Végső soron megint flottul ment minden. Abdullah király halálának bejelentésekor azonnal közölték, hogy az új uralkodó Szalman Al Abdul Aziz Al Szaúd lesz. A kormány az új király akaratának megfelelően átalakult, az olaj ára egy kicsit emelkedett, oszoljanak, kérem, nincs itt semmi látnivaló. Legfeljebb csak azon töprenghetünk, hogy mit hagyott maga után az óvatos reformerként tisztelt Abdullah, és mit várhatunk Szalmantól.
Abdullah az apjáról, Abdul Azizról, a szaúdi királyság megalapítójáról elnevezett rijádi kórházban halt meg. Papírokkal ugyan nehezen alátámasztható, de nagyjából kilencven évet élt, és közel két évtizeden keresztül irányította a királyságot. Bár király csak 2005 augusztusában lett, valójában 1995-től ő volt az uralkodó, miután Fahd, Abdullah féltestvére sztrókot kapott; Fahd életét sikerült megmenteni de alkalmatlanná vált az ország irányítására.
| ||
Abdullah volt az a király, aki megtiltotta, hogy őfelségének szólítsák, és elutasította, hogy látogatói a szokást követve kezet csókoljanak neki. Azt is állítják róla, hogy aszketikus életet élt – már amennyire aszketikus életet élhetett egy olyan ember, aki, ha arra támadt kedve, egész szállodákat foglalt le, hogy nyugalma legyen. Uralkodása folyamatos lavírozás volt az óvatos reformok (illetve azok kísérlete), és az azokat mélységesen elutasító vallási fundamentalisták között. Két rendkívül komoly kihívással szembesült uralkodása alatt: 2001. szeptember 11-én és az arab tavasz idején.
Abdullah óvatos belső harcokat víott a fundamentalista vallási tanáccsal, és nekiment az al-Káidának. Elítélte az erőszakot és megpróbálta kigyomlálni az országon belüli radikalizmust. Lagalább kilencszáz helyi imámot küldött átképzésre, militánsokat börtönöztetett be. A szaúdi arab tavaszt, melynek során az ország észak-keleti, shíták lakta városaiban több szabadságot követelő emberek vonultak az utcákon, csírájában elfojtotta. Szaúd-Arábia katonai segítséget nyújtott Bahreinnek is, hogy a tüntetések miatt bajba került uralkodó úrrá legyen az ottani arab tavaszon.
Nem volt ilyen gyors viszont, amikor el kellett ítélni az ország északi határain szárba szökkenő Iszlám Államot (IS). Igaz, az Egyesült Államok vezetésével létrejött széles katonai koalícióban Abdullah engedélyezte a szaúdi légierő részvételét az IS ellen.
Ígéretét, hogy Szaúd-Arábiában a nőknek is engedélyezik majd a gépkocsi-vezetést, soha nem tartotta be és a választójog megadásával is adós maradt a szaúdi nőknek. Ezt először 2009-re, a helyhatósági választásokra ígérte, majd 2011-re halasztotta; végül azonban bejelentették, hogy ezt a kérdést meghatározatlan időre leveszik a napirendről.
A legutóbbi történet, amely Abdullah óvatos reformjai ellenére is megmutatja Szaúd-Arábia igazi arcát, Raif Badawin esete. Ő az a blogger, aki tíz év börtönbüntetést és ezer korbácsütést kapott azért, mert liberális szaúdi blogot írt. Ez az ügy már Szalman király öröksége, neki kell tovább folytatni azt az eufemizmusal reformpolitikának nevezett országvezetést, amelyet testvére elkezdett.
A kilátások nem túl jók. Nemcsak a tartósan alacsony olajárról van szó, hanem azokról a belső feszültségekről, amelyeket a szaúdi uralkodó nem tudott, vagy nem mert igazán csillapítani: az oktatási rendszer elmaradottsága, a vallási tanács mindenhatósága és a külső kihívásokra adott válaszok szükségessége. Északon az Iszlám Állam, délen egy káosz felé igyekvő, radikális mudzsahedineket nagyüzemben termelő Jemen. Szalman király uralkodásának első évei e problémák jegyében fognak telni.
