A CDU-botrány: A pátriárka alkonya

szerző
Sausic Berlin
publikálva
2000/4. (01. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Németországot politikailag közel két évtizeden át megtestesítő Helmut Kohl magatartása jogállami mércével mérve egészen elképesztő: nem hajlandó megmondani, kitől kapta azt a másfél-két milliót, amit évekkel ezelőtt a kereszténydemokrata unióban síbolt. Az adományok eltitkolása, a párt illegális finanszírozása az egész CDU-ban évtizedek óta folyik.

A Németországot politikailag közel két évtizeden át megtestesítő Helmut Kohl magatartása jogállami mércével mérve egészen elképesztő: nem hajlandó megmondani, kitől kapta azt a másfél-két milliót, amit évekkel ezelőtt a kereszténydemokrata unióban síbolt. Az adományok eltitkolása, a párt illegális finanszírozása az egész CDU-ban évtizedek óta folyik.

Kohl a támogatónak adott "becsületszóval", mert az neki "még jelent valamit", indokolja hallgatását. Csakhogy a pártfinanszírozási törvény szerint, amit éppen a CDU előző botránya, a nyolcvanas évek elején lezárult "Flick-affér" miatt, a pártdemokrácia átláthatósága érdekében alkottak, nyilvánosságra kell hozni a húszezer márka feletti adományokat. Kohl becsületszava így azt jelenti, hogy kancellárként éveken keresztül, előre kitervelt módon, néhány beavatottal bűnszövetségben törvényt szegett, s most is kitart emellett; mi tehát ez az értékelvű pöffeszkedés, ha nem omerta, a maffiózó hallgatása? Kohl ezzel utólag bevallja, miként értette hatalmát: hogy ő a törvények felett áll; csak Jelcinnel ellentétben elfelejtett dekrétumot hozatni róla.

Énpártállam

A CDU ereje már kormányzása idején magában rejtette jövendő gyengeségét. A pártot győzelemről győzelemre vezető kancellár minden lehetséges utódot letiport maga körül (mintegy jelképesen trónörökösként is egy rokkantat hagyva hátra), s a pártelnök patriarchális uralma amennyire összefogta, annyira meg is bénította, engedelmes alattvalókká tette követőit. A jeles államférfi korábbi külön bejáratú bankszámlája és jelenlegi konoksága a kiváltó oka annak is, hogy az esedékes emancipáció ilyen veszedelmes, forradalmi úton, bálványdöntés és mítoszrombolás közepette megy végbe. Kohl letaszítása a tiszteletbeli pártelnök posztjáról ezért több, mint formalitás: a párt apafigurájával, vagy ahogy hívták, "az Öreggel" való szakítás jelképe. Ezt a tettet a CDU tragédiájának szereposztásában a kisemmizett, a választási vereséggel magára hagyott "fiú", Schäuble elnök mellett kelet-németországi "fogadott lányának", Angela Merkel főtitkárnak kellett végrehajtania.

Nagyobb baj ennél a CDU és a német pártrendszer számára, hogy Kohl magatartása egy rendszer része volt, hogy a párt számos egykori és mai vezetője benne volt a titkos adományok elfogadásában, a saját maga hozta törvények megszegésében, a pártdemokrácia korrumpálásában és a választópolgárok becsapásában - mert ennek ára szélső esetben, olasz mintára, a kereszténydemokrata párt széthullása lehet. De már a CDU jelentős meggyengülése is azzal járhat, hogy a jobbszélen álló, eddig sikeresen integrált választók szélsőséges pártok mellé állnak. Az eddigi felmérések szerint mindamellett a CDU népszerűségének csökkenése még nem öltött veszedelmes méreteket, és nem vezetett szélsőjobboldali pártok megerősödéséhez.

Semmit sem változtat a törvénysértésen, ha, ahogy eddig tudni lehet, az érintett politikusok nem a maguk zsebére dolgoztak, hogy, mint Kohl bizonygatja öntelten, ő és kormánya nem volt megvesztegethető. Becsszóra nem. Ezt majd még meglátjuk, de addig sem erkölcsösebb, ha egy vagy több bűnszövetkezet, titkos páholy a "Korpsgeisttól", a testületi szellemtől fűtve egy egész politikai közösséget sodor súlyos válságba. Van valami perverz abban, hogy éppen a "jog", "rend", "tisztesség" és "becsület" pártja, hogy éppen ezek a "Saubermann"-ok, ezek a tiszta, látszólag feddhetetlen, tisztességben megőszült, hagyományos értékrendjükkel Isten és a világ színe előtt önelégülten mosolygó emberek tiportak módszeresen törvényt. De a perverzitás természetes, s a konzervatív politikus is ember.

Tizenhat év hatalom a tekintély és a tisztelet burkában könnyen előállítja a képletet, miszerint párt = állam = én, s levonatja a következtetést, hogy én mint párt és állam talán többet megengedhetek magamnak, mint mások. Tényleg kérdés, mennyi ideig maradhat valaki komolyabb károk nélkül uralmon, s hogy miért nincs maximálva a kormányfők hivatali ideje. A botrány egyik tétje tehát a CDU, s ezzel a német pártrendszer jövője.

Ellensúlyos egyéniségek

A másik, nem kevésbé fontos viszont a politikai kultúráé. Eltekintve attól, hogy szebb lett volna, ha a balhéra még Kohl kormányzása idején derül fény, az igazságszolgáltatás és a tájékoztatás eddig - s ez a jó hír az egészben - függetlennek mutatkozott. Éppen a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitungban látott napvilágot a feltételezés, miszerint hallgatásával Kohl "bűnös üzelmeket fedez". Hiszen nem egyszerűen az a kérdés, hogy kitől kapta Kohl a pénzt, hanem hogy honnan, milyen forrásból erednek az eltitkolt adományok. A közvélemény és az igazságszolgáltatás ereje mindamellett majd a következményeken, a nem csak jogi értelemben vett büntetések mértékén lesz végleg lemérhető.

Külön tanulságos, mert ideáltipikus, ahogy a bűnösök reagálnak. Először semmiről sem tudnak, aztán bevallják, hogy "hibát" (persze nem törvénysértést!) követtek el, majd bocsánatot kérnek, és megígérik az ügy "kíméletlen tisztázását", egészen addig, míg ki nem derül egy újabb disznóság, s kezdődik elölről az egész. Közben mindvégig "a média kotyvalékát" (Schäuble) emlegetik, és - tettesből áldozattá kaserolva magukat - az ellenük folyó "hajtóvadászatról" siránkoznak. A politikust tehát erre, nyugatabbra sem gyúrták lényegesen más anyagból; a különbség annyi, s ez nem kevés, hogy pöffeszkedésük és mohóságuk több ellensúlyra, komolyabb ellenállásra talál.

Feslett szálak

Nagy felzúdulást keltett, ahogy kezdődött az egész (lásd MaNcs, 1999. december 9.), de semmiségnek bizonyult a folytatáshoz képest. A CDU főpénztárosának még 1991-ben egy bőröndben átadott egymillió márkáról már nehéz lesz bizonyítani, hogy csak a szokásos adományok egyike vagy hálapénz volt a német Thyssennek a kormány jóváhagyására szoruló fegyverszállításáért Szaúd-Arábiába az Öböl-háború idején. Mindamellett az ügyészségi nyomozás során ez hívta fel a figyelmet a főpénztáros által végül még 1999-ben bevallott fekete bankszámlákra, s ez vezetett Kohl beismeréséhez külön kasszájáról.

Itt tehát már a botrány mindkét szála felfeslett: a titkos pártadományoké és az esetleges kormánykorrupcióé. Ekkor vetődött fel a keletnémet Leuna olajfinomító és a Minol benzinkúthálózat privatizációjának mostanra egészen elsötétült ügye is. A vevő, a francia Elf Aquitaine ellen Franciaországban és Svájcban már évek óta nyomoznak megvesztegetés miatt; a németországi nyomozást csak az akadályozza kissé, hogy semmiféle eredeti iratot nem találnak az ügyletről. A német közszolgálati tévé első csatornája, az ARD azzal a hírrel állt elő a hétvégén, hogy a francia állami cégnek juttatott üzletért cserébe Mitterrand titkosszolgálati csatornákon 30 millió márkával támogatta Kohl ´94-es választási kampányát. Hogy ezt az érintettek hevesen tagadják, mint már tudjuk, nem jelent semmit.

De vissza a történethez. Tavaly decemberben bukkant fel két újabb, idén januárban azután igazolódott hír, ami Kohlon túllépve, megrendítette a jelenlegi CDU-vezetés hitelét is. Először a mostani pártelnök, Wolfgang Schäuble kényszerült beismerni, hogy 1994-ben százezret kapott attól a bizonyos Schreibertől, aki annak idején a Thyssen-üzlet körül mozgott és az egymilliót adta a CDU-nak ´91-ben - csak éppen, tette hozzá a pártelnök, fogalma sincs, hová lett a pénz. Mellesleg az, hogy erről Kohl 1997-ben tudomást szerzett, magyarázatot adhat Schäuble visszafogottságára az éppen akkortájt felélénkült utódlási vitában. De miközben Kohlt feláldozták mint tiszteletbeli elnököt, a CDU önfenntartási ösztöne eddig meggátolta Schäuble bukását: az áprilisi kongresszusig megerősítették elnöki posztján.

Kasszasiker

Kohl nem röstell arra hivatkozni, hogy az ő másfél-két milliója (tehát azt se tudja, mennyi is pontosan) semmiség a CDU éves költségvetéséhez képest; mintha valaki az éves adóbevételhez viszonyítaná adócsalását. De tényleg nem sok ez a pénz, ha ahhoz az összeghez hasonlítjuk, amit - s ez volt a másik fejlemény - a hesseni CDU dugdosott 1983-tól Svájcban egy további konzervatív díszpinty, az egykori "law and order" belügyminiszter, Manfred Kanther vezérletével. Az eredetileg nyolcmillió márka ügyesen befektetve szépen gyarapodott, s visszacsempészve legalább 14 millióval gazdagította az évek során a CDU pénztárát. A hűtlen kezelésen kívül itt is az adócsalás és a pénzmosás a szóba jöhető büntetőjogi tényállás.

De merthogy a "perverz" volt már perverz, hogyan lehetne minősíteni, ami elsőként ötlött az érintettek eszébe a pénz eredetének magyarázatára, miszerint azt zsidó emigránsok hagyták a CDU-ra. Mivel nem így volt, de azt továbbra sem mondják meg, hogyan, említsük meg, hogy az induló összeg megegyezik az előző CDU-pártfinanszírozási botrány, a Flick-ügy végén hiányzó pénzzel. Így azután, ez a feltevés, hiánytalanul illeszkedik egymáshoz a kettő: a CDU története hosszú évtizedek óta a titkos pártadományok, az illegális pártfinanszírozás története.

Kanther nyomban le is mondott képviselői mandátumáról; a régi gárdát itt is feláldozták. De mi van a jelenlegi hesseni miniszterelnökkel, Roland Kochhal? Tényleg nem tudta, hogy a fekete kasszából kapott másfél milliót ´98-ban választási kampánya finanszírozására? S persze Kohl sem tudta (bár Kanther régi haver). De akárhogy is: a hesseni ellenzék követelése új választások kiírására egészen kézenfekvő. A hesseni csattanó egyelőre az, hogy csekélyke négymilliót nem találnak a külföldön dugdosott még mindig 17 millióból.

Egyelőre kicsiny mellékzörej, s nem tudni, hova vezet, hogy - búcsúlevelében sikkasztással vádolva magát - múlt héten öngyilkos lett a CDU-frakció pénzügyi irodájának vezetője. A kereszténydemokrata unió pénzügyeiről készített s a hét végén megtárgyalt jelentés a párt vezetői szerint nem von maga után szükségképpen jogi következményeket; de az is tény, hogy 11 millió márka származásával még mindig nem tudnak elszámolni. A botrány folytatását pedig az említett Schreiber anticipálja Kanadából a német politikusokhoz intézett nyilatkozatában: "Úgy ülök itt, mint a macska az egerekkel teli doboz mellett, s azon tűnődöm, melyiket faljam fel először."

Sausic Berlin

szerző
Sausic Berlin
publikálva
2000/4. (01. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...