Lemez

Szent nevetés

Mitsuko Uchida: Diabelli-variációk

Kritika

Hans von Bülow szerint a Diabelli-variációk „Beethoven művészetének mikrokozmosza”, Alfred Brendel pedig egyszerűen „a zongoraművek legnagyobbikának” nevezte ezt a 33 variációra épülő darabot, amely a kor zeneműkiadója és félamatőr zeneszerzője, Anton Diabelli témájára született. De nem gondolom, hogy pátoszos hangon kellene beszélni róla.

Diabellit nemes szándék vezérelte, amikor a kor zeneszerzőinek saját keringőtémáját ajánlotta feldolgozásra, hogy a kottakiadás bevételeivel aztán a napóleoni háborút megszenvedő özvegyeket és árvákat támogassa. (Rövid mellékszál, hogy egyet a 11 éves Liszt Ferenc is komponált: dörgedelmes tizenhatodok, beethoveni szellemben.) A lánglelkű géniusz először hozzá sem akart nyúlni. Fércmű („Schusterflecken”), mondta a rövidke, közönséges valcerre, aztán csak talált benne valamit, ami érdekli – honoráriumot –, mert jócskán túlteljesítette a feladatot. Meg bizonyosan perverz örömet is, mert Beethoven alaposan kigúnyolja Diabelli témáját, aki viszont, ha egyáltalán észrevette, nem sértődött meg. Amikor 1823-ban az opus 120-as mű megjelent, a kiadáshoz tartozó előszóban a nagy klasszikusokkal versengő mestermunkának nevezte, remélve, hogy így majd az ő neve is egy bizonyos Goldberg mellé emelkedik.

Beethoven a grandiózus eszméket kéjes élvezettel ellenpontozta perverz tréfákkal. Miközben az Eroica szimfónián dolgozott, teremtő erejét a szórakoztatóan ironikus Eroica-variációkra pazarolta. A Hammerklavier szonáta scherzóját vagy a III. zongoraverseny játékos zárótételét általában eufemisztikusan szokták előadni, a IX. szimfónia kórustételében hallott „fagottfingot” – Roger Norrington kifejezése – meg éppúgy nem illik észrevenni, mint a valódi szellentést egy polgári szalonban. (Pedig a fagott a török variációkat vezeti elő, amelyben Beethoven rögtön ki is gúnyolja a schilleri békeethoszt.) A Diabelli-témára írt variációsorozat is tömve van vaskos tréfákkal: az elején rögtön egy komikusan pöffeszkedő indulót hallunk (Var. 1), később a szerző Mozartot idéz (Var. 22), ujjgyakorlatnak szánt etűdöt parodizál (Var. 23), addig-addig, hogy a 16. variáció basszusszólamában – mely leginkább a Beatles Lady Madonnájára hasonlít – majdnem feltalálja a boogie-woogie-t.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.