Tartalom

MaNcs 33. évf. 40. sz. (2021-10-07)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Csak egy maradhat

A gondok ott kezdődnek, hogy jövő tavasszal új parlamenti többség lesz – már ha lesz, természetesen –, amely pártokból fog állni, és ez a koalíció adja (választja meg, üzemelteti) a kormányt is, annak minden fontos hivatalnokát, köztük a kormányfőt.

A szerk.

A szerk.

Nálunk más

A szomszéd országokban berobbant a koronavírus-járvány negyedik hulláma: az agresszíven terjedő delta variáns miatt szeptemberben Horvátország, Románia, Szlovénia és Szlovákia is szigorításokat vezetett be. A helyzet Romániában romlik a leggyorsabban, aligha függetlenül a lakosság alacsony, 40 százalék alatti átoltottságától.

A szerk.

A szerk.

Visszaesők

A magyar parlament vértolulásos elnöke, Kövér László még júniusban megbüntette Szabó Tímeát azért, mert egy államtitkár (történetesen Dömötör Csaba) beszéde alatt felmutatott egy méterszer méteres lepedőt, melyen a Fidesz emblémáját a Kínai Népköztársaság lobogójának csillagzata egészítette ki.

Publicisztika
Egotrip

Vajda Gergely

Egotrip

Zene hetilapra

Miért nincs zenei Nobel-díj?

Van. Vagyis, hát… A „zenei Nobel-díjnak” is nevezett Polar Music Prize-t Stig „Stikkan” Anderson dalszerző, az ABBA együttes egykori producere alapította 1989-ben. 

Belpol

Interjú

Belpol

„Ezt nagyon jó volt látni, megélni”

Hajdú Gergő, az aHang kampányfőnöke az előválasztás első fordulójáról

Közel tízezer ember munkája tette lehetővé az országos előválasztás első fordulójának a megrendezését. A lebonyolításban részt vevő aHang kampányfőnöke, Hajdú Gergő szerint bebizonyosodott, hogy ezek a pártok képesek arra, hogy normálisan együttműködjenek egymással és a civilekkel.

Mit hozott az ellenzéki előválasztás első fordulója?

Belpol

Menet a ködből

Dobrev Klára és a DK jött ki a legjobban az előválasztás első fordulójából, de a második kör előtt nyitott a miniszterelnök-jelöltek versenye. Megnéztük, kik nyer­ték és kik bukták a legnagyobbat az ellenzéki erőfelmérőn.

Interjú

Belpol

„Ez most közös ügy, amit együtt kell végigvinni”

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő az előválasztásról

Az előválasztás első fordulójának eredményeiről, a kampány folytatásáról és arról is beszélgettünk Szél Bernadett-tel – aki kivételesen nagy fölénnyel nyert a körzetében –, hogy milyen ügyekkel foglalkozna a Momentum frakciójában, amelyben továbbra is független, párton kívüli képviselőként tevékenykedne.

Dunaferr: megmenekülés vagy csőd?

Belpol

Vaskeselyűk

Álügyvédek, álpapírok, ál-Habsburg, illegitim vezetőség, érvénytelen közgyűlés, gyárfoglalási kísérletek – káosz uralta a Dunai Vasmű elmúlt fél évét. A többségi orosz és a kisebbségi ukrán tulajdonosok a cégvezetésért harcolnak, a gyár közben takaréklángon üzemel, a felmondások folyamatosak.

Bűnös, büdös: a kormánypárti sajtó Budapest-képe

Belpol

Szodomább a Gomorránál

A pokol legmélyebb bugyrának hihetjük Budapestet a NER híradásai alapján, az előválasztást követően pedig a kormánypárti sajtó alighanem még szörnyűbb helynek látja majd a Karácsony Gergely vezette fővárost. Mi ebből az igazság?

Szabadságharc Kövegyen

Belpol

Az én váram

Csanádpalota polgármestere átment a szomszédos Kövegyre a munkatársaival, majd a községháza páncélszekrényéből elvitte az anyakönyvi iratokat. Azóta főleg a Facebookon háborúzik egymással a két polgármester. Felbukkan a történetben Lázár János is, ezúttal Hitler-bajusz nélkül.

Zene

Interjú

Zene

„Dob nem lesz”

Patti Smith költő, énekes

A 74 éves punk-rock legenda Budapesten koncertezik gyermekeivel, ezért kértünk tőle interjút. „Hívjon egy óra múlva” – írta vissza szinte azonnal. Londonban értük el telefonon.

Interjú

Zene

„Utána az ego”

David Yengibarian harmonikaművész, zeneszerző

Az örmény születésű zenész 1995-ben, 19 évesen került Magyarországra, azóta rendszeres szereplője a hazai klubéletnek: szólóban és saját triójával. Legközelebb a Kaukázus kincseit bemutató Pont Fesztiválon koncertezik, ennek apropóján beszélgettünk.

Gyász

Zene

„Az enyém nem az”

Baksa-Soós János és a Kex legendája

A közösségi oldalakon Baksa-Soós János halálhíréhez sokan csak annyit írtak: „elszállt egy hajó a szélben”, s ezzel akaratlanul is felkanyarodtak a képzőművész-performer emlékezetének már rég kijelölt útjára.

Kritika

Könyv

Kritika

Valami nincs meg

Mesterházi Mónika: Nem félek

„Ha olyan volna a szeretet, mint az influenza”, kezdődik a kötet, ami egy világjárvány harmadik és negyedik hulláma között finoman szólva is elkapja a figyelmünket. A vers végül úgy zárul, hogy „Az influenza csak abban olyan, mint a szeretet, / hogy arra ragasztom, sajnos, akit szeretek.”

Kiállítás

Kritika

A közös űr

Surányi Miklós: Overview effect

A kiállítótérbe lépve rögtön egy nagyobb kép hívja fel magára a figyelmet, amely mintha egy kék bolygót és a gyűrűjét ábrázolná. De ki hallott már olyan égitestről, amely a háttérbe tolja a gyűrűrendszerét?

Színház

Kritika

Nem szabadulunk

Watergate

Nem is értem, hogy korábban miért nem gondoltam soha színházi térként a szabadulószobákra. Pedig a párhuzam könnyen adja magát: a résztvevők szerepet játszanak, a berendezett szoba díszletként, a tárgyak kellékként szolgálnak, önmagukon túlmutatva. (A műfaj egyébként előbb létezett a digitális világban, mint az analógban, aztán az interaktivitás, a személyes találkozások, a tapinthatóság igénye hívta életre a később rendkívül népszerűvé vált live szabadulószobákat.)

Könyv

Interjú

Könyv

„A bolygó zsarnokai vagyunk”

Andri Snær Magnason író

Az izlandi szerző mesét és ismeretterjesztő irodalmat ír, dokumentumfilmeket forgat, és indult az elnökválasztáson is. A Föld gleccsereinek és vizeinek megmentéséről szóló Időről és vízről című könyvének magyarországi megjelenése apropóján beszélgettünk vele.

Képzőművészet

Gyász

Képzőművészet

A mesekészítő galaxisai

Baksa-Soós János (1948–2021)

Bár a színes egyéniségű, határokat el nem ismerő Baksa-Soósról leginkább a Kex együttes jut mindenki eszébe (illetve a szintén rövid életű Wastaps zenekar), Kondor Béla már akkor a legjelentősebb magyar művésznek, kvázi utódjának tartotta, amikor még semmilyen kézzel foghatót nem tett le az asztalra.

Színház

Interjú

Színház

„Hagytam megszületni”

Ujj Mészáros Károly rendező

Filmes sikerei után kezdett színházban rendezni, azóta általában kamara- és monodrámákat visz színre. Színházi lehetőségeiről és függőben lévő filmterveiről beszélgettünk.

Film

Film

Film

A sokféleség ereje

Tarr Béla Freeszfe-kurzusának termése

Jancsó Miklós születésének 100. évfordulóján, szeptember 27-én kezdődött a Freeszfe Egyesület Freeszemle című ötnapos fesztiválja, amely nem csak a rendező munkássága előtti tisztelgés volt, de a tavalyi egyetemfoglalók műveinek premierje is.

Szemrevaló

Film

„Nincs félelem”

Maren Eggert színész

Almának, a berlini értelmiséginek együtt kell élnie Tommal, a humanoid robottal – a kísérlet olyan jól sikerül, hogy a németek az Én vagyok a te embered című filmet indítják az idei Oscar-versenyben (a magyar nézők a Szemrevaló filmfesztiválon láthatják először). A szerepről és a hozzákapcsolódó dolgokról beszélgettünk a Deutsches Theater művészével.

Visszhang

Szemrevaló: Visszhang

Visszhang

Én vagyok a te embered  

A történész kutató egy a mindennapi életet megkönnyítő, az ember jó közérzetét fokozó, sőt felhasználóját kifejezetten boldoggá tevő robotot tesztel.

Szemrevaló: Visszhang

Visszhang

Lány a Tűparkból  

A zürichi egykori Tűpark igazi, köztévés rémhíradókból ismerős no-go zónákra hajazott: mocsok, szemét és bűnözés volt az úr, a drogosok, prostituáltak és hajléktalanok pedig különösebb szabályozás nélkül éltek a svájci város közepén több mint tíz éven keresztül.

Visszhang: opera

Visszhang

Händel: Partenopé

A Les Arts Florissants és vezetőjük, William Christie, illetve az általa kétévenként meghirdetett, most a tizedik évfolyamát ünneplő Jardin de Voix-nak hála a művészetek újabb és újabb csodálatos virágo­kat hoznak.

Visszhang: koncert

Visszhang

Nils Wogram Root 70

A német harsonás vezette, változatlan felállásban működő patinás kvartett tavaly volt húszéves, amit egy gyűjteményes album kiadásával is megünnepeltek, és most először jártak Magyarországon.

Visszhang: lemez

Visszhang

Jordan Rakei: What We Call Life

Az Új-Zélandon született, Ausztráliában felnőtt, de jó ideje Londonban élő és alkotó művész immár a sokadvirágzását élő Ninja Tune kiadó egyik legfontosabb előadója.

Visszhang: film

Visszhang

A szakadár

A közelmúlt komoly politikai botránya volt a szaú­di rezsimet és a királyi családot tényfeltáró riportjaiban támadni merészelő újságíró, Dzsamál Hasogdzsi barbár lemészárlása Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán.

Visszhang: film

Visszhang

007 Nincs idő meghalni

Az örök dilemmák között is előkelő helyen szerepel, hogy hogyan nézzünk Bond-filmet.

Visszhang: film

Visszhang

A bűnös

Hát, ez gyors volt. 2018-ban Dánia sikeres kísérletet hajtott végre a másfél órányi feszültségfenntartás terén. 

Visszhang: film

Visszhang

Éjszakai mesék

Kiközösítés, szerelmi csalódás, egy barát elvesztése – ilyesmiktől rettegünk pubertáskorban.

Interaktív

Interaktív

Egy hét tudomány 2021/40.

Rövid hírek: vírus, vulkánkitörés, hurrikán és mindenféle istencsapása. Plusz izgalmas tudományos felfedezések.

Interaktív

Szüret 2021/40.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

Lokál

Egy nemzetközi szervezet keresi a csendet

Lokál

A nesztelen valóság

Hogyan lehet megőrizni a csendet a zajokkal teli világban? Milyen parkok várják a csendre vágyó turistákat a városokban és a vadonban? És milyen hangok várnak ránk az Amazonas mélyén, egy londoni közparkban vagy a Hortobágyon?

Gasztro

kertész lesek

Gasztro

Il Divo

A név hallatán az a 2004 óta hódító fiúcsapat ugrik be, akik nem a tinédzserlányok szívét akarják meghódítani, hanem a mamákét és a nagymamákét.