„Aki nincs velük, az egyszerűen nem létezik” – interjú Dés Lászlóval

Kultúra

„Sokfelől azt hallom, hogy a művelődési házak vezetői nem akarják miattunk kockáztatni az állásukat.”

Holnap megjelenő nyomtatott számunkban Dés Lászlóval készült interjúnkat olvashatják, amelynek apropója az volt, hogy június 19-én, az Erkel Színházban lesz a bemutatója A vágy villamosa balettváltozatának, melynek ő írta a zenéjét, de ezenkívül még sok mindenről szó esik: például Bereményi Géza szövegírói módszeréről, Geszti Péterrel közös zenekaráról és Esterházy Péterről, akivel néha összetévesztették. Részlet az interjúból.

Magyar Narancs: Ugyancsak az irodalomhoz kapcsolódik, hogy a Katona József Színházban Össz-Hang címmel tartanak zenés felolvasóestet Závada Pállal, Spiró Györggyel és Parti Nagy Lajossal, illetve ütőhangszeres fiával, Dés Andrással és Barcza Horváth József bőgőssel.

Dés László: Ennek közvetlen előzményei a Pesti Színházban futó Szó és zene estek voltak ugyanebben a felállásban, de még Esterházyval. Miután Péter elment, úgy határoztunk a többiekkel, hogy folytatjuk, de úgy, mintha ő is ott lenne; van egy blokkja ezeken az esteken, amit mi olvasunk fel.

MN: A Pesti Színháznak nem kellett ez a produkció?

DL: Azt mondták, hogy szeretnék leépíteni a külsős dolgokat, ezért nem tudnak már minket fogadni. De nem hívnak vidékre sem, hiába lenne rá érdeklődés. Sokfelől azt hallom, hogy a művelődési házak vezetői nem akarják miattunk kockáztatni az állásukat. Nagyon örülök annak, hogy amikor még élt Esterházy, egy ilyen irodalmi négyest saját költségen felvettünk a Pesti Színházban. Megvan nekem, csak össze kell vágni. Biztos vagyok benne, hogy egyszer majd eljön az idő, amikor egy Esterházy–Parti Nagy–Spiró–Závada-estet le lehet adni a Magyar Televízióban. Mert az egy őrület, hogy minden olyan művész vagy tudós, vagy bárki, aki még nem is politizál, csak köztudottan szabadgondolkodó, nem szerepelhet a közmédiában. Ami most van, már nem is a Kádár-korszakot idézi, amikor az volt a jelszó, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van. Most ez úgy van, hogy aki nincs velünk, az egyszerűen nem létezik.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.