Magyar Narancs: Jó ötlet volt a kormánytól, hogy megítélte ezt a segélycsomagot Görögországnak?
Ognian Hishow: Gazdasági szempontból semmiképp sem, az európai integrációs politika szempontjából talán mondhatjuk, hogy igen. De én elsősorban közgazdász vagyok, tehát a lépés annyiban rossz, hogy ellentmond a stabilitási és növekedési paktum (amely kifejti, milyen szankciókkal tartható fenn a közös európai valutához szükséges fegyelem - a szerk.) alapelveinek, és ezzel lehetőséget biztosít további hibákra, amiket végül nem lehet majd helyretenni. A paktumban szereplő "ki nem segítés" záradék kimondja: ha egy ország rossz pénzügyi helyzetbe kerül, azért maga viseli a felelősséget, nem szabad másokra hárítania. A szövetségi kormány döntése szerint - részben francia nyomásra - ez mégis megtörtént. Az integráció szempontjából valószínűleg helyes így, hisz' nem szeretnénk, ha az unió kívülről elidegenedett országok tömegének tűnne.
MN: Máshogy alakul, ha korábban lépnek?
OH: Már évekkel korábban meg kellett volna nézni, mi folyik a problémás országokban. Görögországban eladósodott az állam, Spanyolországban, Írországban, Lettországban és részben Magyarországon is buborékok alakultak ki az egyensúlyhiány miatt, főképp ingatlanbuborékok. Túl sok hitelt adtak, és ez egyensúlyhiányhoz vezetett a pénzügyi szektorban, de ez senkit nem érdekelt.
MN: Amikor a franciák márciusban előálltak a terveikkel, már késő volt?
OH: Már mindegy volt. A franciák egy gazdasági kormányzatot akartak létrehozni, ami tulajdonképpen egy transzferunió lett volna. A németek ezt nem szeretnék, mivel akkor nekik kellene a legnagyobb összegekkel beszállniuk. Már most is ők fizetik a legtöbbet az EU-háztartásba. Persze a többi tagállam profitálna belőle, ha lenne olyan pénzügyi kiegyenlítődés, mint egy nemzeti gazdaságban. Másrészt egy ilyen kormányzathoz szükség lenne egy nagy közös európai államháztartásra, ami redisztributív funkciókat is ellát. Jelenleg az unió államháztartása egy százalékát teszi ki a gazdasági összteljesítménynek, mégis hatalmas viták vannak minden egyes milliárd körül. Ahhoz, hogy egy ilyen kormány létrejöjjön - ami csakis hosszú távon képzelhető el -, az uniónak a bevételek körülbelül 25 százaléka fölött kellene rendelkeznie. Ekkor lenne képes pénzügyi segítséget nyújtani. A deficites országoknak ez mindenképpen hasznukra válna, az északnyugati országoknak kevésbé - ezért nem is tartom a közeljövőben reálisnak.
MN: A franciák azt mondják, a végleges segélycsomag nagyrészt az ő művük.
OH: Ez így van, ezért is tekintek rá annyira kritikusan. Ahogy mondtam, a döntés nem volt jó gazdaságilag, de politikailag megkerülhetetlen volt, mert Franciaország akkora nyomást gyakorolt a németekre.
MN: Ez az oka annak is, hogy a két ország jelenleg képtelen szót érteni?
OH: Nézze, itt hatalmas összegekről van szó, és amikor a pénz bejön a képbe, véget ér a barátság. Ennek ellenére Angela Merkel és Nicholas Sarkozy is arra törekszik, hogy helyreállítsák a két ország kapcsolatát. Megegyeztek a csomagban, és most a németek abban reménykednek, hogy ez soha többé nem ismétlődik meg. De nem lehetünk teljesen nyugodtak, még ha a politikusok hangsúlyozzák is, hogy egyedi esetről van szó.
MN: Ha Merkelnek nem volt más lehetősége, akkor miért ez a rengeteg támadás?
OH: A közgazdászoknak az a bajuk, hogy felrúgta a stabilitási és növekedési paktumot, a többiek pedig azért kritizálják, mert nem volt fogékony az összeurópai szolidaritásra, nem lépett korábban. Merkel most a csatatér kellős közepén áll, össztűz alatt. De hát senki nem mondta, hogy e bonyolult időszakban könnyű lesz politikusnak lenni. Merkelnek sok a tennivalója. Le kell építenie az államadósságot, ami Németországban sem kicsi, még ha nem is akkora, mint más országokban. Ennek pedig társadalmi következményei is lesznek, a sebezhetőbb rétegek számára is. Másrészt ott az euróövezet krízise is, amivel pár hónappal ezelőtt még nem lehetett számolni. Voltak vitatott lépései, de nem hiszem, hogy bárki is jobban tudta volna csinálni.
MN: Nemrég Helmut Schmidt egykori kancellár azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi kormányt a vilmosi Németország nagyképűsködése jellemzi.
OH: Schmidt mindig is szeretett túlzásokba esni. Nemrég például azt mondta, a befektetési bankárok napjaink legveszedelmesebb bűnözői. Biztosan voltak a kormánynak hibái, de azok azért nem indokolják ezt a kijelentést. Szerintem épp az ellenkezője igaz annak, amit Schmidt mond. A kormány próbálja rendbe rakni azokat a hibákat, amelyeket az elődei elkövettek, és mindeközben közeledik Franciaországhoz is, amit a vilmosi Németország sose tett volna meg.
MN: Görögország után most kik következhetnek?
OH: Minden ország veszélyben van, amely makroökonómiai egyensúlyproblémákkal küzd. Leginkább azok, amelyek nagy költségvetési vagy államháztartási hiánnyal, esetleg mindkettővel rendelkeznek. Könnyen lehet, hogy egy állam, amely jól kezeli a pénzügyeit, mint a közelmúltig Spanyolország vagy Írország, hirtelen egyensúlyproblémákkal szembesül, mert a magánszektora roszszul gazdálkodik. Az ír adósságráta két éve még 25 százalék volt, ami mondhatni, semmi, mára majdnem 90 százalék, mert az államnak hirtelen társadalmiasítania kellett a magánbűnöket. Az ír bankok túlvállalták magukat, és az állam, hogy megmentse őket, átvállalta a felelősséget. Magyarország jelenleg sokkal jobb helyzetben van, az Európai Bizottság előrejelzései szerint az egyetlen ország az unióban, ami 2011-ben államháztartási többlettel fog rendelkezni. Persze tudjuk, hogy Magyarország két éve segélycsomagot kapott, de ez teljesen rendben is van. Ha képes túllendülni az adósságain, akkor nagy eséllyel felgyógyul.
MN: A német megszorító csomag milyen hatással lehet az unióra? Nem veszélyezteti a gazdasági fellendülést?
OH: Elvileg veszélyeztethetné, de gyakorlatilag a csomag jelenlegi formájában nem jár súlyos következményekkel. Nemrég újabb számokkal álltak elő, a kormány további húszmilliárd eurót szeretne spórolni, ami a gazdaság teljesítményének 0,9 százaléka. Mivel jövőre összesen egyszázalékos reál-, háromszázalékos nominális növekedéssel számolunk, helye van a spórolásnak. Az adósságráta kevesebb mint 80 százalék, azaz fizethető még a kamat és mellette növekedhetnek is. Ha óvatosan cselekszünk, és úgy érzem, a kormány most azt kívánja tenni, akkor nem lesznek súlyosak a következmények. Persze a német helyzet más, mint a görög. Görögország takarékossági programja nonszensz, nem vezet sehova: Görögország arra lett kényszerítve, hogy a csődbe spórolja magát, mert az, amit előírtak neki, egyszerűen nem tartható. Legkésőbb két év múlva újra pénzért fog kuncsorogni.
MN: Josef Joffe, a Die Zeit egykori kiadója azt írta nemrég, hogy a stabilitási paktum kudarca után egy erősebb mechanizmusra lenne szükség, egy éberebb felügyeletre, egy EU-könyvelőre és egy jó hangos szirénára.
OH: Egy sziréna és egy könyvelő nagyon jól jönne, de ez nem a teljes igazságra reflektál, hisz valójában nem volt kreatív könyvelés. Minden információ az asztalon feküdt, csak meg kellett volna őket nézni. Köztudott volt, hogy Görögország eladósodott, hogy Olaszországnak is nagy az államadóssága, hogy az ír bankok nem tudják visszafizetni külföldi intézeteknek a kölcsöneiket. Csak épp nem szólt a sziréna. De miért? Azért, mert a politika csődöt mondott. A stabilitási és növekedési paktumnak két ága van: egy preventív és egy szankcionáló. Előbbinek fel kellene hívnia a figyelmet, hogy a második be tudjon avatkozni. Legalábbis elméletileg. A gyakorlatban azt látjuk, hogy a piacok jelentik a legjobb szankciós mechanizmust, nem a politika.
