Rengetegen félnek Spanyolország széthullásától – Egységpártiak tüntettek a katalán elszakadás ellen

  • narancs.hu
  • 2017. október 7.

Külpol

Nem lesz sima ügy.

Egységpártiak tüntettek Madridban és Barcelonában válaszul a katalánok elszakadási törekvéseire. Tízezrek vonultak utcára politikai párbeszédet követelve.

Barcelonában a fehér öltözékkel (is) tüntetők egyik transzparensén az állt: „Spanyolország jobb, mint a vezetői”.

Az egész Ibériai-félsziget azt várja, mi lesz vajon a katalán parlament keddi ülésén, mit határoznak a múlt heti népszavazásról. Carles Puigdemont katalán kormányfő bejelenti-e az elszakadást, amire szerinte az erőszakkal levert, de részben megtartott múlt hétvégi népszavazás simán alapot adhat. A 43 százalékos részvételű népszavazáson a megjelentek 90 százaléka szavazott az elszakadásra, bár a kritikák szerint túl sok volt a szavazási szabálytalanság ahhoz, hogy a referendum érvényes legyen.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a katalán parlament ülését a spanyol alkotmánybíróság előre alkotmányellenesnek minősítette.

Közben a spanyol kormány pénteken elnézést kért a népszavazást kísérő, s közel ezer sérülttel járó összecsapások miatt, amiket sokszor az agresszív rendőri erők provokáltak ki a szavazóköröknél. A kormány álláspontja most épp az, hogy Katalóniában előre hozott választásokat kellene tartani, hogy új kormány álljon fel az autonóm tartományban.

Egyre több, Katalóniában székelő cég jelenti be, hogy máshova költözteti székhelyét. Elsősorban a bizonytalan helyzet miatt, bár nem elhanyagolható a spanyol kormány távozáskönnyítő rendelete sem.

(BBC)

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.