"Nem lesz több lehetőségem"

Dzsafar Panahi filmrendező
szerző
S. Takács András
publikálva
2011/8. (02. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hazájában hat év börtönre ítélték, 20 évre eltiltották a filmkészítéstől, és 20 évig nem nyilatkozhat külföldi újságírónak. A Spektrum Tv riporterei még az ítélethirdetés előtt készítették vele Iránban az utolsó nemzetközi tv-interjút.

Magyar Narancs: Mikor forgathat legközelebb?

Dzsafar Panahi: Már öt éve nem csináltam filmet. Az utolsó filmem a Pályán kívül (Offside) volt, azután már nem kaptam engedélyt egyetlen filmtervemre sem. Sok ötletem volt, de sajnos egyiket sem valósíthattam meg. Iránban ez úgy működik, hogy be kell adnod a forgatókönyvet a Kultúra és az Iszlám Útmutatás Minisztériumának, ott döntik el, hogy engedélyezik-e. Az öszszes tervemet elutasították, még azt is, amelyik az iráni-iraki háborúról szólt volna, pedig ezt a témát általában támogatják, még anyagilag is, de rajtam ez sem segített. Körülbelül másfél éve jöttem haza Montrealból, ahol a filmfesztivál egyik zsűritagja voltam. Nem sokkal később egy amerikai és egy brit producerrel kellett volna találkoznom Párizsban, hogy aláírjuk a szerződést a következő filmemről, amely az apokalipszisről szólt volna, három másik filmrendezővel együtt terveztük megcsinálni. De a repülőtéren elvették az útlevelemet, nem engedtek ki az országból, és azóta sem hagyhattam el Iránt. Annak ellenére, hogy mindig is azt vallottam: nem vagyok hajlandó végleg elhagyni Iránt, mindig is itt akarok élni, nem tudom elképzelni az életemet máshol. Szerintem ezt ők is tudják, és csak azért tartják vissza az útlevelemet, hogy ne jelenjek meg külföldi filmfesztiválokon. Ha arra számíthatnának, hogy örökre elhagyom az országot, és soha nem térek vissza, azt hiszem, azonnal viszszakapnám az útlevelemet.

MN: Mielőtt elvették az útlevelét, Kanadában a filmfesztiválon zöld sálban jelent meg, biztosítva támogatásáról az iráni tüntetőket. Miért érezte ezt fontosnak?

DzsP: Hadd szögezzem le, hogy nem vagyok politikai filmes! Nem szeretem a politikai filmeket. A politikai film egy bizonyos párt érdekében készül. Amikor egy filmes ilyet forgat, annak a pártnak az üzenetét kézbesíti. És a párt érdekei szerint kell meghatároznia a filmben a jót és a rosszat. A társadalmi problémákról szóló filmekben ennek semmi helye, azokban nincs tisztán jó és rossz. Az én filmjeim társadalmi problémákról szólnak, de ez nem azt jelenti, hogy semmi közöm a hazámban kialakult politikai helyzethez. Nem támogattam egyetlen politikust vagy csoportot sem, még csak nem is szavaztam a legutóbbi elnökválasztáson. De amikor azt látom, hogy hárommillió ember az utcára vonul valamiért, őket már muszáj támogatnom. Mert függetlenül attól, hogy igazuk van-e, a hatalomnak meg kell hallgatnia, hogy mit akarnak, és reagálnia kell. Nem pedig megtámadni, megverni és bebörtönözni őket. Eddig sosem fordult elő az iráni film történetében, hogy egy filmrendezőt bebörtönöztek, mert filmet készített. Most pedig éppen ez történik. Ebben az országban ez az ára, ha filmet csinálunk. Vagy reklámot, esetleg tévét forgatsz, hogy pénzt keress. Amikor befejeztem az egyetemet, a diplomavédéskor én voltam az egyetlen, aki arra esküdött fel, hogy azt csinálja majd, amiben igazán hisz. Ez azóta is így van, és így is marad a filmes karrierem végéig.

MN: Nemrég engedték ki a börtönből, nem tudni, pontosan menynyi időre, hiszen ez "csak" amolyan előzetes letartóztatás volt. Pontosan miért vitték be?

DzsP: Amikor rájöttem, hogy mostantól legálisan nem dolgozhatok, arra kényszerültem, hogy egy teljesen underground filmbe kezdjek egy barátommal (Mohamed Raszulov iráni filmrendezővel - a szerk.). A film legtöbb jelenete a házamban játszódott. A felvételek harminc százalékánál tartottunk, amikor ránk törtek és őrizetbe vettek, még a feleségemet és a gyerekeimet is, az egész stábbal együtt. Közülük 15 embert két nappal később elengedtek, a többieket 15 napig tartották fogva, engem meg három hónapig. Magánzárkát kaptam több mint két hétre, aztán átvittek egy másik cellába, az akkora volt, mint két magánzárka egybenyitva, hárman vagy négyen laktunk benne.

MN: Az iráni börtönökről rémtörténetek keringenek, mi is hallottunk néhányat volt foglyoktól. Önt művész lévén megkímélték bizonyos módszerektől?

DzsP: Az én esetemben nem alkalmaztak fizikai erőszakot. Sosem vertek meg, talán éppen azért, mert tudták, hogy filmes vagyok, és napjaink fejlett kommunikációs technikájának köszönhetően az én hangomat meghallja majd a világ, ha elmondom, mit műveltek velem. De amikor egy börtön atmoszférája vesz körül, ahol fenyegetnek, vádolnak, és kihallgatás közben azt mondják, hogy bebörtönzik majd a családodat is, az természetesen hatással van rád. Ezért kezdtem el az éhségsztrájkot, és esküdtem fel a mozira, hogy addig nem hagyom abba a sztrájkot, amíg nem fogadják el a feltételeimet. És azért a mozira esküdtem fel, mert ez az egyetlen dolog az életemben, amiben igazán hiszek.

MN: Mit szóltak a mozira felesküdő filmrendezőhöz a börtönőrök?

DzsP: Különböző kihallgatásokra vittek, órákon át faggattak, a kihallgató tiszt persze nem tudott túl sokat a moziról, csak mindenáron valami bizonyítékot akart kicsikarni ellenem, belőlem. Megnézte két interjúmat a neten, kiszedett belőlük két különböző mondatot, egymás mellé tette, és ezt már bizonyítéknak is tekintette. Egyik éjszaka meg betörtek a cellánkba, kivezényeltek, és lázasan kutattak fél órán keresztül, aztán minket is megmotoztak. Fogalmam sem volt, mit keresnek. Másnap a kihallgatás közben jöttem rá, hogy azt hiszik, valahogy becsempésztem egy kamerát, hogy filmet forgassak a börtönben. Aztán azt is megtudtam, hogy ugyanekkor házkutatást tartottak az otthonomban, mert azt hitték, már ki is juttattam a felvételeket a börtönből. A feleségemet és a gyerekeimet négy-öt órán át vallatták, de nem találtak semmit. Eszembe nem jutott filmet forgatni a börtönben, nagyon profi a biztonsági rendszer, lehetetlen lett volna kamerázni. Végül rájöttem, hogy azért vannak ilyen kényszerképzeteik, mert rettegnek a mozitól, mert a film tükröt tart eléjük, és megmutatja, mi folyik a társadalomban. Félnek tőlünk, mert bárhol is legyünk, képet adhatunk a valóságról.

MN: A következő filmje, ha készülhetne, miről szólna?

DzsP: Mióta kiengedtek, több forgatókönyvön is dolgozom. Itt, az ősi Iszfahánban, 400 kilométerre Teherántól éppen helyszínt keresek. Mert tényleg reménykedem, hogy egyszer csak engedélyt kapok rá. Természetesen ez is ugyanarról szólna, mint az eddigiek: a korlátozásokról. A filmjeim fő témája a korlátozás és a saját korlátaink. Ez a film a nőkkel foglalkozna, mert egy olyan országban élek, ahol a nőkre vonatkozó korlátozások még szigorúbbak, így ha a korlátozásokról akarok beszélni, szinte automatikusan a nők ügyeire kell koncentrálnom. De az a helyzet, hogy még egy videoklipre sem kaptam engedélyt. Ha vissza akarnak dugni a börtönbe, legalább hadd csináljak még egy filmet, és csak utána csukjanak le!

MN: Nem értem, miért mondja mindig, hogy csakis Iránban tudja elképzelni az életét.

DzsP: Szerelmes vagyok a hazámba, és tényleg nem tudnék máshol élni. Könnyedén kaphatnék állampolgárságot és útlevelet más országokban, de ez nem opció. A családomnak és nekem is egyetlen útlevelünk van, az pedig az iráni.

MN: A családja hol volt a 2009-es felkelések idején?

DzsP: A fiam és a lányom is egyetemista, létrehoztak egy kis csoportot, amely Muszavit támogatta. (Mir Hoszein Muszavi az iráni ellenzéki mozgalom vezető alakja - a szerk.) A választások éjszakáján mindannyian nálunk voltak. Hajnali egykor már látszott, hogy csalás történt, és valaki mást hoznak majd ki győztesnek a hatóságok. Szomorúság és egyfajta reménytelenség lett úrrá a gyerekeken. Másnap már nem volt bennük ugyanaz a lelkesedés, helyette idegesek voltak, valamit sürgősen tenni akartak, de nem tudták pontosan megmondani, hogy mit. Ezzel akkoriban rengetegen voltak ugyanígy. Szóval kimentek az utcákra, és éretten, csendesen, egyetlen szó nélkül vonultak, hogy megmutassák magukat. Aztán láttuk, mi történt.

MN: Mit látott az utcán?

DzsP: Sokkot, főként a fiatalok arcán. De a sajátomon is. Nem akartuk elhinni, hogy mindez megtörténhet. Még én sem, pedig az elejétől kezdve éreztem, hogy egy ennyire korlátozó rezsim, amely elveszi a szólás szabadságát, és korlátozza a legalapvetőbb emberi jogokat, nem hagyja majd, hogy fair választások útján döntsön a nép.

MN: És ez így marad?

DzsP: A változás már elkezdődött. Benne volt a pakliban, hogy a következő 30 évben nem történik meg, ami 2009-ben megtörtént. Most van egy feszültség a rendszeren belül, arról szól, hogy a jelenlegi helyzet nem tartható. Talán néhány évig még igen, de csak düh és erőszak árán, és semmiképpen sem örökké. Optimista vagyok, mert fontos dolgok történtek. Bár az embereket visszanyomták az otthonaikba, most mindenki a megfelelő pillanatra vár, amikor majd újra kiállhat a jogaiért. És az emberek egyszer már megmutatták, hogy mit akarnak, ezért bizakodom. Ugyanakkor nyugtalanít, hogy mindenki olyan nyomás alatt van, hogy ha jön majd még egy lehetőség, az kettészakíthatja az országot. Különböző csoportok hasznot próbálnának húzni egy esetleges újabb felkelésből, így elveszíthetnénk az ország egységét. Ettől függetlenül bízom benne, hogy az emberek, akárcsak a választások után, újra megpróbálják majd visszavenni a jogaikat, amelyek csakis őket illetik meg!

MN: Önnek van mitől félnie?

DzsP: Nem, azt hiszem, már nincs mitől rettegnem. Az az igazság, hogy én már megcsináltam a filmjeimet, és egyiket sem szégyellem. Amikor egy filmes egyedül van, amikor nem kell megjátszania magát, amikor boldog a saját munkájában, és nem hazudik magának, akkortól lehet komolyan venni. Amikor egyedül vagyok, így érzem magam, még akkor is, ha soha többé nem készíthetek filmet. De ha megengedik, hogy filmezzek, biztosan egyre jobb filmeket csinálok majd, mert mindegyikről azt gondolom, hogy az lesz az utolsó, ezért annak kell a legjobbnak lennie. Ha valamitől mégis tartok, az az, hogy egyáltalán nem lesz több lehetőségem.

Dzsafar Panahi meghurcoltatása

Először egy teheráni temetőben tartóztatták le 2009 júliusában. Nem sokkal később kiengedték ugyan, de az útlevelét elvették, és megtiltották neki, hogy elhagyja az országot. 2010 februárjában nem engedték, hogy elutazzon a berlini filmfesztiválra.

Legközelebb 2010. március elsején tartóztatták le - erről az interjúban is beszél. Civil ruhás rendőrök vitték el otthonról a feleségével, a lányával és 15 barátjával együtt. Legtöbbjüket 48 órán belül elengedték, de Panahi a börtönben maradt - a vádakat nem hozták nyilvánosságra. Világszerte több neves rendező, színész, filmkritikus stb. tiltakozott, és követelte a szabadon bocsátását; szót emelt a francia és német külügyminiszter, a francia kultuszminisztérium, és a kanadai kormány is elítélte a letartóztatást. 2010. március 8-án egy csapat iráni filmes kereste fel Panahi házát, hogy szabadságot követeljen neki, s biztosítsa támogatásáról a családját.

2010. április 14-én az iráni kultuszminiszter azt mondta, hogy azért tartóztatták le, mert "rendszerellenes filmet forgatott a választást követő eseményekről". Panahi felesége erről így nyilatkozott: "a filmet egy házban forgatták, és semmi köze nem volt a rezsimhez".

Panahi még tavasszal levélben fordult iráni rendezőkollégájához, hogy rosszul bánnak vele a börtönben, és a családját is fenyegetik, ezért éhségsztrájkba kezd. Tán ez is közrejátszott abban, hogy 2010. május 25-én 200 ezer dolláros óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

2010. december 20-án végre megszületett az ítélet, Dzsafar Panahit bűnösnek találták, 6 év börtönre ítélték, és további 20 évre eltiltották a filmkészítés bármely formájától (pl. forgatókönyvet sem írhat), továbbá nem adhat interjút sem az iráni, sem a külföldi sajtónak, és az országot sem hagyhatja el. Az indoklás: "összeesküvés az iráni nemzetbiztonság ellen és az iszlám köztársaság ellen irányuló propaganda".

A szerk.

Az interjú március 2-án, szerdán 22.20-tól és március 5-én, szombaton 22.00-tól látható a Spektrum TV-n, Cseke Eszter és S. Takács András On The Spot című dokumentumfilm-sorozatának iráni részében.

szerző
S. Takács András
publikálva
2011/8. (02. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

A gazda áldásával
Milliárdos ingatlancéget irányít Schmidt Mária
Hegymenet
Debreczeni József kritikája
Interjúk
Luc Besson, Baráth Emőke
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...