Izraelnek nem tetszik, hogy Lengyelország törvénnyel tolná el magától a holokausztért viselt felelősséget

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. január 28.

Külpol

A „lengyel haláltábor” kifejezés használatáért három év börtön is járhatna.

Lengyelország és Izrael 2016-ban közös nyilatkozatban tiltakozott a történelemhamisítás, ezen belül a „lengyel haláltáborok” kifejezés használata ellen – válaszolta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő vasárnapra virradóra arra, hogy Tel-Aviv az adott témában készülő lengyel jogszabály módosítását kérte.

Mateusz Morawiecki

Mateusz Morawiecki

Fotó: Illyés Tibor/MTI

A diplomáciai csörtét kiváltó, még a szenátusi vita előtt álló törvény büntethetővé tenné, ha a sajtóban Lengyelországra hárítják a náci Németország által elkövetett bűntettekért való felelősséget, többek között a „lengyel haláltáborok” kifejezéssel.

Izrael szombaton a törvény módosítását kérte Lengyelországtól. „Ez a törvény alaptalan, és erőteljesen ellenzem. A történelmet nem lehet megváltoztatni, és a holokausztot nem lehet letagadni” – hangoztatta az izraeli kormányfő.

Benjamin Netanjahu közölte, utasította Izrael varsói nagykövetét, hogy keresse fel Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnököt, és tudassa vele, hogy az izraeli kormány ellenzi a törvény elfogadását, amely például három év börtönbüntetést helyez kilátásba bárkinek, aki a „lengyel haláltábor” kifejezést használja.

Az izraeli Jad Vasem holokauszt-emlékközpont szintén közleményben tette világossá, hogy nem ért egyet a törvénnyel. Azt írták, a „lengyel haláltábor” kifejezés valóban nem fedi a valóságot, de az is súlyos torzítás, ha tudósokat vagy másokat korlátoznak abban, hogy a lengyel földön elkövetett bűnökben a lengyelek közvetlen vagy közvetett felelősségét felvessék.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.