„Szeretik saját magukat fényezni” – Rajk László Felcsút és a világ építészetéről

szerző
Bárdos Deák Ági
publikálva
2016. jan. 01., 13:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Most épp egy izlandi film építésze, de a minap adták át hajléktalanoknak szánt mosodáját is. Diktatúrákról, félelmekről és ilyenekről beszéltünk – szigorúan építészeti szemszögből.

magyarnarancs.hu: Erick van Egeraat holland sztárépítész ferde falú üvegpalotájának szomszédságában élsz, egy több mint kétszáz éves házban. Engem máig felvillanyoz Egeraat művének szokatlansága, pedig már jó két évtizede, hogy hozzátartozik a városhoz, akárcsak a Dózsa György úton álló másik épülete.

Rajk László: Egeraat annak az építészeti globalizációnak köszönhetően kezdett el nálunk dolgozni, ami a nyolcvanas évek végén, kilencvenesek elején söpört végig a világon – s ami talán épp most ér véget: a „stararchitektek”, a sztárépítészek kora. Annak idején a sok-sok szakma között az építészeké volt szinte az első, ahol a – jó értelemben vett – globalizáció érvényesült. A kilencvenes évekre aztán más kategóriák is kezdtek kirajzolódni: a „landmarkt”, akár az Egeraat kapcsán említett ING bank/biztosítótársaság irodaházai esetében, egy olyan „névjegyet” tesz le az épületeivel, amivel a megrendelő azt is reprezentálja, hogy milyen viszonyban van a kultúrával, az építészettel és egyebekkel. Nem tudom, emlékszel-e rá, hogy a bilbaói Guggenheim Múzeum átadását breaking newsként közvetítettek a nemzetközi tévétársaságok…

magyarnarancs.hu: Globális médiaesemény lett egy épület átadása?

RL: Igen. Persze nem csak progresszív példák vannak erre, a Fidesz is megcsinálta a maga médiaeseményét, amikor megnyitotta a Várkert Bazárt. De ha egymás mellé teszem mondjuk a Beaubourgot, a Pompidou Központot és Felcsútot, azért a kettő közt van némi különbség, ízlésben. Ars poeticában. S ez nem csak egy üres állítás, hogy politikai üzenet és arspoetika. Tetten érhető, hogy egy politikus milyen épületet akar átadni, milyen épülettel akar maga után nyomot hagyni... Nem mindegy, hogy valaki egy kortárs kulturális központtal áll elő, vagy egy magára méretezett, álorganikus focistadionnal fényezi magát. Persze, a globalizációt megelőzően is létezett az építészet, mint politikai exportcikk. Varsóban a Kultúra és Tudomány Palotája az utolsó tégláig és szögig szovjet export volt. Mondhatni, építészetileg is gyarmatosítani akarták az országot, ami megint csak egy politikai vonulat megvalósult formája volt. A diktatúrák különösképpen szeretik saját magukat fényezni egy-egy épület által: a putyini Oroszországba Magyarország ma stadiont „exportál”.

magyarnarancs.hu: Az alkotói autonómiának ilyenkor lőttek?

RJ: Hogy szigorúan az építészetnél maradjunk, van egy ország, ahol a szólásszabadság praktikusan nem létezik, az állami média totálisan ellenőrzött, és van egy építész, akit felkérnek, építse meg az állami tévészékházát. Elvállalja, épít egy fantasztikus épületet. Ez az építész nagyon művelt és elkötelezett az emberi jogok, a szólásszabadság ügyében is, a Harvardon tanít, és úgy hívják, hogy Rem Koolhaas. Világhírű, mindenütt állnak épületei. Kérdés az, hogy el kellett-e vállania ezt a munkát? Én azt gondolom, hogy talán nem kellett volna – mert mi a túróért?! Mindez történik Pekingben, az épület a CTTV-székház. Hozzáteszem, nemcsak arról van szó, hogy egy diktatúrában megépít-e valaki egy épületet, hanem hogy mi annak az épületnek a funkciója. Ha az építész egy olyan országban, ahol nincs szólásszabadság, árvaházat épít, valószínűleg nem teszem föl a kérdést. Az Auschwitz–Birkenau tábort is mérnökök tervezték, kétszázezer deportáltra. A megrendelésből pontosan tudhatták, mi a feladat, mi a funkció. Ez is egy valóságos megbízás volt, és ott ült az asztal mellett, aki vállalta, és rajzolgatott és tervezgetett, tudva, hogy mi lesz a funkciója annak a helyiségnek, amin, a tervezőasztalon, az állt: krematórium.

magyarnarancs.hu: Te mit nem vállalnál?

RL: Lehet, hogy baromi jó börtönt terveznék, valószínűleg nagyon rabbarát börtönt, és föltehetném, hogy jobb börtönt is terveznék, mint valamelyik kolléga, mert az enyém rabbarát lenne – mégse vállalnám el. De mondok egy más példát: vágóhíd. Azt is valaki megtervezte. Ez megint egy olyan határeset, amit valószínűleg nem vállalnék el, ha megbíznának. Nem csak a ki bíz meg? filozófiája, ideológiája fontos, hanem a mivel bíz megé is. A funkció és a megbízó – mindkettő fontos.

false

 

Fotó: Wikipedia.hu

magyarnarancs.hu: A vágóhídon ma rengeteg zenekar próbál, az enyém is. Karmafordítónak becézzük.

RL: Na, azt meg végképp nem tudni, mi lesz ötven év múlva az épületből, ugye? A híres chilei futballstadiont a Pinochet-rezsim koncentrációs tábornak használta, és a kollégádat, Victor Jarát ott verték agyon. Most már a stadion neve Victor Jara stadion. Rémisztő távlatok is vannak az építészetben.

magyarnarancs.hu: A filmes munkáid sokat segítettek abban, hogy megőrizd az alkotói függetlenségedet?

RL: Ez egy kitörési pont volt mindenképp. Mázli is, meg döntés is.

magyarnarancs.hu: Mennyire áll közel az építészi és a látvány-, illetve díszlettervezői munka?

RL: A filmépítészet egyrészt nagyon közel van az építészethez, másrészt nagyon távol. Közel van, mert ugyanúgy terekben gondolkodunk, másrészt – ami miatt minden építésznek el kéne mennie díszletet tervezni – az egyik legfontosabb különbség, hogy ez provizórikus építészet, hisz lebontják, eltűnik, egy hónap múlva már nyoma nincs. Ez a tapasztalat ráférne sok építészre.

magyarnarancs.hu: Az építész számára a tartósság az egyik fő szempont, nem? Ha elkészült egy épület, álljon minél tovább.

RL: Ebben az állításban ott egy újabb építésfilozófiai probléma: mikor van kész az épület? Ez az épület, amiben a műtermem van, 1800-ban épült, vélhetőleg kuplerájnak, és x-szer volt átalakítva. Majd a pécsi bőrgyár kirendeltsége lesz, csinálnak egy új kőhomlokzatot az eredeti elé, amire ráírják, hogy Első Pécsi Bőrgyár. A zsidó tulajdonosoktól a zsidótörvények idején elveszik, aztán államosítják, majd újra privatizálják a rendszerváltás után. És ez mind, mind átalakítással jár. A szocializmus idején irattár volt benne, tele volt kis kutricákkal, ahol az embernek le kellett hajolnia és egy kis lyukon keresztül bebeszélnie, hogy kiadják az iratot. Ez is egy nagyon nehéz téma, a műemlékvédelem. Mi az, amit meg kell őrizni eredeti funkciójában, és mi az, amit nem. Ha az ember végignézi a magyar zsinagógákat, hogy mik lettek belőlük...

magyarnarancs.hu: Egészen 1988-ig csak névtelenül vagy álnéven dolgozhattál a magyar filmszakmában.

RL: Hálás is vagyok a filmszakmának. A film a nyolcvanas években, amikor be voltam tiltva, szakmailag és anyagilag is életben tartott. Felvállaltak, s nem a szakma szégyene, hogy a nevem nem volt kiírva. Az elmúlt 30 év alatt a legjobbakkal dolgozhattam, magyarokkal és nemzetközi stábokkal. Idén például egy mexikói művészfilmben, ahol az operatőrnő uruguayi volt, az art direktorom argentin, a főszereplő-rendező pedig Haitiről érkezett.

magyarnarancs.hu: Hogy találnak meg?

RL: Sok producer idejön, interjúzik, megnézi, hogy kivel dolgozik. A fiatal generáció már a neten keresgél. Ez a nyitás nagy változást jelent ebben az összetartó szakmai közegben. Bár az az ifjú rendezőnő, aki Mexikóba hívott, azért elmesélte, hogy a barátai megkérdezték, miért ezt a... Rajkot kérte fel, miért nem őket.

magyarnarancs.hu: De én is ezt kérdezem: miért épp téged?

RJ: Rákérdeztem én is. Az egyik ok például Tbiliszi vagy Szarajevó, ahol a Tarr Béla alapította Film Factoryban tanítottam, vagy Princeton, ahol szintén. Ezek a mesterkurzusok fent vannak a neten, a fiatal generáció megnézi. De azért ott van a háttérben egy ajánló is, történetesen itt Jim Stark, Jim Jarmusch producere, és nem utolsósorban Lovas Nándi, ő Hajdu Szabolcs társszerzője volt a Délibáb című filmben, amiben én is dolgoztam. Úgyhogy, erősen benne van még a pakliban a személyes network is.

magyarnarancs.hu: Milyen építészeti újdonsággal szolgált a Saul fia?

RL: Ha elkezdem durván korszakolni a látványtervezést, akkor az elején voltak azok a bazinagy díszletek, látta a rendező, látta a színész és látta a közönség – Griffithtől a Cleopátrán át akár az Egri csillagokig. Durván a következő korszakban a színész és a rendező egy zöld dobozban ugrabugrált és partvisnyelek helyettesítették a fénykardot. Ők nem láttak semmit, mert ahol forgattak, nem volt díszlet! Ami a vászonra került, azt komputeren csinálták meg. A Saulnál viszont az a fantasztikusan új, és ezt érzi a szakma és a közönség is – és lehet, hogy ez már szinte blaszfémikus –, hogy megépül a díszlet, látja a rendező, látja a színész, de nem látja a néző. A zajok és az emberek mozgása írja le az ördögi teret, amin nem időzhet el igazán a tekintet. Hosszú közös munka előzte meg a forgatást, nagy vállalás volt Nemes László rendezőtől és Erdély Mátyás operatőrtől, de nagyon működik.

magyarnarancs.hu: Most egy izlandi filmben dolgozol. Mondtad valahol, hogy téged mindig a kíváncsiság motivál. Mi tett újra kíváncsivá a Saul után?

RL: A kíváncsiság nagyon fontos, és nem csak a munkában. Hogy ne féljünk az újtól, az újonnan jöttől, a mástól. Nyitottá és elfogadóvá teszi az embert. És ebben természetesen benne van, hogy az ember néha mellényúl..., és olyankor nagyon nehéz, hogy most kiszálljak vagy végigcsináljam. Izlanddal az a helyzet, hogy most épp nagyon trendi az északi világ az irodalomban, a zenében, a klippekben. Fantasztikus emberekre találtam Izlandon, jó velük dolgozni. Sosem jártam ott előtte, de hallottam, hogy hihetetlenül nyitottak, de hogy tényleg és ennyire...

magyarnarancs.hu: Mit várt tőled az izlandi vagy a mexikói filmrendező, amikor felkér?

RL: Ezt mindkét esetben megkérdeztem én is, és mind a két, hazájában ismert művész, Claudia Sainte-Luce és Kristín Jóhannesdóttir is azt válaszolta, hogy azért akar velem dolgozni, mert én terekben, a terek kapcsolatában gondolkodom. Mert, azt mondták, nálam nem az a lényeg, milyen a tapéta. Én a tereket használom. Hiszen a tér szervezi a gondolkodásunkat, az ízlésünket. A leggagyibb számítógépes játékban is a legizgalmasabb faktor a tér, azon múlik minden, hogy hogyan igazodunk el benne.

magyarnarancs.hu: Most mégis itt vagy, nem Izlandon. Téli szünet van?

RL: Független filmeseknél nem ritka, hogy egy kicsit megszakad a forgatás, de januárban folytatjuk.

magyarnarancs.hu: Nemrégiben adták át menekülteknek és hajléktalanoknak tervezett mobil mosodát, aminek Iványi Gábor volt a „megrendelője” és ami üzenetében kapcsolódik az Amnesty International világnapjára készült Gödör-beli installációdhoz is, aminek Tilos az Á / Trespassers W a címe.

RL: Milne Micimackójában a Tilos az Á a bennünk rejtőző paranoiára figyelmeztet: egyrészt kitesszük a táblát, hogy tilos az átjárás, másrészt, ha meglátunk egy ilyen táblát, meglepően reagálunk. Ennek a potenciális paranoiánknak a gyökere az, hogy minden újonnan jövőtől félünk. Elszomorító, hogy ez milyen sokakban benne él, épp ezért visszaélni vele gaztett.

szerző
Bárdos Deák Ági
publikálva
2016. jan. 01., 13:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Médiaháború
Nem csak Simicska ellen
Bős–Nagymaros
Győznek a szlovákok
Varázsgomba
Az LSD a gyógyászatban
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Blog

még több cikk

Politika

még több Politika...