Tartalom

MaNcs, IX. évf. 36. szám, (1997.09.04.) (1997-09-04)

Egotrip

Egotrip

Vágvölgyi B. András: Tokyo Underground

Aki csak egyszer is betette a lábát a néhai Gresham-kaszinóba, az már tudhat valamit az ázsiaiak játékszenvedélyéről. A pesti vendégkör nagy része az ideiglenesen hazánkban állomásozó kínai kolónia tagjaiból verbuválódott.

Egotrip

Hammer Ferenc: Paszták népe (Szárszói emlék)

A keszeg a macskának megy, az apraja, azok a snecik meg a tyúkoknak, pontyra meg várhat az ember, pedig az elmúlt három hónapban majd´ mindennap kijövök ide, de ponty nem jön, ebben a nagy kapitalizmusban csak viszik a halat a Balatonból, bele meg semmit. Tudja, mennyibe kerülne a halasítás, hogy elérje az ezerkilencszázkilencvenes szintet? Tizenötmilliárd, uram.

Egotrip

Keresztury Tibor: Keleti kilátások (Vége van a nyárnak)

Hűvös szelek járnak, cinegemadár, meg minden, ami kell. Apám ilyenkor ült le az ablak elé, s kezdte el mérhetetlen türelemmel várni a tavaszt. Hogy teljen a nap - és én se unatkozzak -, mind gyakrabban vitt be a hétvégeken megnézni a halottakat; hány lakossal lett péntek óta Miskolc kevesebb, hogyan alakul a hétfői ügymenet. A hűtőkamra vasajtaja, amikor kinyílik, s bent az a csönd, hétévesen. Azóta lépek úgy be mindenhova nyilván, mint ahogyan Vágó István a porondra bejön.

Publicisztika

Publicisztika

Jaksity György: Honnan jövünk és hová megyünk? (Tőzsdei anziksz)

Sok szó esik manapság a világ - legalábbis a legutóbbi időkig - szinte megállíthatatlanul felfelé száguldó tőzsdéit és persze befektetőit fenyegető kataklizmáról. Bár e sorok szerzője (e lapban is dokumentáltan) osztja a jogos aggodalmakat, a helyzet valós megítélése választ leginkább a filozófusokat évszázadok óta izgalomban tartó és nem utolsósorban Van Goghot is egy festmény erejéig megihlető kérdésre igényel: honnan jövünk és hová megyünk?

Publicisztika

Bekapták

Amikor már nagyon látszott, hogy a néhai Fiatal Demokraták Szövetségének jogutóda és szatellitjei jól beindultak a magyar termőföld védelmére; amikor már nagyon úgy tűnt, hogy az agrárxenofóbia lesz az a közös alap, amelyre az ellenzéki egység feláll; amikor tehát már nagyon gyűlt a sok autogram a magyar vidéken - akkor az ügynöktörvény által kétszeresen is érintett H. Gy. polgártársunk gondolt egyet. Derűs, napsütötte csütörtöki nap volt, amikor a miniszterelnök a kormány ülésén szerényen köhintett, és imígyen szólt: "Há´ jó. Há´ döncsön a nép. Ugye, Laci, ugye, Gábor. Na." És a nép ügydönteni fog, de nem ám csak úgy. Három kérdés lesz, és a kormánypártok mindháromra igent várnak tőlünk, s ha még belevennék azt is, hogy maradjon-e feloszolva a Munkásőrség, akkor lehetne megint négyigenesnek hívni, de így nem lehet.

Publicisztika

Egy entitás

Két hete tartották a társadalombiztosítási önkormányzatok alakuló közgyűléseiket, ám azóta sincs elnöke sem a Nyugdíj-, sem az Egészségbiztosítási Önkormányzatnak. Az EbÖ hétfői összejövetelén például zárt ülést rendeltek el, azon háromszor is szavaztak, eredmény mégsem lett. Az önkormányzatba delegált szakszervezeti káderek, valamint az úgynevezett munkaadói szervezetek képviselői képtelenek megegyezni: a - valószínűleg csak megszokásból - jelentős erőnek mondott MSZOSZ magának akarja mindkét posztot, a munkaadói oldal viszont a nyugdíjbiztosítót nem adná; mint hangoztatják, erről meg is állapodtak, de az MSZOSZ nem enged. Ami persze nem ennyire egyszerű: a két nagy munkaadói szövetség menet közben összebútorozott az MSZOSZ-szel, erre a többi szakszervezet rágott be, és így tovább. Mindez azért is szép, mert Kökény Mihály népjóléti miniszter két héttel ezelőtt amiatt lelkendezett, hogy az önkormányzatok felállásával nincs szükség a parlamenti pártok által delegált felügyelőbizottságra, ergo a politikai csetepaték ezáltal kiiktatódtak a tb-ből.

Belpol

Belpol

"Alapvetően egy stílgyak volt" (Parti Nagy Lajos költő)

P. N. L. pécsi költőként kezdte, fővárosi próza- és drámaíróként folytatta, és végezheti még bárhol - a Rókatárgy versével egyszer s mindenkorra beiratkozott a magyar irodalmi NB I-be. Verseit (kötetei: Angyalstop, Csuklógyakorlatok, Szódalovaglás) és színdarabjait (Mauzóleum, Ibusár megállóhely, A test angyala) fanyar gondolati és brutális nyelvi virtuozitás, interjúit a szabadkozásra való hajlam jellemzi.

Belpol

Kulturális hírek

Callas tér, PárizsHúsz évvel ezelőtt, 1977. szeptember 16-án hunyt el a század egyik legkiemelkedőbb opera-énekesnője, Maria Callas.

Belpol

Kormánykoncepció a prostitúció visszaszorítására: Erogén zónák

A nyolcadik kerület prostituáltjait nem rázta meg az a hír, hogy a múlt csütörtöki kormányülésen megvitatták a prostitúció visszaszorítását célzó koncepciót. Az sem érdekli különösebben a legrégebbi szakma képviselőit, hogy ezen a héten már megkezdődött az erről szóló törvénytervezet előkészítése. Zavart a Tavaszmező utcában és a Rákóczi téren csak az a lassan cirkáló harminc luxusautó keltett, melyben a kurvanegyed újrafelosztásán dolgozó család tagjai ültek.

Belpol

Sátoraljaújhelyi roma-ügy: Jogértelmezési zavarok

Az úgynevezett kisebbségi törvény - számos más passzusa mellett - kimondja ugyan, hogy a "kormány tilalmaz minden olyan politikát, amely a nemzeti vagy etnikai kisebbségek erőszakos ki- és áttelepítésére irányul", az alkotmány pedig rendelkezik az ártatlanság vélelméről - ám úgy tűnik, hiába. A kisebbségi ombudsman nyilváníthatja "lokális apartheidnek" a Sátoraljaújhelyen történteket;a város polgármestere, karöltve a helyi kisebbségi önkormányzat elnökével, visszautasíthatja a kisebbségi biztos szavait, kijelentve, hogy "csupán néhány cigányt ért hátrányos megkülönböztetés". Na bumm.

Belpol

Közvélemény-kutatás a pártok támogatottságáról: Működik a sikerpropaganda

Horn Gyula beszédeiben állandó elemmé vált annak hangsúlyozása, hogy a szigorító intézkedések nem voltak hiábavalók, mert a magyar gazdaság növekedési pályára állt. A kormányfő szavait a független gazdaságkutató intézetek adatai is megerősítik, és mindez hatással van a közvéleményre. A kormány iránti bizalom az áprilisi mélyponthoz képest 9 ponttal javult az elmúlt hónapokban, a kabinet tevékenységével való elégedettség mutatója pedig ´94 decembere óta nem volt ilyen magas, mint most. A nyár, a politikai uborkaszezon is kedvezni szokott a mindenkori kormányok megítélésének. Annak idején az Antall-kabinet mutatói is jobbak voltak a nyári hónapokban, mint az éles pártcsatákkal dúsított parlamenti ülésszakok alatt. A kormány kedvezőbb megítélése természetesen hatással van a pártok támogatottságára is. Az MSZP ismét fölényesen megnyerné egy most vasárnapi parlamenti választás első fordulóját. Ugyanakkor a második fordulóban továbbra is jók a Fidesz esélyei, derül ki a Marketing Centrum augusztusi felméréséből.

Külpol

Külpol

Algéria: Álszent háború

Hivatalosan 98, szemtanúk szerint két-háromszáz embert mészároltak le egy éjszakán az algériai főváros közelében. Az egyre gyakoribb és egyre pusztítóbb terrorakcióknak ez volt a legtöbb áldozatot követelő rekordja; de a pontos számok már nem is érdekesek, mert a lefojtott polgárháború - túlnyomórészt civil - áldozatainak száma öt év alatt a hatvanezres nagyságrend magasságában mozog.

Könyv

Könyv

Szerzői jogok: Szó(tár)cikk

A szótár olyan könyv, amelynek állandó piaca van. Mindig kell belőle új, de a régi sem fogyhat ki. A szótáríró olyan szerzet, aki évekig molyol egy-egy munkával. Nagyon ronda dolog nem fizetni neki, mégis akad kiadó, amelyiket bíróság elé kell citálni, hogy méltóztassék: például az Akadémiai.

Könyv

Jadviga spermája

Závada Pál: Jadviga párnája

Az őszelőről visszanézve olybá tűnik, a Jadviga párnája volt az idei Könyvhét kultikus darabja s kelendő áruja - hírlik, kiadják újra.

Zene

Zene

FONÓdások (Vents D´Est, Kolinda, Makám)

Önhibámon kívül, mintegy rajtaütésszerűen bukkantam rá a Fonó Budai Zeneház új kiadványaira. Semmi hír, semmi reklám, egyetlen szó sem, pedig van miről beszélni.

Tudomány

Tudomány

A hercegnő halála (A médiamorbiditás diadala)

A fotóriporterek a párizsi éjszakában motoroztak Lady Diana után, mindenki jól érezte magát, volt egy kis joyride, és most mehetnek a vérbe. A nép, a BBC World, a BBC Prime, a CNN, az Amerikai Egyesült Államok, a muzulmánok, Tom Cruise, az Oasis-rajongók és leginkább a kissé püffedt arcú, szipogva nyilatkozó Liz Taylor a büntetésüket követeli. A média pedig ilyeneket mond zavarában, hogy a potenciális bűnösök, önkéntes mészárlás, meg mit látsz, Steve, a hátad mögött a palotánál, ahol már hatalmas méreteket öltött a gyülekezés és igencsak megnövekedett a virágfal, meg hogy a válását is hogy keresztülvitte, sőt megkérdezzük a palota előtti fotósokat, hogy érezték ma magukat. Mindenki halkan beszél, visszafogott, semmi híréhség a médiamoszkitók szemében, amit egyébként is lesütnek. Igaz, lassan már nincs is hírértéke a dolognak, mert abban a pillanatban legendává vált, ahogy megtörtént, innentől kezdve minden magyarázatkeresés egy mindent elárasztó nyálkás folyamba fullad.

Sport

Sport

Gázszer FC: Bajnokok Agárdról

A gyengeelméjű székesfehérvári Fradi-drukker, Kisari szerint mini-Fradi, mert itt játszik a Vincze Ottó öccse, a Gabi; némely országos sajtótermék szerint mini-MTK-nak becézik - Fehérváron viszont még csak mini-Vidinek sem hívja senki a Gázszert, holott játékosállományának fele egykor a régebbi NB I-es csapatban szántotta a gyöpöt.

Lokál

Lokál

Betakarítás: Szőlő és kender

Szeptemberben nemcsak hogy újraindul az élet, gyermekzsivajgás veri fel az iskolák zsibongóinak nyári csendjét, de a föld népe is évenkénti nagy megméretéséhez ér: kezdődik a betakarítás, a szüret. Marokkóban, Franciaországban és az Egyesült Államokban az emberiség két legfontosabb haszonnövényének, a szőlőnek és a vadkendernek idei betakarítási esélyeit vesszük vizsgálódó górcsövünk alá.