akkor még államtitkárként regnáló Szőcs Gézát is, hogy tiltakozzék a szobor áthelyezésében (is) megnyilvánuló központi akarat ellen. Szőcs természetesen nem jött el, bár forró dróton lógott a szervezőkkel, óráról órára felizzítva a vonalat, hogy aztán az utolsó pillanatban valami nevetséges kifogással kimentse magát, biztosítva a demonstrálókat személyes, költői együttérzéséről – amire a demonstrálók már a fülük botját sem mozdították.

Két éve játszott még a Kézimunkások Szakszervezete által sok-sok órán át kötögetett óriássál, ami a költőt védte volna, ha nem is a dunai szelektől, de a politika forgószelétől – ám a gyengéd nyakravalót a rendőrség, rongálási szándékot orrontva, leszedette.

Figyelmébe ajánljuk