Munkatársunk éppen Molenbeekben volt, amikor elkezdtek lőni, majd elfogták a legkeresettebb európai bűnözőt, Szalah Abdeszlamot.
Ajánlom
Mikor befordultam a sarkon, a kissrác előrántotta és többször elsütötte játékpisztolyát, én pedig úgy hátráltam vissza a másik utcába, mint aki kísértetet látott. A sötétedéskor az utcán játszó gyerekek még nem tudhatták, hogy fél órával ezelőtt és néhány utcával odébb a belga rendőrség speciális alakulata lábon lőtte és őrizetbe vette Európa legkeresettebb bűnözőjét, a leghírhedtebb élő terroristát, Belgium hivatalosan is első számú közellenségét. Mire idáig eljutottam, már két napja bolyongtam Molenbeekben, és próbáltam megérteni, mitől vált ez a látszólag ártalmatlan környék a dzsihadista terror központjává.
Nem ezért jöttem pedig, hanem hogy egy hosszú hétvégén keresztül újcirkuszi előadásokat nézzek. De amikor az indulás előtti napon megnéztem, hol is lesz pontosan a szállásom, valami megmozdult bennem. Molenbeekről tudtam, hogy az iszlamista terror európai bölcsőjeként emlegetik, a nyugati sajtó rengeteget cikkezett róla a novemberi párizsi támadások után. Nem is csoda, hiszen nehéz elsőre feldolgozni, hogy Európa közepén, az Európai Parlamenttől negyedórányira van egy kerület, ahová a terroristák fegyvert venni járnak. Már ha nem eleve ott élnek. Legyen szó egy tálibellenes afgán vezető meggyilkolásáról, a madridi vonatrobbantásról, a brüsszeli zsidó múzeum előtti lövöldözésről, az Amszterdam–Párizs járat kalasnyikovos merénylőjéről vagy a Charlie Hebdo utáni, kóser bolt elleni támadásról, „szinte mindig Molenbeekbe vezetnek a szálak”. Ezt maga a belga miniszterelnök mondta tavaly novemberben, belügyminisztere pedig egyenesen azt nyilatkozta, hogy nem tudják kontrollálni a területet.
A szerző fevételei
Belgiumban a legmagasabb a Szíriában harcoló dzsihadisták aránya, de ennél a statisztikánál sokkal nagyobb figyelmet kapott, hogy a novemberi párizsi terrorakció főszervezője és több másik tagja mellett az egyetlen életben lévő elkövető, Szalah Abdeszlam is molenbeeki. Azóta egyes cikkek már „no-go” zónaként emlegetik a kerületet, vagyis olyan helyként, ahová a rendőrség nem mer vagy nem akar bemenni, és ezzel a fehér bőrű polgároknak sem érdemes próbálkozniuk.
Ezek után némi aggodalommal láttam neki a környék felfedezésének. Amit találtam, annak semmi köze nem volt a rémképekhez. Nem túl releváns asszociáció, de azért az irányvonalat érzékelteti, hogy több ponton Spanyolországra emlékeztetett: éppen sütött a nap, az utcán sokan álldogáltak és üldögéltek; több volt a kosz, mint Nyugaton általában, de semmi vészes; a sok kis üzletben kedves, mosolygós eladók és így tovább. Volt néhány gyönyörű ház, és volt néhány ijesztő monstrum. A szomszédos, trendi kerülettől egy csinos csatorna választja el.
Nem az a Buda
Helyes parkok és aggasztó sikátorok. Csak legális mecsetből van 22. A legszembetűnőbb azonban a szegregáció: nőt fejkendő nélkül nem láttam, a teázókban pedig csak férfiak ültek. (Statisztikák szerint a lakosság 50 százaléka muszlim környezetből érkezik, egyes részeken ez az arány 70-80 százalék.)
És valahol itt kezdődnek a problémák: a régebbi és újabb bevándorlók eleve hátrányban vannak a tulajdonképpen három nyelv (francia, flamand, angol) ismeretét igénylő munkaerőpiacon, miközben a szegregáció gátolja a nyelvtanulást. A 100 ezer lakosú kerület Belgium legszegényebb része, itt a legnagyobb a munkanélküliség, az iskolák színvonala rossz. Nem indul túl nagy esélyekkel az életben, aki ide születik, a kétségbeesés és a frusztráció pedig jó kiindulópont a radikalizációhoz. Ez azonban még mindig nem magyarázná Molenbeek kiemelt szerepét az európai dzsihádban, már csak azért sem, mert szegény muszlimok sok helyen élnek, az IS pedig jellemzően az internet segítségével toboroz, és internetet nem csak Molenbeekben lehet olvasni.
A fentiek mellett viszont a belga közigazgatás és igazságszolgáltatás felaprózottsága – lásd például az egymással alig kommunikáló tartományokat és rendőrkapitányságokat –, az ország terroristák számára kedvező elhelyezkedése, illetve a fegyvergyártás elterjedtsége és laza szabályozása is szerepet játszhatott abban, hogy Molenbeek ilyen pusztító hely lett. Novemberben a kormány fogadkozott, hogy „kitakarít” itt, majd decemberben már konkrét intézkedéseket jelentett be: az országos lépéseken túl – erősítik a hírszerzésüket, a rendőrség jogosítványai bővülnek – Molenbeekre külön kitértek. Növelik például a rendőri jelentétet, ezzel is megpróbálva visszaszorítani a piti bűnözést, a fegyvereket és a drogokat. Már csak azért is, mert utóbbi fogyasztása ezen a környéken belépő lehet a dzsihadizmusba, a terjesztése pedig annak anyagi hátterét biztosítja.
Mind együtt Molenbeekért!
Közben a helyi közösség próbálja lemosni magáról a stigmát. A helyi újság aktuális számának címlapján egy fénykép szerepel, amely a párizsi áldozatok iránti szolidaritási akción készült, és rajta a felirat: Mind együtt Molenbeekért! Meg akarják mutatni, hogy ők nem terroristák. E cél érdekében a brüsszeli önkormányzat olyan látványos, de kevéssé hatékony módszereket is bevetett, mint az utcákon felállított telefonok: ezekről helyi lakosokat lehetett felhívni, akik elmagyarázták, hogy Brüsszel nem is olyan veszélyes.
Péntek délutánra én is erre jutottam, nagyjából levetkőztem az ijesztőbb előítéleteim többségét, sőt meg is szerettem a környéket. Akkor először a szirénázó autókat hallottam a szállodai szobámból, aztán láttam a híreket, de beletelt tíz percbe, amíg rájöttem: a rendőrségi blokád, a lövöldözés, a rejtélyes robbanások – mindez két sarokra tőlem történik.
Felmentem az erkélyre, és azt láttam, hogy a lövöldözés utcájának elején háborítatlanul fociznak a srácok, a felettük köröző helikopter sem zavarja őket.
Mire a helyszínre értem, már elszállították Abdeszlamot, de a segítőit csak később fogták el. Engem viszont jobban érdekelt, hogy mi történik ilyenkor a környéken, ezért körbesétáltam. Két kamasz a helyi művház ajtajában szinte a nyakamba ugrott, és először hadarva, majd értetlenkedésemet látva szép lassan, tagoltan elújságolták a nagy hírt, hatalmas mosollyal. Aztán futottak a helyszínre, ahogy többen mások is.
Láttam néhány fiatal férfit, akik ököllel törték be egy tudósító kocsi szélvédőjét. Mások azért voltak idegesek, mert a rendőrök nem engedték be őket az utcájukba, a lakásukba. Sokan izgatottnak tűntek, sokan mosolyogtak, a nagy többségen azonban nem látszott semmi. Néhány teázóban a híradót nézték, ahogy élőben jelentkezik a szomszédból, de a legtöbb helyen maradtak inkább a focimeccsnél.
Mikor visszamentem, már odaengedték a kíváncsiskodókat és a sajtót szinte közvetlenül a házhoz. A helyszínelés még tartott, de a lényeg már megtörtént: elfogtak öt embert, Szalah Abdeszlamot és négy segítőjét. A szakértők nagy várakozással tekintenek a kihallgatásukra. Az EU-csúcsról elviharzó belga miniszterelnök szerint ez „a demokráciáért folytatott küzdelem fontos lépése”. A belga és a francia elnök megbeszélése után Hollande rögtön kijelentette, hogy bízik Abdeszlam kiadatásában, és folytatják a terror elleni harcot. A török miniszterelnök a közös fellépés erejéről beszélt és a kurdokat ostorozta, és már Obama is rég gratulált, amikor a szomszédban lakó anyáknak még mindig az volt a fő sérelme, hogy nem mehetnek haza...
Ekkor hirtelen újabb durranás, mindenki idegesen pillantgat körbe, egy ideig mégse olyan sürgős a hazamenés. Rendesen félek, de nincs folytatása. Fehér ruhás helyszínelők mennek a házba, ahonnan a robbanások hallatszottak, ahonnan elvitték a leggyűlöltebb terroristát. És ami pont amellett a zöldséges mellett van, ahol tegnap almát vettünk. Azért jöttünk ide, mert meg akartam nézni a fő radikális mecsetként számon tartott Khalilt. Kívülről szinte semmi nem látszik, lefotóztam viszont a mellette lévő kereszteződést a zöldségessel, mert szépnek találtam, hangulatosnak. Nyilván Abdeszlamnak is onnan vitték az ételt aznap.
A mecset
És mellette a sarok
Éjjel
Ahogy sétálok haza, az egyik sarkon nagyobb csoport ember rohan felém. Félreállok, de pont mellettem lassítanak le, mindenki nevet, fejkendős asszonyok, férfiak, gyerekek együtt. Mi történt?, kérdezem szorongva. Kicsit megkergetett minket egy rendőrkutya, mondja egy lány, aztán tovább viccelődnek egymással. Franciául.
Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.
Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.
A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társulataiig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.
A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.
Tavaly ősszel egyetlen, az életművéhez és szellemiségéhez felérő, jelentőségteljes megemlékezés nélkül múlt el Radnóti Miklós meggyilkolásának 80. évfordulója.
A boszniai szerbek vezetőjére most már nem csak otthoni ellenzéke, de saját párttársai is fenik a kést; a nemzetközi közösség, beleértve az Egyesült Államok kormányát is, végleg levette róla a kezét; sőt, finoman elhatárolódott tőle Aleksandar Vučić szerb elnök is.
Múlt szombaton nagyjából ennyien mentek el a hatvanpusztai gazdasági központhoz, hogy demonstrálják: ők pontosan tudják, hogy mi folyik ott. Hogy megmutassák, hogy mindazt, ami a kerítés és földkupacok mögött van, valóban rejtegetik a nyilvánosság elől.
A megengedő részletszabályok miatt minden veszélye fennáll annak, hogy az Otthon Start programból – miként a 2002-es rendszerben – a támogatásra nem, vagy kevésbé rászoruló potyautasok részesedése lesz a nagyobb. Erre pedig még a programra fordított szerény összegű közpénz is sok.
A következő két év talán legfontosabb politikai csatája – az európai jobb- és baloldal között – arról fog szólni, hogy 2028-tól 2034-ig az Európai Unió költségvetése az ipari lobbi érdekein túl mit tesz majd azokért a célokért, amelyeket az európai polgárok a legfontosabbnak tartanak.
A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozássorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.
Tasó László harminc éve meghatározó szereplője a város életének családjával együtt. A tavalyi önkormányzati választáson a Fidesz–KDNP már egyik Tasót sem indította, a vereséget így sem kerülhette el. A meccs azonban nem ért véget.