Ez most egy jó hír: A tiltakozás után, most ígéret van rá, hogy mégis megmaradhat a Lukács Archívum

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. február 2.

Kultúra

Az MTA bejelentette: mégis fenntartja a filozófus korábbi lakásában kialakított kutatóhelyet.

A korábbi tervektől eltérően mégis fenntartja a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a Lukács György filozófus korábbi lakásában kialakított kutatóhelyet, a felújításhoz szükséges külső források megszerzésében pedig a Lukács György Nemzetközi Alapítvány (LANA) segítségét várja - közölte az akadémia az MTI-vel.

A közlemény szerint a filozófus egykori otthonában elhelyezett hagyaték szakszerű feldolgozásáról és a filozófus által használt lakás felújításának menetrendjéről az MTA elnöke, Lovász László és Kelemen János akadémikus, a LANA kuratóriumi elnöke állapodott meg.

Lukács György szobra a Szent István parkban

Lukács György szobra a Szent István parkban

Fotó: MTI

Lukács György két lakást is bérelt a fővárosi Belgrád rakparton, amelyek az V. kerületi önkormányzat tulajdonába tartoznak. Az MTA és az önkormányzat közti egyeztetés eredményeként a felek módosították a bérleti szerződést, aminek következtében a kisebbik, hatodik emeleti lakás bérleti szerződése megszűnt, az ötödik emeleti lakás, a Lukács Archívum bérlője pedig a MTA Könyvtár és Információs Központ (MTA KIK) lett - írták. Az MTA Létesítménygazdálkodási Központ (LGK) felülvizsgálta az ingatlan műszaki állapotát, és álláspontja szerint nemcsak esztétikai, hanem komoly műszaki felújításra is szükség van.

A felújítást csak üres állapotban lehet elvégezni, de a felújítás végeztével visszakerülnek a lakásba a filozófus könyvei és a rá vonatkozó irodalom.

Emlékezetes, hogy  MTA könyvtára január 15-én kezdte meg az archívumban található kéziratok besorolását az akadémia kézirattárába, és ezzel meghatározatlan időre elérhetetlenné teszi azokat a kutatók és érdeklődők számára. Erre nemzetközi tiltakozás alakult ki, mert úgy tűnt, hogy mindez a Lukács Archívum végét jelenti majd.

A petícióban azt írták az aláírók:

” döbbenten értesültünk arról, hogy minden előzetes ígéret és bizonykodás ellenére az MTA Könyvtár és Információs Központ a kéziratok elszállításának előkészületein munkálkodik. Egy ilyen lépés tönkreteszi a Lukács Archívum egyedülálló karakterét – amelynek pedig az MTA szemében is értékesnek kell lennie –, és felmérhetetlen károkat okozna a kutatásnak. Ezért arra kérjük az MTA és Könyvtára felelős vezetőit, hogy a kutatás érdekében álljanak el ettől a tervtől.”

A mostani bejelentés azonban úgy tűnik, rendezi az Archívum sorsát.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.