Magyar Narancs: Hol a legrosszabb, és hol a legjobb romának lenni Európában?
Costel Bercus: Nehéz lenne a legrosszabb országot kiválasztani, hiszen 10-12 millió roma él Európában, és még ha a romákkal szembeni megkülönböztetés mindenhol általános is, annak mértéke eltérő. A legjobb hely pedig az az ország, ahol a romák otthon vannak: ahol úgy érezhetik, a többség tagjaival egyenlő méltósággal viseltetnek irántuk. Nincs más hely, nincs cigány paradicsom. Roma vezetőkként azt a hitet kell erősítenünk a romákban, hogy ők annak az országnak az egyenlő jogokkal bíró állampolgárai, ahol élnek. Annak a szabályait, törvényeit kell betartaniuk. Nem lehet jobb hely annál, ahová születtek, amelynek a nyelvét, rendszerét ismerik.
MN: Hol a legerősebb a roma civil szféra?
CB: Romániában a rendszerváltás után húsz évvel még mindig nagyon élénk a roma civil élet, vannak politikailag aktív vagy egyes szakterületekre szakosodott roma szervezetek. Szerbia és Macedónia is jól szervezett. Magyarországon rosszabb a helyzet: a roma vezetők idősebb generációja nem gondoskodott utánpótlásról, nem képes átadni a helyet a fiatalabbak számára. Romániában az idősebb generáció kinevelte az újabbat - ők lassan háttérbe húzódnak, de okos módon valamit akartak maguk után hagyni. Magyarországon nem ez a helyzet, itt kevés a fiatal roma vezető, bár vannak egyéni talentumok, de egyelőre nem állnak kapcsolatban egymással. A mostani népszámláláson Setét Jenő vezetésével folytatott kampány mint új identitást erősítő és kohéziós erő, változtathat ezen.
MN: Mi a véleménye a romák nemzetté válásáról?
CB: Sok roma vezető álma, hogyan lehet egy ország nélküli nemzetet létrehozni. Az ötlet nem új, még a hetvenes évekből származik. Talán az lenne az Európai Roma Fórum szerepe, hogy hosszú távú megoldással álljon elő. Politikai, nem területi értelemben vett nemzetről beszélek, amely a roma nép érdekeit képes képviselni a tárgyalóasztalnál. De egyelőre sajnos hiányoznak azok a vezetők, akik mobilizálni tudnák a romákat ebbe az irányba.
MN: Szükség van-e roma politikai pártokra?
CB: Nem hiszem, hogy ez lenne a módja a többségi politika befolyásolásának. Romániában például, ahelyett, hogy erős koalíciót képezve harcolnának a romákért a roma politikai szervezetek, gyakran egymás torkának esnek. Ha választásokon indulnak a roma pártok, ugyanazokért a szavazatokért harcolnak, mint a többségiek. És a romák szavazatai szegénységük okán könnyen megvásárolhatók. A szervezeti meg-osztottság megosztja a szavazatokat, és emiatt még gyengébbek leszünk.
MN: Mi a helyzet a roma fiatalok új generációjával?
CB: Ezen a téren vannak problémák. A fiatal roma vezetők vagy értelmiségiek gyakran megalkuvók. Az én generációm képzésébe, tanulásába sokat fektettek be, jóval többet, mint az előzőekbe. Főleg Soros Györgytől, de Európából is ösztöndíjakat kaptunk, anyagi és intellektuális támogatást. Roma fiatalok ezrei kaptak ilyen jellegű segítséget, hogy tanuljanak, munkát találjanak. Hol vannak ők? Az a probléma, hogy mind-ez a befektetés nem kérhető számon ezektől az emberektől. Pedig vezetőkként el kell számolnunk a romáknak, joguk van tudni, mit teszünk a megszerzett tudással az ő érdekeik védelmében. Rengeteget fektették belém, ezért felelősnek érzem magam, hogy mindezt a közösségem érdekében használjam fel.
MN: De az is számít, ha a romák orvosok lesznek anélkül, hogy polgárjogi harcosok lennének.
CB: Ha úgy lesznek orvosok, hogy eltitkolják identitásukat, vagy sok orvoshoz hasonlóan maguk is diszkriminálják a romákat, az még rosszabb. Nem azért van szükség roma orvosokra, hogy elmondhassuk, orvosok is vannak közöttünk. Roma értelmiségiekre van szükségünk, akik együtt élnek a roma közösséggel, és segítik azt a szakmájuk művelésével. Mert a roma közösségnek sok száz évi lemaradást, kirekesztést, megkülönböztetést kell leküzdenie.
MN: Mi a Roma Oktatási Alap szerint a legnagyobb hiányosság a romák oktatása terén?
CB: Nem ott kezdődik a romák baja, hogy lemaradnak, kihullanak az oktatási rendszerből, és nem szereznek érettségit vagy szakmát. Sorsuk már nagyon kicsi korban eldől. A középiskolai kudarcot a sikertelen általános iskolai pályafutás alapozza meg, utóbbi pedig nagyrészt az óvodai éveken múlik. A roma gyerekek az átlagnál jóval később kerülnek óvodába: Magyarországon a 3-5 év közti romák mindössze 42 százaléka óvodás, és a térségben ez még jó aránynak számít. Sok kelet-európai országban otthon ülnek a roma gyerekek, nem beszélik a többségi nyelvet, és nem tanulnak meg írni-olvasni.
MN: Hogy tud ezekbe beavatkozni a ROA? A pénzügyi háttér biztosítása elég kevésnek tűnik.
CB: A Roma Oktatási Alap 17 országban dolgozik, és 2010-ben több mint 7 millió eurót költöttünk. De nemcsak a pénzügyi háttérről van szó. Ösztöndíjak mellett a szülők és tanárok ösztönzésével próbálunk hatni; hallatjuk szavunkat a nemzeti oktatási stratégiák kidolgozásakor, fellépünk az oktatási szegregáció ellen. Befolyásolni igyekszünk az európai roma stratégiát, segítünk abban, hogy a roma közösségek partnerek lehessenek ezeknek a többséget is hátrányosan érintő problémáknak a megoldásában.
MN: Nem veszélyes-e, hogy beavatkoznak helyi folyamatokba, de nem lehetnek ott helyben?
CB: A Meséd programunkban az anyukáknak segítünk önbizalmat és pozitív tapasztalatot szerezni a számukra többnyire kudarcos tanulás terén. Nyíregyházán és több más településen indítottuk el az asszonycsoportokat, és az óvodákba a szülőket aktívan bekapcsoló programot. Átadjuk a tudásunkat, majd kinevelünk olyan csodálatos asszonyokat, akik maguk viszik tovább a Mesédet. A helyiekkel együtt építkezünk. És minél korábban kerülnek kapcsolatba a mélyszegénységben élő gyerekek a könyvekkel, a tanulással és az óvodával, annál nagyobb eséllyel állnak helyt az integrált oktatási rendszerben. Minél jobban bevonjuk szüleiket a közös élményszerzésbe, annál jobban megértik, miért fontos a tanulás, és támogatják a gyerekeiket. Minél közelebbi a viszony óvoda és szülő között, annál jobban belelát a két fél egymás gondjaiba. Minél jobban hozzásegítjük a szülőt, hogy maga is fejlessze magát, annál jobban megérti, hogy a szegénységből tanulással lehet kitörni.
MN: De mindez fölösleges, ha az iskolarendszer elkülöníti a romákat. Magyarországon egyre több önkormányzat indul el újra a szegregáció útján, szembemenve az elmúlt évek integratív törekvéseivel.
CB: Ezt mi is növekvő aggodalommal szemléljük. Magyarországra úgy tekintettünk az elmúlt tíz évben, mint ahol a tudományos eredményeket leginkább figyelembe vevő, legkörültekintőbb - bár kevés eredményt felmutató - politikai tervezés zajlik. Sokan irigykedve figyeltük az integrációs intézkedéseket, a tanodamozgalmat, a telepfelszámolások lassú, mégis növekvő számát. Az természetes, ha egy másik kormánynak mások a prioritásai, így például a mostani tervekben láttam, hogy három évig kötelező óvodát terveznek. Az is fontos, hogy olyan alapvető támogató intézkedéseket, mint az oktatási integráció fenntartása, nem szüntet meg ez a kormány. Súlyos kárt okozhat azonban, ha a romák által működtetett tanodahálózat, vagy az Európai Unió által is modellértékűnek tartott, a helyi fejlesztéseket esélyegyenlőségi elköteleződéshez kötő támogatáspolitika ideológiai vagy politikai küzdelem áldozatául esne.
