Majdnem úgy volt.
Ha már a sajtó ilyen hévvel csapott le a témára, és lassan ott tartunk, hogy Cs. Levente iskolatársai mesélnek majd komor arccal az író kamaszkori csínytevéseiről, akkor elmondom, ami érzésem szerint nem tartozna a nyilvánosságra – de így is jobban járunk, mint ha továbbra is a sajtómunkások és az internet népe fantáziájára hagyatkozunk.
A nol.hu híre nyomán megjelent cikkek két részeg férfi kocsmai veszekedéséről szólnak, ami némiképp hasonlít ugyan a valóságra, de azért messze jár az igazságtól. A Tokaji Írótábor esti felolvasása zajlott a patinás Rákóczi pincében (ami tehát nem kocsma), majd ennek végeztével úgy két tucat táborozó ott maradt még borozni. Mindenki nyugodtan beszélgetett, amit némileg nehezített, hogy az egyik asztalnál két-három fős közönsége tetszésétől kísérve egy úriember nagy hangon zengte a népdalokat, és ezt a tevékenységét csak olyankor szakította meg rövid időre, amikor inkább kiabálni támadt kedve. Intermezzo: Szentmártoni János, a tábort szervező Írószövetség elnöke azt bírta mondani az MTI-nek, hogy Cs. Levente és Kukorelly egyaránt ittasak voltak, mert több bort ittak a kelleténél. Fel nem foghatom, mi szükség volt erre a közlésre, mármint hogy mi a relevanciája a történetben Kukorelly alkoholfogyasztásának, illetve hogy elnök úr az este melyik pontján fújatta meg vele a szondát. De ha már sikerült erre a szintre aláereszkedni, akkor a hírekre éhes és ítélkezni mindig kész közönség tájékoztatása végett előadom, hogy Kukorelly Endrével együtt érkeztem a tett helyszínére, ahol a sértett először két deci félédes tokaji bort fogyasztott, majd a program során további egy decit rendelt.
| ||
Tehát a hírekkel ellentétben erős túlzás volna két részeg férfiről beszélni. Ahogy veszekedés sem volt, még úgynevezett szóváltás sem. Kukorelly széles mosollyal átkiabált a másik asztalhoz, valami olyasmit, hogy ne énekelj már ilyen hamisan. Cs. Levente erre először nem reagált, majd kis idő múlva énekelve odatáncolt hozzánk, felállt a padra, aminek támlájához Kukorelly támaszkodott, és egy szó nélkül, mielőtt Kukorelly észrevette volna, azonnal arcon ütötte. Kukorelly ezután – a dicsőséges magyar tényfeltáró újságírás állításaival szemben – nem esett össze azonnal, hanem az arcát eltakarva állt a helyén, majd nekitámaszkodott a falnak. Cs. Levente eközben a padon állt velem szemben, üres tekintettel, amíg pár másodperc alatt meg nem érkeztek a távolabbi asztaltól a többiek, akik számon kérték, hogy mégis mi a bánatot csinált. Kukorellyt lefektették egy padra, és Cs. Levente – némi nógatásra – már az eset után két perccel is megpróbált bocsánatot kérni tőle. A többit az egész esetet korrektül és hatékonyan kezelő szervezők beszámolójából tudjuk – lásd Szentmártoni tájékoztatóját itt.
Ennyi a történet, ami önmagában is épp elég szomorú. Éppen ezért fölösleges és méltatlan egy ember dühkitörése miatt a Tokaji Írótábort szidni, Cs. Levente írói kvalitásain gúnyolódni vagy éppen székelyezni – hiszen nyilvánvalóan se Cs. Levente születési helyének, se az írásainak, se a rendezvénynek nincs semmi köze a történtekhez. Mindenki vegyen egy mély levegőt. Nyugi.
