Befutott az Aquarius Valencia kikötőjébe: először megvizsgálják a menekültek egészségi állapotát

  • narancs.hu
  • 2018. június 17.

Külpol

Kiszállás dél körül.

Miután az SOS Méditerranée és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezetek által fenntartott Aquarius kimentett 629 embert, köztük kísérő nélküli kiskorúakat és várandós nőket is a Földközi-tengerből, nem kapott engedélyt sem az olasz sem pedig a máltai hatóságoktól arra, hogy kikössenek. Végül Spanyolország szánta meg a több száz éhező menekültet, miután az ENSZ felszólította a környező országokat, hogy engedjék kikötni a hajót, amin fogytán az élelem, ez pedig vészhelyzetnek minősül.

Az Aquariust az olasz partiőrség két hajója kísérte napok óta, vasárnap reggel az első ilyen hajó kötött ki Spanyolországban, a másik kísérőhajó, illetve maga az Aquarius vasárnap dél körül ér majd partot – írja az Index.

Arról, hogy Magyarország hogyan reagált a tengeren veszteglő mentőhajó ügyével kapcsolatban itt olvashat.

Szijjártó Péter több mint 600 ember kálváriáját élvezi

Ez az, így kell ezt csinálni! Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap telefonon egyeztetett Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel - közölte a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért (sic!) felelős államtitkára, Menczer Tamás az MTI-vel.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.