Tartalom

Narancs XX. évf. 3. szám (2008-01-17)

Publicisztika

Publicisztika

Időközi választást!

Toller László országgyűlési képviselő, Pécs volt polgármesterének a gondnokság alá helyezését kezdeményezte egy magánszemély, a hét elején pedig egy egyszemélyes szervezet feljelentést tett az úgymond szabálytalanul folyósított tiszteletdíj miatt.

Publicisztika

Elfolyó áron

A kormányzati negyedért vérzik a szívünk, kizárólagos vigaszunk, hogy egyetlen kapavágás nem történt még, a kár csekély, csak annyi, amennyi az előkészítésére elment, az a bagatell 650 vagy 700 millió.

Egotrip

Maga itt a tánctanár?

Egotrip

A nagy titok

Esterházy Péter egyszer régen egy interjúban megemlítette, hogy anyagi gondjai vannak, nehéz a szépirodalomból megélni Magyarországon. A riporter erre megkérdezte, miért nem ír egy lektűrt. Akár álnéven, fő, hogy abból akár egy évig is megszűnnének az anyagi gondjai. Egy hónap alatt megírná, és utána írhat, amit akar. Esterházynak meg sem fordult a fejében, hogy felháborodjon a méltatlan felvetésen, hanem a legegyszerűbb és legváratlanabb választ adta: "Mert nem tudok. Ahhoz tudni kell!"

Pálya a magasban

Egotrip

Lovakrul

J-nek 1828 utolsó napjaiban - másfél esztendővel azután, hogy a pesti gyepen megrendezték az első versenyeket, midőn a magyar közvéleményt még élénken foglalkoztatta a kérdés, hogy vajon az új intézményben csupán a főurak legújabb bolondériáját kell-e látnia, a haszontalan kedvtöltés és az esztelen tékozlás apoteózisát, ami csak tovább hizlalja a fogadás máris rettentő mérveket öltő, kártékony divatját, vagy inkább az örökmozgó Széchenyi grófnak higgyen, aki a nemzetgazdaság emeltyűjének tekintette a "lópályázást", eszköznek egy olyan, a magyar gazdálkodási hagyományokhoz illeszkedő, ám korszerű vállalkozási vertikum felépítéséhez, amely a földművelés, a közlekedés, a szállítás, az utazás, a hadsereg és a sport számára biztosít majd egyre kiválóbb lóutánpótlást, a különb s különb feladatok elvégzésére szánt állomány minőségét pedig jórészt épp a rendszeres versenyeztetés révén lehet fölmérni, s a gazdának már csak arra kell ügyelnie, természetesen a versenyeredményeket, valamint a tenyésztési célokat szem előtt tartva, hogy a fedeztetés során a "magsereg" legjava a legalkalmasabb kancákban megőrzött örökítőanyaggal találkozzék - nos ekkor rendkívüli mű hagyta el Trattner és Károlyi urak nagyhírű pesti tipográfiáját: alistáli és padányi Máttyus Nepomuk János huszárfőhadnagy A' Nemzeti Lovag az az A' Lótudomány' vizsgáló ismeretére vezérlő rendszeres oktatás című traktátusa.

Külpol

Külpol

Hulladékbalhé Olaszországban - Problémahalmaz

Lángoló szemétdombok Nápoly belvárosában, tucatnyi, letartóztatással végződő tüntetés Szardínián és más délolasz régiókban, válságtanácskozó kormány. Ilyen pillanatképek járják be hetek óta a nemzetközi sajtót. A helyzet mostanra vált tarthatatlanná.

Külpol

Szerbia elnökválasztás előtt - Vlagyimir, segíts!

Szerbia január 20-án (és minden jel szerint a február 3-i második körben) köztársasági elnököt választ. A legesélyesebb két jelölt, a mérsékeltként számon tartott, jelenleg hivatalban lévő államelnök, Boris Tadic és a radikális Tomislav Nikolic fej fej mellett halad.

Külpol

Lakota Köztársaság - Sziú remények

A karácsonyi bevásárlás alatt valahogy elsikkadt a december 20-i hír: a sziúk újból kikiáltották a Lakota Köztársaságot, és delegációt menesztettek Washingtonba. Nem először tettek így. 1974-ben is kibocsátottak egy "függetlenségi nyilatkozatot", most azonban visszavonhatatlanul mondták fel az összes szerződést, amit a Nagy Fehér Atyával kötöttek. Ezek mindegyike legalább százötven éves.

Belpol

Belpol

Népszavazási stratégiák - Földközelben

Bár a köztársasági elnök még ki sem írta a népszavazást, az eredmény legfeljebb a Fidesz-KDNP számára érdekes. A koalíció szempontjából a tét az eredmény értelmezése. A népszavazás kifutása Orbánnak jelenthet kockázatot.

Belpol

Lakossági fórum Kerepesen - A gárda mi vagyunk

Felnőttek masíroztak tavaly decemberben néhány renitens iskolás ellen Kerepesen, a Magyar Gárda biztosítása mellett. A cigány gyerekeknek és szüleiknek üzenő felvonulás csak tünet, amely mögött egy iskola válsága, nehéz sorsú és kezelhetetlen gyerekek, hiányos felkészültségű és tehetetlen pedagógusok állnak. A fáklyás felvonulást a szülők kezdeményezték, az igazgatónő aktívan támogatta, a tanári kar nagy része homokba dugta a fejét. Múlt kedden egy lakossági fórumon roma szülők próbálták elmondani sérelmeiket az érintetteknek. A Narancs is ott járt.

A 4-es metró költségeinek alakulása

Belpol

Fekete lyukak

Az 1998-as tervek alig 130 milliárdról szóltak, tavaly december végére már hivatalosan is 510 milliárd forint fölé kúszott az Etele tértől a Bosnyák térig futó szakasz ára. Van-e rá magyarázat?

Interjú

Belpol

"Vagyonvesztése meghaladja a kétbillió forintot"

Antal Dániel, a Magyar Vasúti Hivatal elnöke

Az év eleji hómizéria apropóján általános MÁV-állapotjelentést kértünk a vasúti felügyelet elnökétől, aki az államvasút mai helyzetét a 90-es évek eleji bankrendszer problémáival rokonítja. Az állam jelenleg képtelen gátat vetni a vagyonvesztésnek, ha pedig ez így marad, akkor a portfólió maradékát akár privatizálni is lehetne - mielőtt nagyobb baj történne. Ellopták-e már a Keleti pályaudvart?

Trafik

Trafik

tévésmaci - A sül malom

A kapitány és az emberei, afféle szedett-vedett vert sereg, hosszú rudakkal döfködték a hínárt. Mindenki bámult lefelé, a vízre. Az árbockosárban csücsülő szingapúri törpe rikoltására azonban hirtelen a legtöbbje fölkapta a fejét, és északi irányba, a sziklás partszakasz felé fordult.

Trafik

étel, hordó - XO BISTRO

A Rákóczi utat már többször leírtuk. A valaha kiemelkedő szolgáltatásokkal telipakolt főút ma nem több, mint az autósforgalom zajszennyezett, szürke medre, úgy tűnik, eleve halálra ítélt mindaz, ami itt terem. Persze vannak kivételek - minden temetőben volt már csodálatos újjászületés -, de a Rákóczi út esetében meg kell erőltetnünk a emlékezetünket, hogy példával szolgáljunk.

Trafik

csontzene - Tudós zeneköltő

Ezen a héten a roppant ritkán játszott, de sokak, így például a 20. század legnagyobb zeneszerzője, Stravinsky szerint is a 20. legnagyobb zeneszerzője, Anton von Webern művei kerülnek sorra a fáradhatatlannak tűnő Kocsis Zoltán irányításával (Olasz Kultúrintézet, január 20., 19.30).

Trafik

chili & vanilia - Consommé - macerás, munkaigényes, megéri

Talán mindenki elismeri, aki haladó hobbiszakácsnak vallja magát, hogy előbb-utóbb elérkezik az a kritikus lélektani pillanat, amikor belébújik a kisördög, és elkezdi izgatni néhány olyan nagy klasszikus előállítása, ami az átlagosnál idő- és munkaigényesebb.

Trafik

Kulthírek

SVÉD MÚZEUMOK: CSAK PÉNZÉRT 2006-ban, amikor még ingyenes volt a 19 svéd országos múzeum, mintegy 8 millió látogatót regisztráltak 2007-ben megszűnt az ingyenesség, mire 6,5 millióra esett vissza a belépőjegyet vásárlók létszáma Az ingyenességet a balközép kormányzat vezette be, s a jobbközép törölte el, azzal érvelve, hogy a belépődíj hozzájárul Svédország kulturális örökségének megőrzéséhez, s ez éppen úgy a múzeumok felelőssége, mint a kulturális értékek hozzáférhetővé tétele GOLDEN GLOBE A forgatókönyvírók sztrájkja miatt a szokásosnál szolidabb külsőségek között osztották ki a hollywoodi külföldi tudósítók Golden Globe-díjait Kettőt kapott a Sweeney Todd című musical, ezek egyikét a legjobb zenés alakításért Johnny Depp vihette haza Zenés filmben a legjobb női alakítást a Piaf címszereplője, Marion Cottillard nyújtotta A legjobb film díját a brit Atonement nyerte: Ian McEwan regényét Joe Wright vitte vászonra SZOBOR KEN FOLLETTNEK Életnagyságú bronzszobrot kapott Ken Follett az észak-spanyolországi Vitoria városában A brit kalandregényíró azzal érdemelte ki a megtiszteltetést, hogy az itteni székesegyház ihlette legújabb könyvét: a World Without End tulajdonképp 1989-es bestsellere, a középkori Angliában játszódó A katedrális folytatása Follett szobrát, a baszk Casto Solana alkotását a Santa Maria-katedrális közelében, a Plaza de Burullerias téren állították fel NÉMET BESTSELLEREK J K Rowling két Harry Potter-darabja vezeti a 2007-es német könyvpiac legkelendőbb szépirodalmi műveinek listáját, mögöttük a 3 (és a 10) helyen Andrea M Schenkel könyvei (Tannöd; Kalteis) állnak BRIT MOZISIKEREK A Harry Potter és a Főnix Rendje lett 2007 legnépszerűbb filmje a brit és ír mozikban (bevétele 49 millió font), mögötte A Karib-tenger kalózai 3 (42), a Harmadik Shrek (38,6), A Simpson család (38,5), a Pókember 3 (33) és a L'ecsó (25) KÍNAI FILMIPAR Rekord mennyiségű, pontosan 402 mozifilmet gyártottak 2007-ben Kínában, ahol a teljes jegybevétel elérte a 3,3 milliárd jüant (449 millió dollár) Az év során külföldön eladott 78 nagyjátékfilm 273 millió dollárt hozott az országnak DÍJ Múlt pénteken osztották ki az idei Gőbölyös Soma-díjat, amit ezúttal megosztva kapott Bódis András (Heti Válasz) és Bodoky Tamás (Index) A kuratórium Bódis Andrásnak a Kóka János villaépítési ügyeiről írt cikkeiért, Bodoky Tamásnak a 2006 őszi zavargások idején elkövetett rendőri túlkapásokról szóló sorozatáért ítélte meg az elismerést LIVERPOOL, STAVANGER Lehet menni tanulmányútra Pécsről, megnézni, hogy faragnak európai kulturális fővárost egy százezres norvég kis- és egy félmilliós angol nagyvárosból: a hétvégén Stavangerben és Liverpoolban egyaránt megkezdődött az egész éven át tartó rendezvénysorozat Természetesen mindkettő programja fenn a neten (stavanger2008no; liverpool 08com), a norvégoké szerényebb, a briteké a lehető legtágabb kultúrafelfogást tükrözi, és világsztárokat kínál Kikötőváros lévén - meg egyáltalán is, hiszen másként úgysem volna érdemes - mindkettő a nyitottságot hangsúlyozza, Stavanger emblémájának egyik verziójában ott is a mottó: Open Port Izgalmasabbnak, látványosabbnak feltétlenül Liverpool ígérkezik Nemcsak, mert Liverpoolé a Beatles: Ringo Starr a nyitóestén Dave Stewart társaságában játszott, majd fellépett a város zenei hagyományait felvillantó Liverpool, The Musicalben, többek közt a Royal Liverpool Philharmonic Orchestra és az Echo and the Bunnymen mellett Paul McCartney első oratóriuma május 1-jén csendül fel, június 1-jén szabadtéri koncertet ad, az 1965-ben, a Michael Peto (1908- 1970) - Károlyi Mihály egykori titkára, 1949-től az Observer fotóriportere - által készített képekből rendezett Beatles-fotókiállítás márciusig látható Hazalátogat Simon Rattle is, egyszer a berlini, egyszer a liverpooli filharmonikusokat vezényli A programban olyan nevek szerepelnek még, mint Klimt, Le Corbusier, Vladimir Ashkenazy, Wayne Shorter és Bill Shankley - a legendás futballtréner alakját interaktív multimédia-előadás idézi fel Ami egyúttal jelzi, mi mindent kezelnek kultúraként Lesz rengeteg profi, nyílt és fogyatékos-sportverseny, gyermekprogram, virág- és sárkányparádé, meleg, leszbi, bi- és transzszexuális művészet, szabadon engedik a város kozmopolita szellemét (afrikai, indiai, kínai, latin-amerikai fesztivál) A január 27-i holokauszt-emléknapot felvezető Anne Frank-kiállítás már látható Nagy hangsúlyt kap a köztéri művészet is, ennek leglátványosabb példája a városszerte szétszórt száz Superlambanana (bárányban kezdődő, banánban végződő lény) S mint a másik képünkön látható golflabdatartó cövekkészlet jelzi, aktuális ajándéktárgyakból sem lesz hiány De vitából sem: már el is kezdődött - azon, hogy a helyre nem pofozott, lepusztult épületeket festményekkel és versekkel teli hirdetőtáblák mögé rejtették GYÁSZ A hétvégén eltemették Jaan Krosst: Észtország leghíresebb írója karácsony után, 87 éves korában hunyt el Röviddel az 1940-es szovjet megszállás előtt kezdte meg jogi tanulmányait Tallinnban 'rültséget szimulálva sikerült megúsznia, hogy a hazáját 1941-44 között megszállva tartó náci, illetve az akkor újra bevonuló szovjet hadseregbe besorozzák, de a német megszállás végén hónapokig börtönben volt, a szovjetek alatt nyolc évig Szibériában 1954-térhetett haza a száműzetésből Erről az időszakról csak a függetlenség elnyerése után, a 90-es években írhatott először nyíltan A 60-70-80-as években inkább történelmi regények szövetébe ágyazva beszélt az aktuális problémákról Verseket és esszéket is írt, s fordítói életműve is jelentős Kötetei több mint húsz nyelven jelentek meg, néhány magyarul is: Négy monológ Szent György ürügyén; A cár őrültje; Martens professzor elutazása; A marcipánmester; Menny-kő; legutóbb, 2003-ban A hamutartó és más elbeszélések Jaan Kross temetése napján nemzeti gyászt ugyan nem rendeltek el, de akárcsak 2006-ban, Lennart Meri elnök temetésekor, a kormány most is azt kérte, hogy lobogózzák fel a házakat FOSTER MOSZKVÁBAN ÉPÍT Az orosz főváros illetékesei áldásukat adták arra a csaknem 500 méter magas, 620 méter széles alapon álló, wigwamra emlékeztető formájú toronyházra, mely Norman Foster tervei szerint épül meg a Moszkva folyó partján, úgy hat kilométer távolságra a Kremltől A 2014-re elkészülő épületben 3000 szállodai szoba, 900 lakás, számos iroda, három színház, egy-egy mozi, múzeum, csillagvizsgáló és iskola kap helyet, alatta 14 ezer autó parkolhat majd A brit sztárépítésznek már épül Moszkvában egy felhőkarcolója, s vagy fél tucat projekttel veszi ki részét az orosz ingatlanfejlesztési fellendülésből . .

Zene

Zene

Radikális melankólia - Chakra Hacker: Blood Hit Parade (Lemez)

Már Bujdosó János négy éve megjelent ábrándos filmzenelemeze, A szabadság sárgája - Yolk of Freedom is az egyszerű, nyitva hagyott dallamok, a mögöttük felsejlő tágasság miatt tetszett. Akkor még csak alakulóban volt a Chakra Hacker zenekar - részleges átfedésben a Pop Ivan együttessel. Azóta kül- és belföldön is eleget koncerteztek ahhoz, hogy ne ismeretlenként kelljen fogadni az első lemezüket.

Zene

A felszeletelt idő - Háy Ágnes: MozgóKép Kiállítás

A Londonban élő művész munkáival Magyarországon eddig hétévente találkozhattunk, úgy tűnik azonban, hogy megtört az egyéni kiállítások (az 1985, 1992, 1999, 2006 évszámokkal tagolt) sorozata; a periodicitást 2007-ben felülíró székesfehérvári vetítések után a Millenárison most egy retrospektív jellegű filmbemutatót láthatunk. A húsz óriási képernyőn futó válogatott anyag megtekintése 6 órát vesz igénybe, s a filmek befogadását csak nehezíti, hogy mindezt állva kellene abszolválnunk.

Zene

Mániás futamok - Dalek/HAZE XXL: A Purge Of Dissidents (DVD + CD)

E projekt visszhangja minden bizarr vonásánál különösebb. Pontosabban a visszhang hiánya az: az A Purge Of Dissidentsről jobbára hallgattak a számottevőbb szaklapok, holott a tavalyi év egyik legambiciózusabb vállalkozásáról van szó az experimentális rockzenében, melyben együtt kavar Tom Hazelmyer, David Yow (ex-Jesus Lizard), Grant Hart (ex-Hüsker Dü), Jon Spencer és a fiúk a Melvinsből - inkább a tegnap hősei, mégis: csupa fajsúlyos személyiség, az amerikai noise klasszikus korszakának vezéralakjai.

Zene

Haladóknak - Három kötet Velencéről

"Itt el nem hangozhat semmi (beleértve ezt az állítást), ami már korábban is el ne hangzott volna" - írja Mary McCarthy 1956-ban megjelent könyvében, és bizony igaza van. Kevés olyan város van még a világon, melynek kapcsán annyi tinta folyt volna el írók, költők, történetírók és tudósok keze nyomán, mint amennyit az Adriai-tenger északi csücskében emelt városról papírra vetettek az évszázadok.

Zene

Elrugaszkodások - Napra és Barbaro a Művészetek Palotájában (Koncert)

Óvatosan kell bánni a "progresszív" jelzővel a rockzenében. A szó hordoz magában valami ködös, semmitmondó és álmatag tartalmat, melynek hallatán nem az előremutató, újító zenére aszszociálunk, hanem meglett családapák muzeális Jethro Tull- vagy Yes-lemezeire, és a mára kissé avíttas gitármaszturbációkra. Az elmúlt években a zenei szaksajtó ráadásul rongyosra koptatta, és a "progresszív rock" inkább gyanúsan lesújtó, mint magasztaló jelzős szerkezetté korrodálódott.

Zene

Sors-társak - Három spanyol regény

Aki járt már Spanyolországban, az tudja: nem az megy ott sem egész nap, hogy olé!, nem csak Costa Bravából, flamencóból meg abból a bizonyos madridi pörgésből, a movidából áll az élet. Kopár, szikkadt tájak terülnek szét szélesen, valami megülepedett sivárság, és hasonlóan nyomasztóak tudnak lenni egész városrészek is az egyhangú, homokszínű házaikkal. Aztán ott van a történelmük is, koronájaként a rémes, kegyetlen polgárháborúval, amelyben kirobbant mindaz a társadalmi merevgörcs, beszorultság és kiszolgáltatott tehetetlenség, az egyház beteges rátelepültsége az életre, amely aztán újabb évtizedekre megint csak visszazárult az országra - demokratikus átalakulásuk és immár befejeződött modernizációjuk kész csoda, nagyszerű diadalmenet.

Zene

Át a 110. utcán - Ridley Scott: Amerikai gengszter (Film)

Vietnamban nincsen drogprobléma. Nincs hát, jut mindenkinek - állította búcsúbeszédében a Jó reggelt, Vietnam! pergő nyelvű hadi dj-je. A lemezlovast látszik igazolni Frank Lucas karriertörténete is: a kérdéses úriembert a jó minőségű vietnami heroin tette naggyá, és valami hasonlóban utazik Ridley Scott mozija is, amely minden kegyetlenkedésével együtt is igen előnyös színben ábrázolja a vietnami háborúból hasznot húzó harlemi kiskirályt. Persze miért is ábrázolná másmilyennek; Scott filmje egy újabb szál piros szegfű az ismeretlen hollywoodi gengszter sírján: őneki adja meg a végtisztességet az Amerikai gengszter is.

Zene

Anti-Hamlet - Mishima Yukio: Véres naplemente (könyv)

>"Mishima ma nem gyakorlatozik" - gondolta Masita tábornok 1970. november 25-én, amikor a többször Nobel-díjra jelölt japán író négy tanítványával behatolt az irodájába, és hagyományos szamurájfegyverekkel kényszerítették, hogy teljesítse Mishima kívánságát. A tábornokot védeni igyekvő tisztek közül többet is életveszélyesen megsebesített, majd az összehívott többezernyi helyőrség előtt, az épület mellvédjéről beszédet mondott, amelyben Japán és a honi hadsereg második világháború utáni méltatlan, megalázott helyzetére hívta föl a figyelmet, és lázadásra szólította őket.

Zene

Mesterséges légzés - Florian Opitz: A nagy kiárusítás (Film)

Soweto, az apartheidellenes lázadás hajdani tűzfészke felszabadult, de nem lett belőle egeket karcoló világváros. A régi harcosok ma egyenruhában védik az új rendet, vagy drogterjesztő hálózatot működtetnek. Bongani forradalmár maradt. Áramgerillaként csap le a szegénynegyedekre, és visszaköti a díjhátralék miatt kikapcsolt villanyt.

Zene

Szívjunk együtt! - Spiró György - Másik János: Ahogy tesszük (Színház)

Az Ahogy tesszük állítólag megbukott annak idején: majdnem húsz évvel ezelőtt mutatták be az ezerszemélyes Vígszínházban (ment harmincvalahányszor, látta harmincvalahányezer néző; nem csoda, hogy bárkivel találkozom manapság, mindenki úgy emlékszik: ő is köztük volt). Én súlyosnak tartottam és szerettem - ahogy egy kellemetlen és kényelmetlen társadalmi-lélektani mélyfúrást szeretni lehet.

Zene

SzólóDuó nemzetközi kortárs táncfesztivál - Táncfelvarrás

Az idén nyolcéves fesztivál, mely voltaképpen egy nyitott pályázati rendszerrel működő verseny, jelentős szakmai fórummá nőtte ki magát, legalábbis erre lehetett következtetni a megjelent tömegből, a rangos összetételű zsűriből, meg abból, hogy Novák Péter konferált a megnyitón.

Könyv

Könyv

Thália lelence - Körmendi János (1927-2008)

Körmendi János igazán jól tudta, hogy "nincs kis szerep". Pár mondatos epizódszerepek, lesajnált villámtréfák és vérbő bohózati karakteralakítások igazolták magas színészi rangját, s általa a színpadi lét egyik vastörvényét: a színpadon mindenkor az győz, aki birtokába veszi a nézők teljes figyelmét. Hát ő nem volt rest erre!

Tudomány

Tudomány

Öntödei Múzeum - Buca és vascsipke

"Ismertesse a hidegszeles kupolókemence szerkezetét, fúvószél-ellátását!" - olvassuk az 1/b kérdés első felét az öntő szakmunkástanulók számára megfogalmazott központi vizsgakérdések sorában. Koksz, nyersvas, hulladékvas, mészkő, aztán meg, izé, hát nyomatják bele a levegőt, így hebegnénk, de aztán a budai Ganz-üzemek megmentett öntödéjében olyan szeretettel, szakszerűen és alaposan magyarázták el mindezt, hogy már-már kész Pospischil Mihálynak érezzük magunkat.

Gasztro
Sport

Sport

Úszásoktatás felnőtteknek - Lógok a kötélen

"Újabb vágyad teljesült" - röhögök magamon kínomban, mikor már legalább fél perce küzdök egy helyben, a medence falától pár méterre. A lábaimmal egyre kétségbeesettebben csapkodok, mégsem jutok előre egy centit sem. A medence szélén Zoli, az úszóoktató közönyös arccal szemléli a vergődésemet.

Lokál

Lokál

Merülés a keszonkamrában - Nyomás alatt

"Nyugodj meg, nem fogsz nyáladzani" - mondja Attila, a merülőtechnikus a bejárat előtt, és hátba vereget. Csípős hideg van a Lipótmezőn, mögöttünk a kiürített elmegyógyintézet. Hamarosan ötvenméteres mélységbe merülünk, ráadásul úgy, hogy a lábunk sem lesz vizes.