A Krétakör a Berlini Biennálén

A kör négyszögesítése

Színház

A május 9-10-én a német fővárosban zajlott, illumiNation című happeningben mindenki magát adta: gój motoros a gój motorost, értelmiségi az értelmiségit, jogvédő a jogvédőt. A német zsűri kezdetben értetlenül állt a magyarokat alakító magyarok előtt.

Berlinben számtalan módja kínálkozik az alternatív valóságokkal való találkozásoknak. A mozik az Iron Sky című űrnácis paródiát adják (anélkül, hogy bárki is komolyan venné), a köztereken béke honol, a galambok a verebekhez ülnek, a hipsterek a hippikhez, az anarchisták meg az anarchistákhoz. Az NDK-s múlt emlékei a náci múlt mementóival osztoznak a tereken, az utcákon néha nem művészeket is látni, és van olyan nap, amikor öt alá zuhan a kiállítás-megnyitók száma. Ekkora pezsgés közepette kitűnni a kínálatból - erre a lehetetlen küldetésre vállalkozott a klasszikus színházi tevékenységet már jó ideje valami aktívabb-közéletibb-népnevelőbb szerepre cserélő Krétakör.

Az illumiNation, e papíron rafinált és sokfenekű vállalkozás a gyakorlatban egyszerű, mint a pofon, hatásában viszont egy enyhe gyomroshoz áll közelebb. Az összetettebb olvasat szerint a hetedik Berlini Biennáléra a Krétakör egy kétnapos projekttel és egy busznyi versenyzővel-zsűritaggal érkezett. A versenyzők - hat csoport lelkes tagjai - a nemzeti identitás mindent és semmit felölelő témakörében készültek pályaművekkel (a legsikerültebbekről lásd keretes írásunkat), azokat adták elő, úgymond pitchingelték a zsűrik előtt az ötezer eurós fődíj reményében. A zsűrik közül a magyar csak véleményezett, a szemközt elhelyezkedő német pontozott is. A magyart széttartó világnézetek, vitatott és vitatkozó társaságok, az alaptörvényt, a romák helyzetét és még sok minden mást másként látó fórumok (vagy önmaguk) képviselői alkották, míg a németet fiatal munkanélküliek, egy speciális drámapedagógiai program résztvevői. Más láthatóan nem kötötte össze a két csoportot, mint az a nemzetek feletti igény, hogy a kétszer ötórás szeánsz közben néha elhagyják a pódiumot egy-egy cigaretta vagy más frissítő erejéig. Máskülönben a zsűrik szépen kiegészítették egymást: jó ideig egyik sem értette a másikat. Az így kialakult, heroikus moderálást igénylő, de termékeny zűrzavart bejátszások tarkították,

Gyurcsány Ferenctől Novák Elődön át Dopemanig,

vagy Lady Dömpertől Tóta W.-n át a Gój Motorosok elnökéig számos ismerős arc (ide értve lapunk főszerkesztőjét is) vallott arról, mi jut eszébe a nemzeti identitásról. A beszélő fejek egyikének-másikának a pályázatokhoz is volt néhány szava: inkább a fanyalgás, mintsem az ösztönző optimizmus hangja tört fel a megszólalókból. Néha a versenyzőknek is jutott szerep, ők olykor megjelentek a színpadon, hogy a véleményükben biztos magyarok és a távolról udvariasan feszengőnek, közelebbről fegyelmezetten tanácstalannak tűnő németek (valamint a helyszínen is alakuló játékszabályok) közepette küzdjenek a díjért, és megőrizzék nemzeti identitásukat. A nemzetközi helyzet ilyetén fokozódása közepette láthattunk kis filmes összefoglalót egy vidéki gój motoros rendezvényről (melyen a Krétakör is képviselte magát), volt skype-bejelentkezés hajléktalanügyben, bemutatkozott egy mélyszegénységben működő iskola, felbukkant Örkény Antal, és előadást tartott a demokráciadeficitről, és sok szenvedélyes szó esett a cigányok helyzetéről.


Fotó: Tóth Ridovics Máté

 

És akkor néhány szó a lényegről is.

Hűen a hirdetményhez volt verseny is, s ahogy az már csak versenyeken lenni szokott, voltak csapatok, gyengébbek és összeszedettebbek. Volt, aki humorral, volt, aki komolyan gondolt programmal próbálkozott, egyesek a traumák kibeszélésében, mások a külföldön tanulók megszólításában, megint mások a változatosabb börtönprogramokban látták az üdvözítő utat, de felmerült a polgármesterspotting és egy óvoda gondolata is, utóbbi

Berlin magyar anyái

jóvoltából. Ám történetünk szempontjából a csapatok versengése csupán másodlagosnak bizonyult, mert történetünk szempontjából az igazi nóvum, amit a Krétakör Berlinbe hozott, nem a csapatok lelkes mezőnye volt, hanem az a sajátos összeállítású kórus, ami az egyszerűség kedvéért a magyar zsűri néven vált ismertté. Amit a Krétakör adott Berlinnek ezen két happeningen, az a zsűri all-star csapata volt: a gój motoros, a TASZ-munkatárs, a mandineres Index-alapító, a romaügyi szakértő, a mélyszegénységben esélyt teremtő iskolaigazgató, a hajléktalanokért akciózó civil együttese. Remek volt a díjat elnyerő csapat programja is, de, hogy mi (és mitől döglik) a magyar, azt mégiscsak az egymás mellé ültetett zsűritagok viselkedése, egymáshoz intézett gesztusaik, megszólalásaik mutatták meg a legszemléletesebben. E minden ízében ismerős, abszurd-szomorú show, melynek fordulatai alighanem inkább a magyarokat, mint a berlinieket kötötték le, két ritka műfaj között mozgott. Az egyik, hogy mit kezd a gój motoros egy erőteljesen nem gój motoros közegben, a másik, hogy mit kezd néhány leliberálisozott értelmiségi az őket osztó gój motorossal. A német fiatalok alighanem nem láttak többet az említett motorosban, mint egy folyamatosan harcban álló, a véleményét egyébként markánsan képviselő alakot, mindenki más meg rágódhatott azon, hogy akkor most jó-e, kell-e, szabad-e szóba állni a show-t egyébként rendre ellopó gój méltósággal. E tekintetben a Krétakör nagyon is sokat tett azért, hogy e rögtönzött színházi térben, mintegy laboratóriumi körülmények között kirajzolódjanak a magyar-magyar együttélés - akár pólókra is nyomtatható - törésvonalai.

Miközben Berlinben kiállítások nyíltak és bulik kezdődtek, a Klosterstrassén lévő Theaterdiscounterben délután öttől este tízig magyarok estek magyaroknak - persze csak módjával, ahogy azt vendégségben illik. Az illumiNation beteljesítette küldetését, s a legszebb magyar népmesei hagyományokat idézve hozott is, meg nem is. Újat a németeknek, hazait a magyaroknak. A magyar-magyar projekt itthon élőben és immár moderálatlanul folyik tovább.

A döntős csoportok

Ycon: Családfakutatás és hősválasztás Balmazújvárosban. Kutassa a gyermek családfáját a dédszülőkig és azon túl is, a családi fotóalbumból pedig válasszon hőst magának. Győzzön a jobb családtörténet: a győztes gyermek betekinthet a helyi önkormányzat működésébe.

Közös Halmaz: Nemcsak a balsors, de a kuruc-labanc, a népi-urbánus és a jobboldali-balliberális ellentét is tépi a magyart - a megbékéléshez vezető út egy interaktív, köztéri kiállításon át vezet. Történelmi traumáinkat ajtók szemléltetik: ki itt belépsz, nemzeti traumákról okosodhatsz.

Küma (a győztes): A külföldön tanuló magyar diákok minél nagyobb számban térjenek haza, az itthon tanulók meg minél nagyobb számban szerezzenek külföldi tapasztalatokat! Továbbá ápoljuk kertjeinket, jó szomszédi kapcsolatainkat, s barátságos arcunkat mutassuk a világnak. Törődjünk többet nemzeti identitásunkkal is, fogalmazzuk meg, mit jelent magyarnak lenni - SMS-hosszúságban, egy internetes pályázaton.

Zöld Pók Alapítvány: Nem győztek, pedig feltalálták - a verseny keretei között mindenképpen - a humort. Programjuk szerint fogadjuk el magunkat annak, amilyenek vagyunk, szeressük magunkat gyűlölködő nemzetként. Mutassuk meg a gyűlölködés ezer színét, lokális sajátosságait filmen és interjúkban. Ne szégyelljük, hogy gyűlölünk reggel, gyűlölünk délben és gyűlölünk este. A Zöld Pók a magyar gyűlöletkultúra szolgálatában.

 


Figyelmébe ajánljuk