Tartalom

(2016-01-07)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

A félelem törvénye

Szokatlan dologgal szembesült a kormányzat a parlament decemberi, utolsó ülésén: nem ment át a kétharmados egyháztörvény immár sokadik módosítása. Egyetlen ellenzéki képviselő sem akadt, sem szocialista, sem jobbikos, aki a nevét adta volna a vallási közösségekkel szembeni kormányzati önkény fenntartásához.

A szerk.

A szerk.

Lajos, te Hadriánusz!

Ez az év ugyanúgy kezdődik, mint az előző. Az Orbán–Simicska-háborúval. Akkor a nyilvánosságért ment a hirig, az MTVA nekiállt hírtévévé fabrikálni az addig nemzeti főadót, így akarván eltiporni Simicska hírtévéjét. Azóta a nemzeti hírtévé már valóság lett, s további tévék is becsatornázódtak Orbán megfelelő aljzataiba, lett bulvárlapja, nem bulvárlapja, rádiója, ilyesmije. Simicska is megtartotta a maga orgánumait, közvetít a Hír Tv, szól a Lánc­híd rádió.

A szerk.

A szerk.

2016

Miközben a rendszer patológiai vonásai csak súlyosbodtak, soha 2010 óta Orbán még nem állt ilyen jól. A szerk. beletekint az előttünk álló évbe.

Publicisztika

Tóth Csaba

Publicisztika

Túl mentségeken, önbecsapáson

A baloldal esélyei 2016-ban

Sorozatban a harmadik évet zárták a baloldali ellenzéki pártok szinte változatlan állapotban: távol attól, hogy a választók többsége elhihesse, hogy a következő választáson valódi győzelmi eséllyel indulnak majd. Legutóbb 2012 végén lehetett vélelmezni, hogy a következő megmérettetésen a baloldal labdába rúg; ha változó támogatottsági viszonyok mellett is, de a Fidesz dominanciája azóta megkérdőjelezhetetlen. A stagnálás kormányoldalon jelentheti az erőforrások felhalmozását, a „készülést” a jövőre vagy éppen a tartalékolást. Ellenzékben a stagnálás az erőforrások felélésével, a rekrutáció elapadásával, a remény folytonos csökkenésével jár.

Tamás Gáspár Miklós

Publicisztika

Kövér László és „a magyar kultúra génhibái”

Rögtön meg kell mondani, hogy Kövér Lászlónak, a Magyar Országgyűlés elnökének a pártkongresszusi beszéde és híres sajtónyilatkozata („A baloldal lételeme a permanens felszabadítás”, pestisrácok.hu, 2015. december 22.) – szemben az egyszerűsítő, többnyire szatirikus bírálatokkal – szerintem nem egyszerű ­reakciós ostobaság, sőt: érzéseinek egy része indokolt vagy legalábbis érthető.

Egotrip

Egotrip

Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Nyelv és pukedli

Az alábbi esszében csupán a nyelvi udvariasságról lesz szó, mivel a kézcsók, a meghajlás és a kabát felsegítésének izgalmas témájáról nincs mondandóm, hacsak nem az, hogy a viselkedés és a nyelv udvariassága aligha függetlenek egymástól.

Belpol

Mézpiaci rendellenességek

Belpol

A kínai sárga

Két budapesti tüntetés után októberben egy csapat méhész Brüsszelbe utazott, hogy átadja az Európai Bizottságnak a méz­import szigorúbb szabályozását követelő petíciót. Azt próbálták elérni, hogy az üvegek címkéjére felkerüljön a származási ország és a keverék méz pontos tartalma. Egyelőre hiába.

Belpol

Alapvetően jót akar - Így irányítja Zuglót Karácsony Gergely

Budapest egyik legfontosabb kerületében lett polgármester Karácsony Gergely 2014-ben, a képviselő-testületben viszont kiegyenlített a jobb- és a baloldal aránya. Zuglóból mégsem lett második Esztergom, sőt a kerület néhány területen kifejezetten sikeres. Az önkormányzat működőképességének azonban ára van.

Belpol

„Így nem tud működni egy társadalom”

Szira Judit, a Roma Education Fund leköszönő igazgatója a romaoktatásról

Bár némileg csökken a romák és nem romák közti szakadék az oktatás területén, a szegregáció megszűnéséhez nagyobb politikai akarat és az Európai Unió keményebb fellépése lenne szükséges.

Külpol

Menekültügy és terrorellenes küzdelem az Európai Unióban

Külpol

A schengeni dominó

A párizsi terrortámadásból retorikailag a bevándorlásellenes politikusok húztak hasznot, de a gyakorlatban az EU saját állampolgárainak ellenőrzésére és a menekülthullám kezelhetőbbé tételére koncentrál.

Gazdaság

Gazdaság

Elfüstölög még – A hármas metró felújítása

A hármas metró siralmas állapota közismert, igaz, a BKV szerint nem életveszélyes az alagút – a BKK azonban az erről szóló jelentést titkosította. A felújításra vonatkozó tervek december végére készültek el, s ezek alapján sokkal többe kerülne a megvalósítás, mint amennyire a fővárosnak futja.

Interaktív

Rádió

Interaktív

Koccanások

Vitaválogatás a Kossuthon

Január első napja nemcsak az újévi másnaposság piros betűs ünnepe, hanem minden bizonnyal az ismétléseké is.

Zene

Lemez

Zene

Örök dagály

Coldplay: A Head Full Of Dreams

A Coldplayt alapvetően két nézőpontból lehet szemlélni. Ha úgymond potenciálisan irány­adó, vagy még naivabban: jóravaló gitárzenekarként tekintünk rájuk, akkor sűrűn kell csalódnunk bennük, de ha inkább világhódító kaméleonként, akkor már számos sikerélményünk lehet, amennyiben Chris Martinéknak drukkolunk.

Opera

Zene

A Szűz jegyében

Puccini: Triptichon

Véres féltékenységi dráma a Szajnán, eksztatikussá fokozódó apácakolostori jelenetsor meg egy végrendelet-hamisítási komédia (az olasz vígopera tán legutolsó csodája) – úgy lehet, Puccini egyfelvonásosainak színrevitelét örök időkig végigkíséri a kérdés: összeköti-e egymással más is A köpenyt, az Angelica nővért és a Gianni Schicchit, vagy csupán a teremtő önkényes döntése?

Lemez

Zene

Gyenge fekete szárnyain

Danzig: Skeletons

Szinte már az emlékét is elnyelte a múltunk sötét kútja, de volt idő, amikor a feldolgozás meghatározó tényező volt a rockzenében.

Könyv
Színház

Színház

„Belül díva lennék” - Szirtes Ági színész

Gothár Péter azt kérte tőle, hogy olyan legyen, mint egy eleven portásfülke. Külön kis világot kreál magának a kárörvendő, haszonleső, ármánykodó viceházmester szerepében. A Katonában bemutatott Oszlopos Simeon Vinczénéje egyszerre univerzális és fájdalmasan magyar jelenség.

Színház

Színház

Kopogó korszellem

Forte Társulat / Tar Sándor–Keresztury Tibor: A te országod

Tar Sándor ügynökmúltja csúnya képlet, mint egész manipulált múltunk és jelenünk.

Film

Film

Film

Apám, hütte!

Quentin Tarantino: Az aljas nyolcas

Tombol a tél, ahogy csak Wyomingban szokott: madarak, fák telelnek és túlélnek a tájban, komor ormok, vészterhes viharfelhők keltik rossz hírét a vidéknek.

Képzőművészet
Lokál
Riport

Riport

„Isten munkatársai” - A jezsuiták és az emberarcú katolicizmus

Nem túl jó a történelmi píárjuk: hívták őket Krisztus katonáinak, a közhiedelem inkvizítorokat látott bennük, gyanúba keveredtek politikai összeesküvéseknél. A történelemben először most rendbeli pápa került az egyház élére: és nagy felfordulást is csinált. Mit jelent ma jezsuitának lenni?

Tudomány

„Női Viagra”

Tudomány

Messze még a csodaszer

Október óta kapható az Egyesült Államokban a „női Viagraként” emlegetett gyógyszer, az Addy. Az agresszív médiakampánnyal elfogadtatott készítmény nők millióin segíthet. Vagy inkább nem.

Gasztro
Tévétorrent