„Csak erőszakkal és félelemmel lehet fenntartani ezt a rezsimet”

szerző
Gera Márton
publikálva
2016. okt. 12., 07:34
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az ELTE Koreai Tanszékének vezetőjével a szeptemberi kísérleti atomrobbantásról, a kínai érdekekről és az észak-koreai feketegazdaságról is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Szeptember elején kísérleti atomrobbantás volt Észak-Koreában. A világ annak rendje és módja szerint elítélte az eseményeket, aztán egy-két nap múlva már csönd is lett. Miért?

Csoma Mózes: A nemzetközi közösségnek, a nagyhatalmaknak igazából nincsen további eszköztára ahhoz, hogy valódi nyomást gyakoroljanak az észak-koreai rezsimre. Ötödik alkalommal hajtott végre az ország nukleáris próbarobbantást, az idei év szinte minden hónapjában végrehajtottak különböző rakétakísérleteket: ezeket a dolgokat a nemzetközi közösség számos büntetőintézkedése tiltja. Ennek ellenére teljesen egyértelmű, hogy a rezsimet az ilyen típusú szankciók nem tántorítják el. Bár azt is kell hangsúlyozni, hogy már messze nem 1950-et írunk, amikor az észak-koreai vezetés komolyan vette azt, hogy a félsziget déli részét lerohanva kommunista zászló alatt egyesítik a Koreai-félszigetet.

MN: Tehát itt csupán erőfitogtatásról van szó?

CSM: Az kétségkívül soha nem jó, ha diktátorok kezében tömegpusztító fegyver van, ez már önmagában egy fenyegetést jelent. Ugyanakkor az észak-koreai döntéshozók a hidegháborús időszak vége óta zsarolási politikaként alkalmazzák mind a nukleáris, mind a rakétaeszközök tesztelését. Ők pontosan tudják, hogy az Egyesült Államok akkor fogja őket komolyan venni, ha rendelkeznek ilyen eszközökkel. Olyan mennyiségű büntetőintézkedés van érvényben az országgal kapcsolatban, hogy itt gyakorlatilag már csak az jöhetne szóba további lépésként, ha Kína hermetikusan lezárná a határait Észak-Korea irányába, és mindenfajta külkereskedelmi kapcsolatot elvágna.

MN: De Kína nem igazán tartja be a jelenlegi szankciókat sem, és mintha még érdeke is lenne, ha a jelenlegi állapotok fennmaradnának a kommunista diktatúrában.

false

 

Fotó: Németh Dániel

CSM: Kínának alapvető érdeke fűződik ahhoz, hogy ez az egyfajta ütközőállam a kínai határvidéken fennmaradjon: az ország számára veszélyes lenne, ha egyesült Koreai-félsziget jönne létre, ami történetesen Amerika-barát. 1950 őszén Kína azért avatkozott be Észak-Korea államiságának megmentése érdekében, mert nem akarta, hogy egyesüljön a két Korea. Ráadásul Kína gazdaságilag is érdekelt a jelenlegi állapotok fennmaradásában, hiszen rendkívül olcsón tudja beszerezni Észak-Koreától a különböző ásványkincseket, amiket gyakran háromszoros áron értékesít Dél-Koreába.

MN: Kína, ha akarná, egyetlen pillanat alatt földre tudná küldeni Észak-Koreát?

CSM: Persze, a kőolajcsap elzárásával, mivel Észak-Korea semmifajta szénhidrogénkészlettel nem rendelkezik. Ha Kína elzárná ezeket a csapokat, az ország pár hónap alatt a padlóra kerülne, a rezsim pedig összeomlana. Azt kell ehhez még hozzátenni, hogy Észak-Korea hatalmas fegyverkészlettel rendelkezik, így ha a központi hatalom itt meginogna, akkor az az iszonyú mennyiségű fegyverarzenál olyan belső polgárháborús helyzetet eredményezhetne, ami igazából mindenkinek kellemetlen lenne.

MN: Nyilván a kísérleti atomrobbantás nem ezt szolgálja, de láthatóak olyan jelek, amelyek arra utalnak, hogy a rezsim próbál nyitni Dél-Korea felé?

CSM: Észak-Korea a kilencvenes évek vége óta folyamatosan próbál nyitni Dél-Korea felé, de elsősorban gazdasági tekintetben. Gazdasági együttműködést szeretnének, de azt akarják, hogy a rezsim belső szerkezetét semmiféle változás ne érhesse. És ennek következtében mentek bele abba, hogy hajlandóak rendszeresen fogadni dél-koreai turistacsoportokat. 2004-ben nyitottak egy közös ipari parkot is Keszong városában, a Hyundai vállalat égisze alatt, ami az idei év elejéig működött is. Teljesen világossá vált, hogy hiába vannak ilyen együttműködések, a rezsim mindenfajta olyan változtatást, ami esetleg a Kim-család és a jelenlegi nómenklatúra uralmát kérdőjelezné meg, elutasít. 2006-tól kezdődően, amikor Észak-Korea az első nukleáris próbarobbantást végrehajtotta, azért Dél-Koreában is kezdett átértékelődni az a dolog, hogy biztos érdemes-e nekünk támogatni egy olyan rezsimet, ami a közös együttműködésből származó bevételek meghatározó részét nem a lakosság életszínvonalának emelésére, hanem nukleáris fegyverkezésre költi.

MN: Jövő decemberben elnökválasztás lesz Dél-Koreában. Elképzelhető, hogy gyökeres változások jönnek a külpolitikában?

CSM: 2008 óta folyamatosan a konzervatívok vannak hatalmon Dél-Koreában, és ők azt képviselik, hogy amennyiben Észak-Korea bármit is szeretne, akkor először tegyen lépéseket a nukleáris eszközök felszámolása érdekében. Van egy dél-koreai balközép oldal is, amely eddig két cikluson keresztül volt hatalmon, 1998 és 2008 között. A baloldali kormányzás időszakában Dél-Korea szinte feltétel nélkül támogatta Észak-Koreát, arra hivatkozva, hogy a politikát és a gazdaságot el kell választani egymástól, és mivel egy nemzet vagyunk, felül kell emelkedni a korábbi sérelmeken, valamint az ideológiai szembenálláson. Egy 2017-es baloldali fordulat esetén valószínűleg ez a politika folytatódhatna, mivel a jelenleg ellenzékben lévő baloldal továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy az erődemonstrációkat semmiképpen sem szabad eltűrni, de Dél-Koreának mégis felelőssége van, folyamatos támogatást kell nyújtania az észak-koreai nélkülözés csökkentése érdekében.

MN: Kim Dzsong Un 2011-es hatalomba lépésekor sokan arról beszéltek, hogy pozitív változások indulhatnak el Észak-Koreában, aztán ez mégsem történt meg. Mi lehet ennek az oka?

Kim Dzsong Un

Kim Dzsong Un

 

CSM: Amikor felbukkant a Kim-család harmadik generációja, megtörtént a hatalomátadás, akkor valóban nagyon sokan gondolták úgy, hogy az országban pozitív változások kezdődhetnének meg. Egyfajta kettősségről beszélhetünk: technikai szempontból nagyon sok modernizáció, illetve átalakulás zajlott. Egészen más képet mutat most már a főváros, Phenjan, mint, mondjuk, öt vagy hat évvel ezelőtt. Sok technikai újdonságot átvesznek külföldről; Észak-Korea már nagy mennyiségben gyárt tabletet, számítógépeket és okostelefonokat a saját lakossága számára, bár ehhez hozzá kell tenni, hogy ezek az ország belső hálózatára tudnak csak csatlakozni, az internetre nem.

MN: De közben ott vannak a brutális kivégzések…

CSM: Ezért hangsúlyoztam a kettősséget, mivel Kim Dzsong Un regnálását végigkísérik azok a leszámolások, koncepciós úton végrehajtott kivégzések, amelyeket Kelet-Európában az ötvenes években tapasztalhattunk. Ennek az oka az én meglátásom szerint az, hogy egyre inkább csak erőszakkal és félemmel lehet fenntartani ezt a rezsimet.

MN: Milyen jelei vannak a rezsim gyengülésének?

CSM: Én nagyon árulkodónak tartom ebből a szempontból, hogy az elmúlt hónapokban több disszidálásra, menekülésre került sor. Nyár elején történt, hogy egy Kínában lévő észak-koreai fenntartású étteremnek szinte a teljes személyzete elmenekült. Akiket a rezsim kiküld ilyen típusú munkára, azok tízszeresen leellenőrzött, megbízhatónak tartott emberek. Észak-Korea londoni nagykövetségének tanácsosa a nyár végén menekült el, és kért menedékjogot Dél-Koreától – ez korábban elképzelhetetlen lett volna. Ha összerakjuk ezeket az információkat, azt láthatjuk, hogy komoly repedések vannak a rezsimen belül, és egyre inkább csak az erőszakkal lehet csak fenntartani a jelenlegi állapotokat.

MN: Van annyira erős az észak-koreai nómenklatúra vagy pártelit, hogy képesek volnának megdönteni Kim Dzsong Un hatalmát?

CSM: Hát, ez nagy kérdés… Az észak-koreai pártelit azért eléggé figyelemmel kísérte, mi történt a kelet-európai szocialista országokban, és a reformfolyamat mindenhol azt eredményezte, hogy a nómenklatúra előbb vagy utóbb elvesztette a politikai befolyását. A rezsim haszonélvezői számára a legfontosabb, hogy a saját pozíciójukat fenntartsák, és úgy gondolják, hogy amennyiben a két Korea egyesülne, akkor ők az eddigi privilegizált helyzetükből sokkal rosszabb vagy bizonytalanabb körülmények közé kerülnének.

MN: Az észak-koreai társadalomban érződik valamiféle nyugatiasodás? Még mindig megvan a hatalmas ellentét Phenjan és a vidék között?

CSM: Phenjan és a vidék közötti ellentét továbbra is kőkeményen megvan, és egyre nagyobb. A főváros folyamatosan fejlődik, a vidék pedig leragadt a múlt század közepén, vannak olyan tartományok is, amelyekre a külföldnek minimális rálátása van, mert teljesen lezárt tartományok. Ha a mostani állapotokat összehasonlítanánk a kilencvenes évek első felével, akkor láthatnánk, hogy a központi elosztás, amelyre korábban minden épült, mára formálissá vált. Lényegében a feketegazdaságból él mindenki, és ezt tulajdonképpen az észak-koreai rezsim sem tiltja, mivel ezek a szabadtéri piacok biztosítják a lakosság ellátását. Tehát Észak-Korea mostani ellátási viszonyai már össze sem hasonlíthatóak a kilencvenes években tapasztalt nehézségekkel, amikor súlyos éhínségekről beszélhettünk.

MN: El sem képzelhető forradalom vagy felkelés az országon belül?

CSM: Nyilván nem lehet kijelenti százszázalékosan, hogy Észak-Koreában soha nem fog kitörni egy forradalom, de ha történelmileg megnézzük, Koreában az északi tartományokra nem volt jellemző a forradalom, ez inkább mindig a déli tartományok területén tört ki, ahol jobb volt az ellátottság, a lakosságnak volt viszonyítási alapja, tudták, hogy van rosszabb és jobb helyzet is, és fel lehet lázadni.

MN: Mi a legvalószínűbb jövőkép Észak-Korea számára?

CSM: Három lehetséges forgatókönyvet szoktak mondani. Az egyik lehetőség az, hogy Észak-Korea képes lesz Kim Dzsong Un ún. „Bjongdzsin” politikáját megvalósítani, tehát miközben zajlik a nukleáris fegyverkezés, a gazdaságot és a lakosság életszínvonalát is próbálják emelni valamilyen szinten, és hát egy ilyen tipikus harmadik világbeli diktatórikus rezsim lesz majd a későbbi évtizedekben is Észak-Koreában. A másik alternatíva, hogy lényegében egy kínai szatellitállammá válik Észak-Korea, tehát még inkább a Kínai Népköztársasághoz fog kötődni. A harmadik lehetőség, hogy pár évtized múlva ez már a dél-koreai államiságnak a részét képezi, azaz gyakorlatilag megvalósul az egyesítés. Sajnos erre mutatkozik jelenleg a legkisebb esély.

szerző
Gera Márton
publikálva
2016. okt. 12., 07:34
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 Egyvilág
    Egyvilág
    2016. október 12., szerda 14:05
    Apropó Észak-Korea és kommunizmus, itt egy összefoglaló írás az ideológiákról, az ideológiagyártás eszközeiről, a propagandáról, arról, hogy az emberek miért olyan fogékonyak az ideológiákra, stb...:

    http://egyvilag.hu/temak.shtml#temaid072

    (A legfelső sor a kép tetején, "Ideológiák". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

    Érdekes lehet továbbá a Demokrácia és diktatúra című rész is.
  2. 2 hamrimm
    hamrimm
    2016. október 12., szerda 15:53
    Tanulságos cikk.Ajánlom Orbán seggnyalói figyelmébe,hogy hová lehet lezülleszteni egy országot,persze úgy európai módon .Orbán a lebutított demokrácia modelljét valósítja meg.
  3. 3 szegedi789
    szegedi789
    2016. október 12., szerda 19:55
    egyvilág, vagy valami szalay (???), már nem is emlékszem milyen neven futottál az átlátszón, vidd már innen a teoretikus vackodat a ... -ba
    eszmélet vagy ilyen "nívós" cucc nem hozza le ??? az is jelent valamit persze ...
  4. 4 szegedi789
    szegedi789
    2016. október 12., szerda 20:58
    3
    vagy a kommentár ? hi-hi

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Andy Vajna terjeszkedik
Vidéki rádiók beolvasztása
A sötétség pedagógiája
Gyerekverő keresztények
Interjúk
Siewert András (Migration Aid), Balázs János, Hevér Gábor
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...