Interjú

„Valami szövegzene”

Závada Péter költő, dalszövegíró

Könyv

Az Akkezdet Phiai rappere kiadta első verseskötetét. Ennek apropóján beszélgettünk vele.

narancs.hu: Eddig az Akkezdet Phiai Újoncaként ismerhettünk, most pedig megjelentél mint Závada Péter költő. Van különbség a két szerep és a két alkotói folyamat között?

Závada Péter: Van, persze. Az embernek nem egy szerepe van, butaságnak tartanám, ha így skatulyáznánk. A zenével kapcsolatos dolgokat már gyerekkorom óta szerettem, bár mivel a zenei részhez keveset értek, a zenekaron belül a szövegírás volt az én reszortom. Tehát ez a szövegközeliség, az attitűd, amivel a szövegek felé fordulok, régóta az életem része. Viszont az, hogy artikuláltabb költészettel foglalkozzak, csak a húszas éveim elején kezdett el érdekelni. A versek és a rap, slam poetry között annyi a különbség, hogy utóbbi kettő előadói műfaj. Egyrészt ezeknél a szövegnek prozódiailag illeszkednie kell a zene ritmusához, másrészt nem feltétlenül megy az ember olyan mélységekbe, amik nehezítik a helyszínen történő befogadást. A dalszöveg talán egyszerűbb, kevésbé rétegelt. A ritmusa is más. A versnek van egy saját belső metrumja – ez valami szövegzene.

narancs.hu: A zenéből adódó ritmika mennyire döntő, amikor nem dalszöveget, hanem verset írsz?

ZP: Annyiban mindenképp, hogy már korán elkezdtek érdekelni a formák, megpróbáltam szonettet írni, megtanultam az alapvető verslábakat. A rímeket pedig gyerekkorom óta nagyon szeretem, ezért lettek rímesek az Ahol megszakad versei. Manapság ez nem annyira megszokott, én mégis úgy gondolom, hogy van létjogosultsága.

narancs.hu: Máshogy fogsz neki most egy dalszövegnek, mint egy versnek?


Fotó: Németh Dániel

 

ZP: Igazából rég nem írtam dalszöveget. Annyira sokat foglalkoztam a csattanós, poénos, szójátékos dolgokkal az elmúlt tizenöt évben, hogy kicsit meguntam. Az utóbbi időben olyan szövegekre fókuszáltam, amelyek engem izgatnak, és nem feltétlenül a közönség igényeit szolgálják ki. A dalszöveg lazább, sokkal egyértelműbb üzenetekkel, társadalomkritikával, illetve egyértelműbbek benne a szerepek. A verseimnél viszont eléggé összemosódik, hogy valami milyen részben alanyi vagy fiktív.
narancs.hu: Egy interjúban azt mondtad, hogy Simon Márton, aki a kötet szerkesztésében segített, hiányolt a versekből „téged”; hiányolta, hogy nem merted jobban beletenni magad.

ZP: A rapszövegekbe az ember nem nagyon rakja bele magát. Fél, hogy sérülékennyé válik, az undergroundszakma ugyanis farkastörvények uralta világ. A versben viszont ott van a kockázat, hogy bizony képesnek kell lennem kínos helyzetbe hozni saját magam. Vállalni azt, amit gondolok. Persze ez sem igaz teljesen, hiszen sokszor felvett szerepekről van szó, nem kell feltétlenül a családi tragédiákról vagy a szexuális kudarcokról mesélni. Nekem nem volt olyan nehéz a váltás, mert alapvetően őszinte ember vagyok. Másrészről viszont attól féltem, az embereket nem érdekli, ami velem történik. Féltem, hogy amikor a saját érzelmeimet rakom bele a versbe, akkor az unalmas lesz. Ezért mindig inkább a fantáziámat használtam. Most viszont kezdem azt érezni, hogy sokkal erősebb tud lenni a szöveg, ha az ember valóban belerakja önmagát.

narancs.hu: Az édesapád, Závada Pál, író. Egyértelmű volt, hogy te is írni fogsz?

ZP: Még vissza is vetett egy kicsit, mert lázadó gyerek voltam. Apám nagyon akarta, hogy olvassak, én helyette inkább gördeszkáztam, az utcán lógtam. A rap is így jött, azt hittem, hogy teljesen más dolog, mint az irodalom, hogy ellene megy. Aztán láttam, hogy igazából nem, sőt van mihez kapcsolni. De az egyértelmű volt, hogy írni fogok. Nem nagyon értek máshoz. Tizenhat éves korom óta írok valamiféle szövegeket, pár évvel ezelőtt pedig világossá vált, hogy lesz, ami lesz, úgyis ezt fogom csinálni.

narancs.hu: Édesapád hogyan fogadta az első albumot és az első köteted?

ZP: Az első albumtól félt, mert olyan témákat jártunk körül (drogok, a budapesti éjszaka agresszivitása), amik őt mint apát frusztrálták. A második albumot már sokkal jobban szerette, hiszen azon egy kifinomultabb szövegvilág jelenik meg. A könyvre pedig kifejezetten büszke volt, mert az a barátait is megnyerte. Négy évvel ezelőtt kezdtem el publikálni, akkor már olyan orgánumokban jelentek meg a szövegek, olyan szerkesztők bólintották rá, akikre apám is felnéz, így közvetve valahogy elnyertem az ő tetszését, elismerését is.

narancs.hu: Munka közben kérsz kritikát tőle vagy másoktól?

ZP: Apámmal nincs irodalmi diskurzus azon kívül, hogy elmondjuk egymásnak, ki min dolgozik. Egyszer kértem tőle tanácsot egy nagyapámmal kapcsolatos szövegben, de egyébként nem szokott beleszólni. Másokat persze megkérdezek; kortárs költőbarátaimat, idősebb szerkesztőket. Most Simon Marci az, akiben leginkább megbízom, ő ismeri a szövegeimet leginkább.

narancs.hu: Általában nem könnyű kezdő költőnek publikálni. A neved segített?

ZP: Álnéven küldtem a szövegeket, szóval nem segített. Most biztosan segít valamennyit, de ez a nevem, ezt írtam, ezzel meg kell tudni küzdeni.

Závada Péterrel június 26-án Vári György fog beszélgetni a Narancs és az Írók Boltja sorozatának következő állomásán.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.