Írországi EU-népszavazás: Nem úr az ír

szerző
- kovácsy -
publikálva
2002/42. (10. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tavaly júniusban egyszer már beintettek az írek az uniós bővítésnek - legalábbis ez a leegyszerűsített olvasata annak, hogy az akkori népszavazáson a többség nemet mondott a Nizzai Szerződésre. Most nevezhetnénk akár biztatóbbaknak is az előjeleket, habár nézőpont kérdése ez is.

Tavaly júniusban egyszer már beintettek az írek az uniós bővítésnek - legalábbis ez a leegyszerűsített olvasata annak, hogy az akkori népszavazáson a többség nemet mondott a Nizzai Szerződésre. Most nevezhetnénk akár biztatóbbaknak is az előjeleket, habár nézőpont kérdése ez is.Az említett szerződés lényege nem a bővítés maga, hanem a döntési rendszer átalakítása, amely a kis tagországok szempontjából annyit jelent, hogy a jövőben nem igazán lehet befolyásuk a közös elhatározásokra, hacsak nem tömörülnek átmeneti koalícióba egy vagy két nagyobbal a közös érdekek mentén. Emlékezzünk csak a kicsinyes huzavonára, amikor az elmúlt évszázad utolsó napjaiban azon izmoztak éjszakába nyúlóan az uniós államférfiak, hogy egy-egy tagország szavazata nyolcas vagy kilences szorzóval számítson a közös döntések idején! A számolgatás célja természetesen az volt, hogy legalább ezen a szinten

kalkulálni lehessen a jövőt,

nehogy aztán majd mindenféle ágrólszakadt újonnan jöttek szeszélyesen szavazgassanak a régi tagországok javairól. De ez most már mindegy is, a szerződést aláírták, tizennégy tagország jóváhagyta, egyedül az írek akadékoskodnak - legfőképpen azért, mert féltik a pénzüket - alighanem ez az egész dologgal kapcsolatban az uralkodó nézet. Tény, hogy az uniós be- és kifizetések mérlege idén például kemény másfél milliárd euróval billent Írország javára. Csakhogy ez az akadékoskodás tekinthető a majdani EU államközi demokráciájával szembeni gyanakvásnak is. Mit számít az írek (hollandok, portugálok, magyarok) szava, érdeke a leendő, 25 tagú unióban? Mondhatnánk persze, hogy éppen ez az, a nemzeti választóvonalak mentén húzódó érdekellentétek felszámolása, ami az Európai Unió mint nemzetközi stabilizátor funkciója. És ugyanez, az uniós határok mentén fenyegető konfliktusoktól való (jogos) félelem a bővítés igazi értelme is, túl a szép szavakon történelmi igazságtételről, morális elkötelezettségről. Csakhogy az elmúlt években nem sok jele volt annak, hogy például egy Franciaország hajlandó volna a közös célok mögé helyezni saját érdekeit, amelyek ráadásul a mindenkori belpolitikai erőviszonyok függvényében fogalmazódnak meg.

Brüsszelben megígérték, hogy a hagyományosan semleges tagországoknak (és Írország ilyen) nem kell bekapcsolódniuk a közös európai védelmi rendszerbe, nehogy ez tartsa vissza a lakosságot az igenlő állásfoglalástól. De a népszavazás előtti írországi kampányban természetesen nem az unió értelméről és jövőjéről esik szó, hiszen akkor a vitának nem volna vége-hossza, tisztázatlan uniós kérdéseket kellene megoldani stb. A nagy parlamenti pártok propagandája nem beszél sokat magáról a Nizzai Szerződésről - annál többet arról, hogy milyen csúnya dolog távol tartani a tutitól azt a 5 millió szerencsétlen kelet-európait, miközben lám, Írország is az EU-ban és az EU-ból lett olyan gazdag, amilyen. (És tényleg.) Ehhez jönnek még a fenyegetések: ha megint a "nem" győz, mindenki jól megharagszik, és akkor aztán sértetten kivonul a külföldi tőke, munkahelyek vesznek oda, elkövetkeznek a szűk esztendők. A legutolsó közvélemény-kutatások mindamellett biztatóak az "igen" szempontjából, bár a bizonytalanok száma most is elég magas (akárcsak tavaly júniusban, amikor szintén az igenlők tábora volt nagyobb, de az ingadozók - vagy titkolódzók - végül is nemmel szavaztak). Láthatóan megvolt az eredménye, hogy a legnagyobb kormánypárt (Fianna Fail a neve) most tízszer annyi pénzért kampányolt a Nizzai Szerződés elfogadtatása érdekében, mint a múlt évben.

Számunkra természetesen az a kérdés,

mi lesz, ha megint

nemet mondanak az írek. Alighanem semmi. Az Európai Bizottság elnöke, Romano Prodi már többször pedzette, hogy a bővítés nem a Nizzai Szerződés sorsán múlik, hiszen ezt a lehetőséget már korábbi uniós megállapodásokban is megfogalmazták. Egyébként meg "B-terv nincs" - ahogy az EU szóvivője fogalmazott -, vagyis a kérdés csak az, milyen jogi formulával hidalják át a problémát. Az egyik ír lap már azt is tudni véli, hogy ebben az esetben Brüsszel felkéri az ír törvényhozást: fogalmazzon meg egy nyilatkozatot, amelyben szépen elmagyarázzák, miszerint a nemleges szavazás nem jelenti a bővítés elutasítását.

Akkor viszont

az egész csak cirkusz?

Ahogy a dolgok állnak, könnyen vonhatják le pontosan ezt a következtetést az ír szavazók. Vagy azt, hogy ha érdemben úgyis egyre megy, miért ne büntetnék meg legalább a kormányt, főleg, mert éreznek ehhez kedvet. A Berthie Ahern vezette koalíció népszerűsége - ah-hoz képest, hogy májusban még biztosan győzött a választásokon, és így bő harminc év után első ízben maradhatott a helyén az előző kormány - hetek óta meredeken zuhan. Nem nehéz kitalálni, hogy miért: naná, a megszorító intézkedések, sajnos pár hónappal azután, hogy a kampány során szó sem volt erről, pontosabban szó volt róla, hogy szó sincs ilyesmiről. Emiatt aztán az ellenzéki pártok abba a kellemetlen helyzetbe kerültek, hogy - mint a politikai osztály általában, igen-pártiak lévén - most még ők is sírva kérlelik a népet (és ez bizony derék, nagyvonalú dolog): ne most leckéztesse a kormányt.

A nép viszont, jóllehet netán kicsinyes és messzire tekinteni nem szeret, mégiscsak helyesen érzi, hogy itt egy olyan játék folyik, aminek ő csak a nézője lehet, legfeljebb vigyorogva integethet, ha rápásztáz egy kamera, az ügyek meg valahol fenn, az éteri magasságokban intéződnek. Ez az életérzés volt az, amire úgy nyolc-tíz éve találták ki a szót, hogy euroszkepszis. És emiatt voltak azok a nagy brüsszeli felfordulások és intézményjavító intézkedések, amelyek a majdani bővítésnek voltak hivatottak megágyazni mintegy.

Igazából egy nagy baj volna azzal, ha megint a "nem" szavazatok kerülnének többségbe: pontosan az, hogy a népzavazás eredménye következmények nélkül marad az Európai Unió szintjén, ami megint csak az euroszkepszist fokozná. Kár, hogy ez nem túl erős érv az "igen" mellett. Aztán persze ki tudja, nem járnánk-e mi is jobban, ha végre tisztába kerülnének a dolgok Brüsszel háza táján? De ez már nem is ez a világ lenne.

- kovácsy -

szerző
- kovácsy -
publikálva
2002/42. (10. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...