Noha kezdetben úgy tűnt, elég kevés embert mozgatott meg a fiatal irodalomról és az irodalmi tehetséggondozásról szóló vita az ELTE BTK-n, a beszélgetés első néhány percében mégis annyian futottak be, hogy talpalatnyi hely sem maradt a viszonylag nagy előadóban. Tucatnyi fiatal író és költő volt kénytelen álldogálni, de mindenki kitartott, hiába volt közel négyórás a rendezvény, és hiába volt fojtogató a levegőtlenség. A javarészt fiatalokból álló közönség jelentős része egyébként szervezőnek is tekinthető, január 20-án kelt közleményükben (itt olvasható) kifejezésre juttatván, hogy az nagyon nincs rendben, ahogyan a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) létrejött. Így e kétrészes est mindenekelőtt a kft. megalakulásáról és Orbán János Dénesről szólt. Ennek ellenére a moderátor, Fehér Renátó arra kérte a résztvevőket, vagyis a különböző irodalmi tehetséggondozó műhelyek képviselőit, mondják el, hogyan segítik ők a fiatalokat.
| ||
„Sikerült megakadályozni a művészeti képzéseket az egyetemeken”
Mezey Katalinnak, a sárvári írótábor vezetőjének kissé hosszúra nyúlik a bevezetője; Sárvár sok író és költő számára volt kiindulópont, és Mezey szerint ugyan később többen eltávolodnak az írástól, de talán nem is ez a fontos, hanem hogy segítsék ezeket a középiskolásokat kibontakozni. Aztán Vörös István, a PPKE tanára mondja el, hogy nem sikerül beindítani a kreatív írás szakot itthon, a Pázmányon; tud olyan rektori ülésről, ahol az államtitkár boldogan közölte, hogy „sikerült megakadályozni a művészeti képzéseket az egyetemeken” – ekkor sokan húzzák a szájukat a teremben, de nagy meglepődés nem látszik.
Jön Orbán János Dénes,
és méltatja az Előretolt Helyőrséget mint az új erdélyi irodalom kibontakozásának kiindulópontját, amely szerinte „úgy követett el paradigmaváltást, hogy nem követett el apagyilkosságot”. (Később egy hozzászóló megjegyzi, hogy az Előretolt Helyőrséget nem kellene összemosni a most létrejött KMTG-vel.) OJD szerint nagyon jó viszonyrendszer alakult ki az idősebb erdélyi írókkal, amelyet csak annyival jellemez, hogy „együtt dolgoztunk és ittunk”. Egészségedre, basszus.
Varga Betti a Fiatal Írók Szervezete (FISZ) nevében elmondja a szokásosat: műhelyek, könyvkiadás, alternatív irodalomórák. Meg az elképesztően alacsony állami támogatás – tesszük hozzá. Kabai Lóránt a Műút Szöveggyárat képviseli, 2011 óta létezik, és a középiskolás írókat és költőket segíti. Szálinger Balázs, a Hévíz folyóirat szerkesztője is hasonlókat fogalmaz meg, és noha ő nem vezet semmiféle tehetséggondozó műhelyt, mégis, a Hévízhez rengeteg fiatal költő küldi a verseit. Szerinte amúgy nem is az a fontos, hogy egy ifjú szerzőtől minél jobb mű kerüljön a lapba, hanem inkább az, hogy az adott személy öt év múlva is ott legyen a pályán. Hát persze.
„Azért én vagyok a felelős, hogy más szervezetek nem tudnak pénzt szerezni?”
Innentől mintha minden OJD-ről és kft.-ről kezdett volna el szólni: Fehér Renátó úgy gondolja, a legnagyobb különbség az, hogy utóbbi szervezet mögött rengeteg pénz áll, míg ez másokról nem mondható el. Szálinger szerint a kft. létrehozása nem kritika a többi műhellyel szemben, inkább arról van szó, hogy „János kapott egy lehetőséget, megvoltak a csatornái, ezt elintézte, és kész”.
OJD felteszi a költői kérdést, vagyis hogy miért van az, hogy egy „150 milliós összeg, ami mikroszkopikus az állam futballra költött összegei mellett, és a fele egy Frei Tamás-könyv bevételének, így kiveri a biztosítékot”. Szerinte a magyar irodalom szegény, és mindenkinek kellene a pénz, de ők tudtak szerezni, és nem máshonnan vonták el ezt a pénzt, „mindenki ugyanúgy végezheti tovább a maga dolgát”. „Üres zsebbel” – teszi hozzá Fehér Renátó. „És?” – kérdezi OJD, amire cinikus kacaj a válasz a közönség részéről. „Azért én vagyok a felelős, hogy más szervezetek nem tudnak pénzt szerezni?” – ez OJD válasza, amihez már a közönségnek is van néhány szava. Závada Péter szerint például a kft.-re fordítandó pénzt tőlünk vonják el, hiszen a magyar gazdaság egy zárt rendszer. OJD azzal próbál visszavágni, hogy nem minden adófizető nem ért egyet azzal, hogy ezt a pénzt egy irodalmi kft.-re fordítják, ő például egyetért. „Erről is népszavazást kellett volna tartani?” – kérdezi, és a közönség hangos hőbörgéssel felel. „Én végtelenül sajnálom, hogy ez az ötlet másnak nem jutott eszébe” – ez az egyik utolsó mondat OJD-től az első blokkban, a szünet előtt.
Nem beszélhetett csak úgy
OJD visszatér – így lehetne összefoglalni a vita második részét, ugyanis a résztvevők kicserélődtek, csak a Magyar Idők szerkesztője foglal továbbra is helyet az asztalnál. A második blokkban jóval keményebb, jóval erősebb mondatok hangzanak el. Az írószervezetek képviselőin a sor, és Gács Anna, a Szépírók Társasága elnöke egy remek monológgal indít, amelyben a magyar kultúrpolitika kijárásos rendszere ellen emel szót, és arra hívja fel a figyelmet, hogy most az írók lekenyerezése zajlik. Közben Fehér Renátó mondja a számokat, miszerint az összes írószervezet összes állami támogatása 166 millió forint – és akkor össze lehet hasonlítani ezt a 150 millióval. OJD szerint viszont nem lehet rendszerhű irodalmat csinálni, majd azt mondja, „mi, erdélyiek – hatalmas felhördülés a közönség soraiból – erre különösen érzékenyek vagyunk, olvastunk elég pártköltészetet”.
Szőllőssy Balázs, a FISZ titkára szerint az nagyon jó dolog, ha valaki az irodalomra szerez 150 millió forintot, de sokkal jobb lett volna, ha lett volna róla egyeztetés. „Azoknak a szegény szerzőknek, akiknek 18 évesen fogalmuk sincs arról, milyen vita zajlik, és jelentkeznek a ti ösztöndíjatokra, majd pedig meg vannak bélyegezve, akkor gyakorlatilag újratermelődött az a típusú kultúrharc, amire azt mondod, János, hogy értelmetlen” – mondja. OJD-t, elmondása szerint, titoktartási szerződés kötötte, nemzetbiztonsági átvilágításon esett át, nem beszélhetett csak úgy a projektről.
Gaborják Ádám, a JAK elnöke azt mondja, titoktartás ide, titoktartás oda, az egyeztetés szükséges lett volna. Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, aki a KMTG felügyelőbizottságának is a tagja, elég távolról indul, a lényeg közben mégiscsak az, hogy próbálja majd a „szakmai munkának az összetételét, sokszínűségét felügyelni”. Ő is arról beszél, hogy itt egy összművészeti dolog szerveződik, amire Fehér Renátó megjegyzi, hogy a kormányhatározat az irodalmi élet felfrissítéséről szól.
„Gyanús, büdös”
Közben előkerül a KMTG oktatói gárdájának összetétele, és a közönség számára is világossá válik, amiről már a Narancs írt: az oktatók egyben a Magyar Idők újságírói. OJD szerint lesznek itt még más oktatók is, majd a fiatalok választják ki, kiktől szeretnének tanulni. Gács Anna viszont úgy véli, ez az oktatói gárda nem tekintélyes, és az a nagy baj, hogy egy olyan intézmény jön most létre, amely a fiatal írók nagy része számára „gyanús, büdös, inkább azt választják, hogy nem kell nekik az a pénz, minthogy eladnák a lelküket”. Másodpercekig tartó, éljenző taps. A résztvevők abban egyetértenek, hogy az jó lenne, ha egyeztetések kezdődnének, OJD-ék másokat is bevonnának a diskurzusba. Még egyszer: hát persze.
Hogy megyünk haza?
Gács Anna úgy látja, a létrejövő intézmény, és ahogy OJD megalakította, az éppen az irodalmi élet konszenzusának a kialakításával megy szembe. Gaborják Ádám szerint itt egy teljesen átláthatatlan módon létrejött szervezetről van szó. „Ez a kft. még egyelőre sehova nem pozicionálta magát politikailag, és majd meg fogjátok látni, hogy nem is fogja” – reagál néhány hozzászólásra OJD, amire nagy kacaj a válasz. Sajnálja, hogy nem talált nagy szakmai fogadtatásra a kezdeményezés. „Miért talált volna? János, lenyúltál egy csomó pénzt” – sommáz Gács Anna, persze OJD cáfol.
Ezzel megyünk haza. És ezzel megy haza a tucatnyi fiatal író és költő.
