Könyv

Zápor, zivatar

Szvoren Edina: Nincs, és ne is legyen
szerző
Urfi Péter
publikálva
2013/4. (01. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

 


A boldogtalan családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldog ember a maga módján az. Boldog a kislány, mert megtudta, szívbeteg; boldog a nő a szerelme puha kezétől; a másik a kulcsmásoló kezén a barna portól. Boldog az őrület felé induló feleség, mert végre a saját akaratát követi; boldog az asszony, amiért otthagyta férjét, azt a roncsot; és boldog a lány, mert elveszi szüzességét az apja sógora, a roncs.

 

"Édesanyám, egyetlenem, nincs boldogság a Földön, de ne is legyen." Ezzel búcsúzik a szívbeteg lány, a bűntudat megszállottja. De ebben a kötetben ez azt is jelenti: nem kell a boldogság, kösz, megvagyok én nélküle. Van helyette más. Nem működik a szó, hogy boldogság, tehát az sem létezhet, amit jelent. Valami más kell. "Zápor, írom a naplómba, zivatar, javítom át." Csupa ilyen javítgatás az élet a novellák borús ege alatt. Az édesanya nem jó szó, túl sok benne a magánhangzó, a fiú azt mondja helyette, Desnya. A feleség meg azt: "Mi hangtalanok vagyunk, épp csak sóhajt a férjem, ha úgy alakul. Tiszta rajta minden, miért undorodnék a kézimunkázástól - a szótól undorodom." Igen, attól, amit a szó jelent számára.

Akik megszólalnak és életre kelnek, szinte mindig küzdenek a szavakkal és a családdal, és szinte mindig alulmaradnának, ha a küzdelem maga nem volna győzelem. Akármilyen hétköznapi is minden, rendszerint már az első bekezdésben nyilvánvaló, tragédia lesz a vége. A kislány begyógyszerezi magát; a férfiak olyanok lesznek, mint az apjuk; a családi nyaralás ugyanolyan, mint három éve és öt éve. Ha meg nem történik semmi, abban sincs köszönet.

Szvoren első kötetének szélsőséges reménytelensége, a beszélők extremitása és a Pertut meghatározó, fékezhetetlen elbeszélői játékosság nem tűnt el, de az új könyv szelídebb és szomorúbb lett. Letisztultabb, még tudatosabb - és egy kicsit unalmasabb. Izgalmas hibái voltak a Pertunak, például az üres formai játékok és a borzalmakkal túltelített történetek. Két évvel később már csak a kiérlelt hang unalma fenyeget - már ha egymás után olvassuk a tizenkét szöveget. Külön talán csak a Fél óra rövidebb, mint egy haszid ének esik áldozatul az egyébként lenyűgöző hangulatteremtő erőnek, mert a történet kifelejtődik belőle.

Ezenkívül mindegyik novella megáll magában, a csattanóra játszott végkifejletek után is olvasnánk tovább, és a nyitva hagyott befejezések sem keltenek hiányérzetet. Ugyanakkor nemcsak a rezignált hangulat, az apróságokból építkező történetmesélés, az egy-két jelenetbe sűrített életek és a beszédmódjuk által is egyénített elbeszélők kötik össze az elbeszéléseket, hanem a többször felbukkanó szereplők és motívumok is. (A letérdelés aktusa például talán túl sokszor is előkerül, bár végül kétségkívül összetett szimbólummá válik.) Az egyes elbeszélők mondatszövése és szóhasználata látványosan egyedi, közös azonban a mondatok élessége és részletgazdagsága. A kötetnek tehát úgy van sajátos hangja, hogy mindig más és más szólal meg.

Alig találunk gyenge mondatot, az meg egyenesen megdöbbentő, hogy az erős képek halmozása nem érződik erőltetettnek. Szelíd nyelvi örömök, finom humor, másfél mázsa boldogtalanság alól kiráncigálható feloldozás - nem az eladási listák élén fogunk találkozni Szvoren Edinával. Ugyanakkor egyes szövegei - például a parádés és brutális Egy elbeszélés hét fejezete - a későbbi közönségsiker ígéretét is magukban hordozzák.

Palatinus, 2012, 158 oldal, 2800 Ft

Jelenlegi értékelés
4

szerző
Urfi Péter
publikálva
2013/4. (01. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Győri Péter-portré
Közös jelölt Józsefvárosban
Interjúk
Mohácsi János, Robert Menasse, Bartók Imre
Melléklet a Balatonról
Olaszrizling, kisvasút
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...