Kulturális hírek

  • 2002. augusztus 29.

Külpol

n LUCIAN FREUD A londoni nyár egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó kiállítása a Tate Britain termeiben szeptember 22-ig nyitva tartó (majd Barcelonába és Los Angelesbe utazó) Lucian Freud-retrospektív. A mai realista brit festészet egyik legjelentősebb képviselője 1922-ben született egy berlini zsidó családban, Sigmund Freud unokájaként, 1933-ban települtek át Angliába.
Első önálló kiállítását 1944-ben rendezte; a mostani kronologikus tárlat legrégibb darabja 1948-ból való, a legfrissebb épp a megnyitásra készült el. Lucian Freud 1954-ben Ben Nicholson és Francis Bacon társaságában állított ki a Velencei Biennále brit pavilonjában. Szavai szerint: "A munkám tisztán önéletrajzi, magamról és a környezetemről szól. Olyan emberekből dolgozom, akik érdekelnek, akiket szeretek, olyan terekben, amelyeket ismerek..." Illusztrációnkon a művész egy 1983-as fotón és Reflection című, 1985-ös festményén.

n MAGYAROK A VILáGBAN Holtodiglan című táncduettjével Bozsik Yvette és Vati Tamás elnyerte a Scotsman című napilap Fringe First 2002 elnevezésű díját, melyet az edinburghi alternatív művészeti fesztivál száznál is több produkciója közül szavaztak meg nekik a kritikusok. Bozsik Yvette ötévi szünet után tért vissza Edinburghbe, ahol a fellépések mellett workshopokat is tartott. Az MTI-nek elmondta, ez már a hetedik díj, melyet az évek során a skót városban nyert.

Három magyar rendező munkáit vetítik a szeptember 5-14. közötti 27. Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon: a több mint hetven alkotást felsorakoztató, Kortárs világmozi szekcióban Mundruczó Kornél filmjét, a minap Locarnóban díjazott Szép napokat, a Felfedezés szekció tizenöt darabja között Pálfi György Hukkléjét, míg a Mesterek szekció tizenhárom filmje között szereplő, Ten Minutes Older: The Cello című film rendezői között, Bernardo Bertolucci, Claire Denis, Mike Figgis, Jean-Luc Godard, Jirí Menzel, Michael Radford és Volker Schlöndorff mellett található Szabó István is.

Az augusztus 29-től szeptember 8-ig tartó, 59. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Gong Li vezette zsűrijében Jevgenyij Jevtusenko, Francesca Neri, Jacques Audiard, Ulrich Felsberg, Yesim Ustaoglu mellett helyet kapott Kovács László Amerikában élő magyar operatőr is. Mint korábban beszámoltunk róla, a fesztivál programján szerepel Buvári Tamás Posztkatona című rövidfilmje, Péterffy Zsófia Kalózok szeretője című animációs filmje és Szőts István hatvan évvel ezelőtti klasszikusa, az Emberek a havason.

n PARáDÉ, KARNEVáL Becslés szerint félmillióan vettek részt a nagy nyári szabadtéri bulikat záró (na jó, augusztus 31-én jön még a póttűzijáték), egyetlen rendőri intézkedést sem igénylő, szombati Budapest Parádén. Az MTI értesülése szerint a szórakozók után (vasárnap délutánra) 450 köbméter szemetet takarítottak el a köztisztaságiak.

London Notting Hill negyedét (illusztrációnk itt készült) az augusztus végi bankszünet vasárnapján és hétfőjén szállták meg a táncolók. Az 1960-as évek elején a karibi bevándorlók szerény karneváljaként indult esemény mára másfél milliós tömeget megmozgató attrakcióvá nőtt. A környék utcáin vonuló jelmezes csoportokat, acéldobzenekarokat, reggae sound systemeket szállító kamionokat követők nyugalmának biztosítására tízezer rendőrt mozgósítottak idén.

n PÉNISZSZíNHáZ Los Angelesben hetekre előre elkeltek a jegyek David Friend és Simon Morley Puppetry of the Penis című estjére, melyen az előadás címének megfelelően az ausztrál színészek különböző "installációkká" (hamburgerré, Eiffel-toronnyá, Loch Ness-i szörnnyé stb.) formálják péniszüket, és közben vicceseket - de egyetlen trágárságot sem - mondanak. Hogy a távolabb ülők is teljes élményben részesülhessenek, a színészek minden mozdulatát kivetítik egy közel ötméteres vászonra. Az előadást bevallottan Eve Ensler Vaginamonológok című színműve ihlette. A 30-as éveik elején járó előadók műfaji meghatározása szerint a "genitális origami ősi művészetét" képviselő darabot ausztráliai visszhangja nyomán hívták meg a 2000-es Edinburgh Fringe Festivalra, onnan a londoni West Endre, majd Kanadába és New Yorkba, ahol tizenegy hónapig futott az Off-Broadwayn.

n MEXIKóI MOZIREKORD Első hétvégéjén minden idők legnagyobb mexikói kasszasikerének bizonyult az El Crimen del Padre Amaro: a mindössze 20 millió pesóból forgatott filmet 365 moziban 863 ezer ember látta, a bevétel 31 millió peso volt. A katolikus egyház már a premier előtt tiltakozott Carlos Carrera filmje ellen, mely - a portugál Jose Eca de Queiroz XIX. századi regényét adaptálva - egy fiatal papról szól, aki nem képes ellenállni egy tizenhat éves lány kísértésének. A főszerepet Gael Garcia Bernal alakítja, aki játszott az előző bevételi rekordot tartó erotikus road movie-ban, az Y Tu Mama Tambienben is.

n VIETNAMI MELEG Bui Anh Tan Egy nők nélküli világ című regénye nyerte a belbiztonsági minisztérium és a vietnami írószövetség által kiírt irodalmi pályázat első díját és az ezzel járó ezerdollárnyi összeget. A 37 éves szerző a Ho Si Minh városi rendőrségi lap egykori riportere, műve pedig az első olyan regény a szocialista Vietnam történetében, amely krimi formájában, de a meleg férfiak világában játszódik.

n DIXI-DOKU Szeptember 12-én, 18 órakor az Artpool P60 klubjában (Paulay E. u. 60.) egy Dixi-partin mutatják be a Gémes János életére és tevékenységére vonatkozó dokumentumokat, amelyek eddig érkeztek a Művészetkutató Központba (részben a június 27-i Narancsban megjelent közlemény hatására is). A Kétség Klubban (2002 az Artpoolban a kétség éve) "a szituacionista", vagyis szituációalkotásra törekvő Dixire emlékezhetünk. S még érvényes a felkérés: aki bármilyen dokumentummal rendelkezik, tegye be a közösbe.

n RÖPÜL´ EMBER Az emberiség és önmaga két nagy álma, a repülés és a láthatatlanság vágyának megvalósítását ígéri Alberto Grozio olasz művész Az ég de gyönyörű kék című performansza, melyet a repülési terv szerint Budapest különböző pontjairól lehet nyomon követni szeptember 7-én. Felszállás 15 órakor a Trafó mellől, érkezés 43 perc múlva a Felvonulási térre, az @¨c plakátkiállítás mellé, utána szakmai beszélgetés minderről a Trafóban.

Figyelmébe ajánljuk