„Háborúban állunk a terroristákkal” – Merénylet Nizzában

  • narancs.hu
  • 2016. július 14.

Külpol

Teherautóval hajtottak az ünneplő tömegbe tegnap Nizzában. A merényletnek 80 halottja, számos sebesültje van, François Hollande francia elnök kijelentette: „Letagadhatatlanul terrortámadásról van szó.”

Tegnap este, a nemzeti ünnep alkalmából rendezett tűzijáték idején, 10 és fél 11 óra között egy teherautó hajtott a tömegbe 80 kilométeres óránkénti sebességgel. Miután megállt, a sofőr, egy 31 éves, tunéziai származású férfi lőni kezdett az emberekre, tűzharcba keveredett a rendőrökkel is, akik lelőtték.
A francia belügyminisztérium szóvivője hajnalban arról beszélt, hogy vizsgálják: a lelőtt sofőr egyedül követte el tettét vagy társai is voltak, akik elmenekültek. Ugyanakkor cáfolta azokat a korábbi híreszteléseket, amelyek szerint a gázolást túszejtés is követte volna. A teheráutóban fegyvereket és gránátokat találtak.

false

 

Fotó: MTI/EPA/Franck Fernandes


A támadás idején Avignonban tartózkodó François Hollande azonnal visszatért Párizsba, és válságtanácskozást hívott össze, ami után kijelentette: „A nizzai támadás terrorista jellegét nem lehet vitatni.” Hollande bejelentette, hogy három hónappal meghosszabbítják a tavaly november 13-i merényleteket követően életbe léptetett rendkívüli állapotot (amelyről épp tegnap mondta, hogy július 26-tól feloldják), melynek értelmében továbbra is fenntartják a tízezer fős katonai erősítést.

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter arról beszélt, hogy a legnagyobb fokú éberségre van szükség, „háborúban állunk a terroristákkal, akik mindenáron, szélsőségesen erőszakos módon akarnak lesújtani ránk”.

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium egy sérült magyar nőről tud a nizzai tömeges gázolással összefüggésben – közölte Menczer Tamás. A tárca szóvivője elmondta, hogy a francia hatóságoktól egyelőre nem kaptak hivatalos tájékoztatást magyar érintettekről. A könnyebben sérült nő telefonon hívta fel a Székesfehérváron tartózkodó édesanyját, akinek azt mondta, megsérült, a szállásán várja a segítséget. Egy másik, Nizzában tartózkodó nőt pedig biztonságos helyre tereltek a támadás után – tette hozzá.
Menczer Tamás tájékoztatása szerint a külképviselet mindenkit próbál elérni, akiről tudja, hogy Franciaországban van, hogy megkérdezze, miben tud segíteni, illetve az érintettek hol és hogy vannak. Emellett a 00-33/683-254-362-es ügyeleti telefonszámon várják a kérdéseket, bejelentéseket.

Figyelmébe ajánljuk