A regény "olyan nehéz témákban merül el, mint amilyen a feminizmus, a terrorizmus, a népirtás és a szerelem" - olvassuk a könyvre tekert szalagon, a fülszövegből pedig kiderül, hogy a kezünkben tartott kötet a Kés a Zajban (a fordító helyében erre azért nem lennék büszke) folytatása, és nemcsak "izgalmas", de "megrendítő", sőt "mélyen megindító" regény. Hát lássuk.
Két szerelmes tini egyes szám első személyben narrált történetének újabb alakulásáról olvashatunk egy idegen bolygón, valahol a jövőben, amit az indián őslakosokra hajazó, primitív lények, az ún. szpakkerek laktak (laknak, laknának). A bolygó első telepeseit egy ördögi figura, David Prentiss, alias Mesterpolgár, alias Elnökúr (és ezek permutációja) vonja hatalmába. Igazi machiavellista uralkodóként ármánykodik, első lépései közt hadseregével bevonul az egykori Haven, most már ÚjPrentissváros utcáira, majd felajánlja a városnak "barátságát". Ebben a világban az emberek hallják egymás és a többi élőlény gondolatait, ezt hívja a könyv Zajnak. Kivételek: a nők, akik "zajtalanok"; a Mesterpolgár és csatlósai, akik rendelkeznek az ellenszérummal, és az őslakos szpakkerek, akiken kikísérletezték az ellenszérumot, és mivel csak a zajjal voltak képesek beszélni egymással, kommunikációképtelen, hallgatag rabszolgák lettek.
Nem is az a baj, hogy ennek következtében - főleg Todd, a fiú zaklatott, ide-oda cikázó gondolatainak, kétségeinek, dühének leírásakor - a narráció kamaszosan dilettáns lesz. Nem is az, hogy mindez a szerző különlegesnek szánt tipográfiai megoldásaival súlyosbodik. Ez még egy jó-rossz írói ötlet következetes végigjátszása. Még azt is megszokjuk, habár elég nevetséges, hogy az állatok gondolatai is megjelenítődnek - újabb különleges betűtípussal (egy ló azt gondolja: engedelmes, egy kutya azt: haza, haza). Viszont azt már nehezebben emésztjük meg, mert végtelenül irritáló, hogy a telepesek nyelve a miénk egy elkorcsosult változata. Az olyan mondatok sorjázásától, hogy "egyiknek sem van Zaja", talán még a tinik is lefőnek. A káromkodásokat ugyan jelzi az író, de "baszd meg" helyett "bémeg" szerepel, "kibaszott" vagy "kurva" helyett pedig "eff". Ez a drámai részeknél majdnem olyan komikus hatást ér el, mint Fehér Béla - csak ő szándékoltan, a kiváló Egyenes Kecskében - a "lósas" vagy a "sasfej" szavakkal. És vannak megbocsáthatatlan mondatok. Amikor a lány, Viola a Válasz nevű terrorszervezet táborába ér, az író így mesél: "Evés közben nézem, ahogy ébredezik a tábor, és készülődik mindarra, amivel általában a terroristák a napjaikat töltik." Hogy a valóban akciódús cselekmény és az inkább Lord Helmetet, mint Darth Vadert idéző Mesterpolgár minden mozdulatának és drámainak szánt belépőinek őrjítő kiszámíthatóságáról már szót se ejtsünk.
Kár, mert máskor - például, mikor Todd és a Mesterpolgár fia kénytelen együtt dolgozni az állatokként kezelt szpakkerekkel - Ness remekel. Igazi mélységet kap a szöveg, mikor felmerül az őslakosokkal kapcsolatban az indiánok kiirtása, a holokauszt és a rabszolgaság. Vagy mikor a szerző veszi a fáradságot, és tényleg leírja a Válasz működését, az egyszerre idézi fel a II. világháború ellenálló mozgalmait és a modern kori terroristaszervezeteket. Csak ezeket úgy kell kiguberálni a szövegből.
Fordította: Ágoston Alex. Vivandra, 2011, 498 oldal, 3500 Ft
