Iránban augusztus 22-én kezdődött a "Kormány hete" nevű hagyományos rendezvénysorozat, egymást követik a legújabb gazdasági, tudományos és katonai eredményeket bemutató kiállítások, felvonulások. Az újabb és újabb gazdasági embargóval sújtott és katonailag egyre fenyegetettebb perzsa állam sajátságos helyzetéből fakad, hogy az egykori BNV-re és május elsejei felvonulásokra emlékeztető demonstrációk fő profilja ezúttal is katonai. Ahmed Vahídi tábornok, védelmi miniszter ez alkalomból tartott sajtótájékoztatóján elárulta: ismét új fegyverek bemutatása várható. Említette az első iráni pilóta nélküli repülőgépet, új rakétarendszereket, köztük a libanoni-izraeli konfliktusban is szerepet játszó Feth 110 új generációját, továbbfejlesztett tüzérségi ütegeket és a legmodernebb fegyverzettel felszerelt rohamcsónakokat. Utóbbiak a világ nyersolajellátásában stratégiai fontosságú Hormuzi-szorosban játszanának fontos szerepet egy esetleges konfliktusban.
A hálózat
Az irániak fenyegetettségérzése nem légből kapott, az egyre kiteljesedő atomprogram ugyanis komoly félelmet kelt Izrael és a mögötte álló Egyesült Államok vezetésében. John Bolton, a neokonok emblematikus figurája - többek között az USA volt ENSZ-nagykövete - a Fox televízióban kijelentette: miután befut Búsehrbe az első orosz nukleáris fűtőanyag-szállítmány, Izraelnek bő egy hete marad arra, hogy úgy hajtson végre preventív bombázást, hogy annak ne legyen súlyos környezeti következménye. Amenynyiben az urán megérkezik, bármilyen légicsapás katasztrofális következményekkel jár mind a helyi lakosságra, mint az Egyesült Államok Perzsa-öbölbeli szövetségeseire nézve. Robert Gates védelmi miniszter szerint Búsehr üzembe állítása akár elég is lehet Iránnak, hogy katonailag is hasznosítható menynyiségű dúsított hasadóanyaghoz jusson. Az amerikai félelmeket fokozza, hogy Mahmúd Ahmadinezsád elnök bejelentette: Irán jövő márciustól újabb urándúsítót állít üzembe. (A perzsa atomhatalmi törekvésekről lásd korábbi cikkünket: Hisz ez természetes, Magyar Narancs, 2010. május 13.)
Ugyanakkor nem látszik, hogy az Obama-adminisztráció túlmenne a harcias retorikán. Nagyobb hangsúly kerül most az iraki kivonulásra, illetve az egyre kudarcosabbnak tűnő - Obama által megörökölt és kiteljesített - afganisztáni misszió jövőjére. Iránban és általában a Közel-Keleten sem látják komoly veszélyét annak, hogy az Egyesült Államok vállalna egy újabb katonai konfliktust. Sokkal inkább tartanak izraeli akciótól. Izraeli szakértők viszont úgy látják, hogy az iraki és a várható afganisztáni kivonulás Iránra tereli majd az Egyesült Államok figyelmét. Vaddáh Sarára libanoni elemző szerint Izrael komoly nyomást gyakorol az amerikai kormányra egy esetleges katonai akció érdekében. Azt azonban nem tartja valószínűnek, hogy a zsidó állam saját szakállára hajtana végre légicsapást - tudván, hogy ennek beláthatatlan következményei lennének a Közel-Keleten és világpolitikai szinten is.
Vannak persze, akik nem így gondolják. Jeffrey Goldberg, a The Atlantic szakértője a minap megjelent hosszú riportjában - többek között izraeli szakértőkkel folytatott beszélgetései alapján - 50 százaléknál is nagyobb esélyét látja annak, hogy Izrael hosszabb távú stratégiai célok érdekében az Egyesült Államok jóváhagyása nélkül is támadhat. Tel-Aviv szempontjá-ból Irán atomhatalmi ambíciói és programja, Búsehr és társai (Eszfehán, Natanz, Kom) adják az igazi hátországát a zsidó állam elleni szövetségi rendszernek, amelyet Irán, Szíria, a libanoni síita Hezbollah és a palesztin Hamász alkot. Az utóbbi években ez Izrael legfőbb problémája. A Hamászt a gázai háború sem tudta kifüstölni, a Hezbollah katonai potenciálja pedig még független nyugati szakértők szerint is csaknem háromszor erősebb, mint a szervezet megsemmisítését célul kitűző 2006-os nyári háború előtt volt. Az iráni nukleáris álmok szertefoszlatása jelentősen gyengítené e hálózatot.
Hurokban
Az iráni vezetők egy esetleges Búsehr elleni fellépésre konkrét választ ígérnek. Ali Sádmáni, a fegyveres erők különleges erőinek vezérkari főnöke háromlépcsős viszszacsapásról beszélt, elsőként lezárnák a Hormuzi-szorost (erre utalnak a jelentős haditengerészeti fejlesztések is), ezzel párhuzamosan összehangolt támadásokat intéznének az elmúlt években alaposan feltérképezett amerikai és szövetséges erők bázisai ellen Irakban és Afganisztánban, megakadályozandó egy Irán elleni szárazföldi támadást. Végül - megvalósítva régóta dédelgetett céljukat - megtámadnák az Egyesült Államok "hátsó kertjét", azaz Izraelt. Az iráni atomügynökség vezetője, Ali Akbar Szálehi szerint világméretűvé szélesedne egy ilyen konfliktus.
Búsehr feltöltését hasadóanyaggal igazi próbatételnek értékelik iráni szakértők is: a teheráni külügyminisztérium szóvivője szerint hasadóanyaggal feltöltött nukleáris létesítmény támadása nemzetközi törvényekbe ütközik, ami nemcsak a Közel-Keleten váltana ki heves reakciókat, de a nyugati közvéleményben is.
Az Egyesült Államok és szövetségesei mindenesetre tovább szorítják a gazdasági hurkot Irán körül, és egyre jobban igyekeznek ebbe bevonni közel-keleti szövetségeseiket is. Szaúd-Arábia lojalitása nem kérdéses - nem fűzik gazdasági érdekek a perzsa államhoz. Nem így azonban az öböl menti kis országokat: Kuvait és mindenekelőtt az Egyesült Arab Emírségek számos gazdasági szállal kötődik Iránhoz. Dubai egyre inkább Teherán legfontosabb kereskedelmi kapuja a világ felé, és ebből a kapcsolatból az arab ország is egyre többet profitál. Anvar Qarqás, az Egyesült Arab Emírségek külügyi államminisztere országa nagyköveteinek rendes évi találkozóján kifejtette: az ENSZ-határozatok betartása kötelező, de az Iránnal való gazdasági kapcsolatok fenntartása és fejlesztése stratégiai jelentőségű a térség kereskedelmi és bankközpontjává emelkedett kis ország számára. Ehhez tette hozzá Júszuf Utajbi, az Emírségek washingtoni nagykövete: minden eszközzel meg kell akadályozni a háborút, mert az súlyosan destabilizálná a térséget, ami egyetlen környező országnak sem lehet érdeke.
Nézőpont kérdése
A tárgyalásos rendezésnek nagyobb kaliberű hívei is vannak. Mindenekelőtt az új közel-keleti szerepet kereső Törökország. A gazdasági érdekek itt is felülírják a vallási (szunnita-síita) és politikai ellentéteket. A rohamosan növekvő török gazdaság piacokat akar: többek között a török olajóriás, a Topras is hatalmas befektetéseket tervez Iránban, ahonnan jó ideje jelentős mennyiségű nyersolajat importál. A szélesítendő gazdasági együttműködés híve Oroszország, ahol ugrásra készen áll a Lukoil és a Gazprom, az egyre energiaéhesebb Kína pedig a hetekben írt alá egyezményt Teheránnal új finomítók építéséről. Oroszország és Kína egyszerűen kivenné az olajszektort a szankciókból.
Miként Zvi Bar'el a Haaretzben írja: a szomszédok (és Kína mint befolyásiövezet-szomszéd) érdekei felülírják a Nyugat által diktált globalizációs folyamatokat, és a regionális érdekek kerekednek felül. Az iráni kérdés így komoly kihívás az Egyesült Államoknak és nyugati szövetségeseinek (melyek között egyes francia vagy német gazdasági érdekeket hangoztató vélemények szerint távolról sem teljes az összhang). Sőt, Irán megítélése Amerikában is többarcú. Henry Kissinger, az amerikai külpolitika nagy öregje szerint Irán más nemzetközi szerepben is elképzelhető, nem csak a bajkeverőében; lehetne például az a délnyugat-ázsiai középhatalom is, ami gátat szab Oroszország hagyományos közép-ázsiai és kaukázusi orientációjú expanziójának, Kína nyugati gazdasági terjeszkedésének és a szunnita tálibok afganisztáni újjászületésének, valamint fontos stabilizáló tényező lehet a posztbaaszista Irakban. Mindezek mellett a szunnita arab világ kiegyenlítő ellenpólusát adhatja. Nézőpont kérdése az egész - teszi hozzá Kissinger.
