Algéria: Álszent háború

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
1997/36. (09. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hivatalosan 98, szemtanúk szerint két-háromszáz embert mészároltak le egy éjszakán az algériai főváros közelében. Az egyre gyakoribb és egyre pusztítóbb terrorakcióknak ez volt a legtöbb áldozatot követelő rekordja; de a pontos számok már nem is érdekesek, mert a lefojtott polgárháború - túlnyomórészt civil - áldozatainak száma öt év alatt a hatvanezres nagyságrend magasságában mozog.

A teherautón érkező támadók négy órán át foglalatoskodtak torkok elmetszésével, Rais község lakóházakba sáncolódó lakóinak felgyújtásával, terhes anyák hasából kihasított magzatok feltrancsírozásával, a menekülők csonkolásával. Távozáskor magukkal hurcoltak több tucat fiatal nőt, hogy "ideiglenes házasságba kényszerítsék", vagyis megerőszakolják őket. Végül a megmaradottaknak még visszaszóltak, hogy ne maradjon kétség: hamarosan visszatérnek. Ezután már csak egészen kis idő telt el, és kiszállt a tűzoltóság, majd pedig - egy egészen közel fekvő laktanyából - a biztonsági erők nem teljesen világos szervezeti hovatartozású egységei is. Kezdődhetett az áldozatok és károk felmérése.

És ez így megy nap mint nap, ötödik éve.

Kuszálódnak a frontvonalak

Miután 1992 elején egy sebtében alakult katonai kormány megsemmisítette a fundamentalista Iszlám Üdvfront (FIS) győzelmét hozó választási eredményeket, Algériában polgárháborús helyzet van, egyre zavarosodó frontvonalakkal. A kezdeti időkben két tábor rajzolódott ki világosan: a hatalmához eszelős görcsösséggel ragaszkodó, korrupt és öntelt, de mégiscsak egyfajta nyugatias modernizációs irányban gondolkozó politikai-katonai elit, vele szemben pedig egy nálánál is demokráciaidegenebb, szándékaiban ellentmondásos, eszközei megválasztásában a küldetésesek magabiztosságával eljáró iszlamisták. A laikus ellenzék köztes tábora egyik irány felé sem hajlott.

Ennek megfelelően az erőszak is két oldalról gerjedt: fundamentalista merényletek, rendőri és katonai megtorlás megelőző csapásokkal szigorítva, tömeges letartóztatások. És a kiszivárgó hírek a börtönbeli kínzásokról, csonkításokról, amelyekben kitüntetett szerep jut az elektromos áramnak és a nem rendeltetésszerűen használt hegesztőpisztolynak. Bosszúra bosszú, az erőszak láncolata hamar körbeér.

A FIS-ből kiszakadt radikálisok Iszlám Fegyveres Csoportja (GIA) illegális kiadványaiban nyíltan leszögezi, hogy "az Iszlám ellenségeinek halál jár a legkisebb gyermektől a legvénebb aggastyánig". És az ellenség ott van mindenütt. A merénylők kezdetben a kormányhivatalok, rendőrségek környékén keresték őket. Azután a nyugati látogatók következtek, velük együtt a nyugati hatásokat közvetítő értelmiségiek: társadalomtudósok, művészek, üzletemberek. És mindenekelőtt a republikánus értékeket hangoztató újságírók, lapszerkesztők, akiket tucatszám gyilkoltak meg, a túlélők pedig állandó lakóhely-változtatásra, félillegalitásba, végül a hivatalos, rendőrségi védelem kordonja mögé vagy emigrációba kényszerültek.

Süket hatalom

A hatalom nem volt hajlandó semmiféle nyitásra, az átalakuló politikai palettán immár mérsékeltnek tekinthető Üdvfront legnépszerűbb, legfontosabb vezetői börtönben voltak, de a szervezet tárgyalási készségét csak az ellenzéki csoportok érzékelték. 1995-ben Rómában a FIS bevonásával kidolgoztak egy tervezetet, megjelölve a társadalmi béke, a politikai átalakulás felé vezető lépéseket. Az egész elképzelés lényege a folyamatosan előregördülő, egyre több kérdésre kiterjedő, egészen a szabad választásokig vezető párbeszéd. Amiből természetesen nem lett semmi, pedig a tárgyaló felek között ott voltak a hatalmi elit gerincét alkotó, de az új katonai rendszer irányításából félreszorult Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) egyes demokratikusabb beállítottságú vezetői is. (Õket később a leszűkült legfelső uralmi csoport nyomására kiszorították a szervezet minden jelentős pozíciójából.)

Abból a nem teljesen ésszerűtlen meggondolásból kiindulva, hogy az engedmények társadalmi békét úgysem hoznának, a szélsőségeseket pedig talán fel is bátorítanák, a hatalom úgy spekulált, hogy a radikális erőszak elől a lakosság úgyis az ő táborába menekül, és így a rendszer utólag megteremtheti saját demokratikus legitimitását. Ez bizonyos értelemben be is jött, az államfő Liamine Zeroual először elnökválasztást írt ki, amelyet komoly támogatást élvező ellenjelölt híján és részleges ellenzéki bojkott mellett megnyert. Győzelemnek könyvelhette el a népszavazást is, amely igent mondott egy alkotmánymódosításra. Ez oly mértékben megnövelte az elnöki hatalmat, és olyan jelentéktelenné silányítja a törvényhozás szerepét, hogy a parlamenti választásokat már minden veszély nélkül ki lehetett írni idén júniusra - legfeljebb a mindennapi terror elvadulásától lehetett tartani, de a szélsőségesek nem tudták megakadályozni a szavazást.

A kormány pártjai - 2:1 arányban a direkt a választásokra összeszervezett Nemzeti Demokratikus Tömörülés és az FLN - megszerezték a relatív többséget két mérsékelten iszlamista és vélhetően a hatalom köreiből vezérelt csoporttal és két valóban ellenzéki, évtizedek óta egymással viaskodó berber párttal szemben. A világ egy olyan részében, ahol az uralmon lévők 99 százalékos választási győzelmekkel szoktak dicsekedni, ez kívülről nézve egészen korrekt eredménynek mondható. Algír most bátrabban állíthatja, hogy nem áldozta fel a demokráciát a stabilitás oltárán, bár az okvetetlenkedők szokás szerint választási csalásokról fecsegtek.

Csalatkozás és bosszú

Az algériaiakat valóban egyre inkább felőrli a terror és ellenterror rémuralma, a hétköznapi rettegés befalazott ablakok, homokzsákkal eltorlaszolt ajtók mögött. A főváros környéki települések többségében az iszlamistákkal rokonszenvező lakossága már nem hisz a fundamentalisták által ígért igazságos, szociális kormányzat eljövetelében, és a megtorlástól félve megvonja támogatását a gerilláktól. Õk viszont rettenetes bosszút állnak az árulókon. Az elmúlt hónapok jelentősebb tömegmészárlásainak (alkalmanként egy-egy településen 30-40 halott - ideszámítva természetesen az állami oldal feltételezhető ellencsapásait is) a helyszíne többnyire olyan település volt, ahol 1991-ben a FIS-re szavaztak az emberek. Gyász és rettegés a remény helyett.

A látszat szerint megerősödött legitimitás még erőteljesebb fellépésre sarkallhatná a kormányt a fundamentalista merénylőkkel szemben, de a külvilág az utóbbi két hónapban továbbra is azt látja, hogy a szélsőségesek csak robbantanak, merényelnek, gyilkolnak. A tömegmészárlásoknak a június 5-i választások óta lassan már másfél ezer újabb áldozata van. Miért van ez?

Az erőszak kis körei

Miközben az algíri vezetés változatlanul a radikális iszlamisták fizikai megsemmisítésén dolgozik, egy-egy látványos gesztust téve a mérsékeltek irányában (július közepén szabadon engedték a FIS két, de csak két vezetőjét), a bújtatott polgárháború mintha új dimenziókat nyerne.

Hogy az erőszak kétoldalú, ez teljes biztonsággal leszögezhető. Ezen belül a kormányzati oldalról megváltozott a szereplők szervezeti minősége. Eddig a rendőrség, a katonaság és a terroristaüldöző elitalakulatok gyúrták meg ellenfeleiket. Az utóbbi másfél-két évben a helyi szintű rendfenntartás fokozatosan az újonnan, polgári személyekből létrehozott községi őrségek kezébe került. Ezek az osztagok polgármesteri irányítás alatt állnak, a csendőrségtől kapnak gyorskiképzést, az államtól egyenruhát, és bekapcsolódnak a hadsereg helyi tisztogató hadműveleteibe. Összlétszámukat már legalább ötvenezer főre becsülik.

A helyben szerveződő fegyveres csoportoknak van egy másik, talán még jelentősebb típusa is, a teljesen esetlegesen szerveződő fegyveres önvédelmi csoportok, amelyek létét szintén eltűrik a hatóságok. A kétféle szervezettípusnak együttesen már majdnem annyi embere van, mint a hadseregnek. Tagjaik önfeledten átélik és lehetőség szerint gyakorolják is a helyi teljhatalmat, a fegyveres fundamentalisták támadásai, a megtorló és megelőző akciók már nem egyszerűen országosan, hanem számtalan, egymástól független kis körben zajlanak. Annál is inkább, mert a szélsőségesek csoportjai a kemény üldöztetés körülményei között eleve meglehetősen laza szervezettségben, elszigetelten hajtják végre elkeseredett akcióikat, gyakran éretlen, mindenre elszánt kamaszok irányításával. A családok, klánok amúgy is meglévő, generációkon áthúzódó vérbosszúviszonylatai új dimenzióval gazdagodtak. Egész családok életéről és haláláról döntő jelentőséget kap, hogy valamelyik fegyveres testülethez vagy éppen egy fundamentalista csoporthoz tartozik, tartozott egy-egy távoli, oldalági rokon.

Öt év óta világos, hogy addig nem lesz béke Algériában, amíg az iszlamisták hatalomra nem kerülnek. És most, hogy az országos szintű konfliktus egyre inkább privatizálódik, a táborok feloldódnak a totális anarchiában, egyre valószínűbb, hogy azután se.

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
1997/36. (09. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...