Orbán Viktor megkoszorúzott egy kommunista emlékművet Kínában, miután örök adósságba verte az országot

  • MTI/narancs.hu
  • 2017. május 13.

Külpol

Már nem számít a múlt, ha a keleti nyitásról és egy kis pénzről van szó.

Pekingben tárgyalt helyi idő szerint szombat délelőtt Orbán Viktor és a magyar delegáció Hszi Csin-ping kínai államfővel és Li Ko-csiang miniszterelnökkel, a találkozó egyik legfontosabb témája az a gigantikus hitel volt, amelyet az ázsiai országtól kapunk a Budapest-Belgrád-vasútvonalra.

Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Li Ko-csiang kínai kormányfő

Orbán Viktor és Li Ko-csiang kínai kormányfő

Fotó: MTI

A találkozó után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy megkapták a kínai Eximbank finanszírozási ajánlatát, amely 20 éves lejáratú, 2,5 százalékos hitelkamatot előirányzó, dolláralapú hitelajánlat. Szerinte ez jó kiindulási alapnak tekinthető, és ha viszonylag gyorsan sikerül lezárni a tárgyalásokat, az őszi Kína–Közép-Európa miniszterelnöki csúcstalálkozóig, amelyet Budapesten tartanak, elkészíthető lesz a tenderkiírás is – tette hozzá a politikus. Közölte: a Budapest-Belgrád-vasútvonal beruházásának összértéke 550 milliárd forintra tehető, a hitelajánlat pedig a teljes beruházási érték 85 százalékára vonatkozik.

false

 

Fotó: MTI

Orbán Viktor a hivatalos megbeszélések után megkoszorúzta a Tienanmen téri Népi Hősök emlékművét, amely a háborúkban elesettek előtt tiszteleg. A hvg.hu hívta fel a figyelmet arra, hogy a Mao Ce-tung mauzóleuma előtt található nyolc dombormű közül az utolsó a Jangcén való átkelést örökíti meg, amely a kínai kommunisták végső győzelmét hozta el a több évtizedes polgárháborúban.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.