Stohl András: „Előbb-utóbb én is kimegyek az utcára”

Kultúra

A színész azt is elárulta, menne-e a Tv2-höz.

Heti címlapinterjúnkban minden fontos kérdést feltettünk Stohl Andrásnak. Beszéltettük pénzről, színházról, tévéről, politikáról, vadászatról, de még a börtönről is. Kedvcsinálónak íme két rövid részlet:

Magyar Narancs: Említette egy interjúban, hogy már érezte úgy, hogy most kimenne tüntetni, de nem jött össze, mert minden este játszik. Eljöhet az az idő, amikor akár egy előadást is lemondana, mert kimegy az utcára?

Stohl András: Előadást sosem mondanék le, azt nem lehet, de bennem van, igen, hogy kimegyek, annyira elegem van néha.

MN: Az segítene, ha délután, jó időben kezdődik a tüntetés?

SA: Ha lehet egyeztetni, az nem lenne rossz. Az első figyelmeztetésre be kell érnem a színházba, az 18:20-kor van. Félretéve a viccet, előadást színész nem mondhat le, az maga az ősbűn. De a közérzetem afelé visz, hogy előbb-utóbb én is kimegyek az utcára. Egyszerűen nem értem, hogy amikor nap mint nap egyre több dolog derül ki a politikusok és a barátaik ügyeiről, hogyan lehetséges, hogy minden csak két-három napig téma, aztán elfelejtjük, mint egy bulvárhírt.

(…)

MN: Ha hívnák a Tv2-höz, menne?

SA: Még nem hívtak, de egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy hívjanak.

MN: És akkor mi történne?

SA: Az egy érdekes helyzet lenne. Elvileg az van, hogy te egy színész vagy, vagy egy műsorvezető vagy, és amivel megbíznak, az nem féltetlenül politikai irányultságú. Viszont ott van ugyanezen a csatornán a Tények, ami erősen befolyásolt. A hírműsorok meglehetősen határozott vonalat képviselnek. Na, akkor mi van, mit tesz a színész vagy a műsorvezető? Azt mondom, oké, belefér, mert én csak egy szórakoztató műsort csinálok? Vagy nem fér bele, mert ahol én szórakoztatok, ott megy a Tények is? Ez egy nagy dilemma. Bevallom, nem tudom, hogyan döntenék. Ráadásul a Tv2-nél most van minden, pénz, paripa, fegyver.

Köves Gábor interjúját a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatják.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.