Mára csaknem kétezer gyerek él Magyarországon, akikkel már magzat korukban kommunikált az anyjuk a kapcsolatanalízis módszerével, amelyet Raffai Jenő dolgozott ki. A pszichoanalitikus állítja, hogy a szülés 95 százalékban lélektani folyamat, ezért csökkenthetők a komplikációk, olyannyira, hogy pácienseinél még soha nem fordult elő koraszülés. A lelki köldökzsinórnak köszönhetően ezek a kisbabák világrajövetelük után azonnal fogékonyak a külvilágra, nyitottak, kiegyensúlyozottak. A módszert külföldön áttörésként ünneplik, itthon viszont még csak most kezdik oktatni.
*
Magyar Narancs: Bár több mint egy évtized telt el a kapcsolatanalízis módszerének kidolgozása óta, szerzőtársa, Hidas György még három éve is arról beszélt a Magyar Narancsnak adott interjújában (Mentális kézzel, belső hanggal, 2004. február 26.), mennyire meszsze van még az, hogy nagyobb teret kapjon a gyermekvárás pszichés oldala. Azóta történt szemléletbeli változás?
Raffai Jenő: Mindenképpen elfogadottabbá vált, ami lemérhető abban is, hogy a jelentkező kismamák száma megsokszorozódott, a Lelki köldökzsinór - Beszélgetek a kisbabámmal című könyvet pedig újra kellett nyomni, mára húszezer példányt adtak el belőle. Így itthon is elindul a képzés, éppen a jövő héten kezdi a módszer elsajátítását az első 18 fős csoport, köztük pszichiáterek, pszichológusok, gyermekorvosok és szülész-nőgyógyászok is. Egyre több szülésztől jön ugyanis visszajelzés arról, hogy a kapcsolatanalízisen részt vevő kismamák mennyivel könnyebben, vagy mondjuk inkább úgy, másként szülnek. Sőt, egy-két orvos mára egyenesen küldi a kismamákat hozzánk, mert rájöttek, hogy így lényegesen csökkennek a szülési komplikációk.
MN: Hány olyan baba született Magyarországon, akivel a módszer segítségével kommunikált az anyja?
RJ: Az én praxisomban az elmúlt nyolc évben 1000-1100 kismama fordult meg, a megszületett gyerekek száma 1500 körül van. Rajtam kívül csak Hidas György és egy tanítványa alkalmazta eddig a kapcsolatanalízist, így összesen durván 2000 körül van azoknak a kismamáknak a száma, akik így várták a babájukat. Sajnos eközben sokakat el kellett utasítanunk, mert volt, hogy három hónapra nőtt a várakozási idő, ami túl sok a kilenc hónaphoz képest. Az is nagy fájdalmunk volt, hogy sokan jelentkeztek volna vidékről is, de mi csak Budapesten dolgoztunk. Ezért örvendetes, hogy az induló képzésen részt vevők több mint hetven százaléka vidéki, így a jövőben ott is lehetőségük lesz a kismamáknak a foglalkozásokra.
MN: Hogyan zajlik a kapcsolatanalízis?
RJ: A kapcsolatanalízis során az anyát relaxált állapotba segítjük, majd tudatilag bejut a méhébe, megkeresi a gyermekét, és ráhangolódik a baba érzéseire. Amikor ez sikerül, az anyánál ezek kivetülnek, tehát a baba tud üzenni. A tudattalan folyamatokat tárjuk fel, amelyeket az anya-magzat kapcsolat aktivál, valamint próbálunk létrehozni olyan emocionális-kognitív kötődési teret közöttük, amely mindkettejük számára átjárható, amelyben az érzelmek megoszthatóvá válnak, ezáltal a kapcsolat szabályozhatóvá, differenciálttá és harmonikussá tehető. Nem terápiáról van szó, hanem a tudattalan folyamatok korrekciójáról, kapcsolatfejlesztésről, és ezen keresztül a kapcsolatban részt vevők személyiségének fejlesztéséről.
MN: Mit érez a magzat?
RJ: Mindent, amit az anyja... Ennek bizonyítéka, hogy kimutatták: ha az anya stresszel, a baba is ugyanazt a stresszállapotot éli át. De mindenfajta más érzelmet átél, amit egy kapcsolat csak produkálni tud. Például ha úgy érzi, az anyja megfeledkezett róla, akkor megsértődik, visszahúzódik, sőt neheztel. Manapság az ultrahangos vizsgálatokkal lehet látni, amikor dühös, mosolyog, bokszol vagy rúg, tehát kifejezi az indulatait. Gyakran előfordul nálunk, hogy az anya már korán szeretné tudni, milyen nemű a baba, az viszont épp hátat fordít, de ha megkéri, hogy forduljon meg és mutassa meg magát, a magzat szót fogad.
MN: Hogyan írná le azokat a kisbabákat, akikkel magzat korukban a kapcsolatanalízis módszerével foglalkoznak? Miben különböznek társaiktól?
RJ: Nagyon sok mindenben. A leglényegesebb, hogy ezek a babák nemcsak biológiai értelemben, hanem lélektani értelemben is százszázalékosan megszületnek. A többi gyerek énjének egy része magzati szinten megreked, ezért működik úgy az első pár hónapban, mintha még mindig az anyaméhben lenne: alig van ébren, szinte csak szopik és alszik, nemigen vesz részt a külső valóságban. Ezzel szemben a kapcsolatanalízises babák kivétel nélkül azonnal teljes, éber tudattal benne élnek a külvilágban. Jellemző, hogy nappal keveset alszanak, munkásabbak is az anya számára, az éjszakát viszont végigalusszák. Mindenre reagálnak, azonnal fixálják a tekintetüket az anyjukkal, de másokkal is rögtön felveszik a szemkontaktust. A két legszembeötlőbb különbség tehát ezeknek a babáknak a kiegyensúlyozottsága és a nagyon magas szintű reakciókészsége, ezáltal pedig a kötődésnek is egy egészen más szintje jön létre.
MN: Mennyiben nyert bizonyítást, hogy a kapcsolatanalízises babák később is jobban fejlődnek, és állítólag magasabb az intelligenciahányadosuk?
RJ: Kifejezetten erre vonatkozóan összehasonlító vizsgálat még nem készült, de azt már számos nemzetközi kutatás igazolta, hogy ha valamilyen formában a babával már a születése előtt foglalkoztak - akár csak egyszerűbb kapcsolatfejlesztő módszerekkel -, később is jelentős különbségek mutatkoznak. És nemcsak az intelligenciában, az a legkevesebb, de kötődésben, problémamegoldó készségben, gondolkodásban, adaptációs készségekben is.
MN: Megfelelő módszerrel valamennyien emlékeznénk a magzati létünkre és a születésünkre?
RJ: Igen, a testi emlékezet ezt mindenkinél tartalmazza, és különféle módszerekkel felszínre hozható. A kismamáknál ez azért különleges és még könnyebb helyzet, mert maga az állapotosság reaktiválja saját hasonló korabeli élményeit. A kapcsolatanalízisek nagy részénél az anyák átélik saját magzati élményeiket.
MN: Ezek szerint, ha ezek negatívak, akkor ez a saját gyermekük kihordásánál, megszületésénél is gondot jelenthet.
RJ: Az a tapasztalatunk, hogy azok az anyák, akiket születésükkor trauma ért, például beindították a szülést, vákuumot, fogót alkalmaztak vagy koraszülöttként jöttek a világra, a feldolgozatlan traumát megismétlik, és nagy esély van rá, hogy a gyermekük hasonlót fog elszenvedni. A kapcsolatanalízissel pont arra nyílik lehetőség, hogy ezeket feldolgozza, és az ő magzata már egészen másként landoljon a világban.
MN: Az anya gyermekvállalással kapcsolatos attitűdje, előélete mennyire hat ki a babára, például ha korábban elvetélt, vagy ha elvetette a magzatot?
RJ: Ha korábbi abortusz miatt bűntudat maradt vissza, azzal feltétlenül foglalkozni kell, mert befolyásolja a terhességet. A baba a mama lelki tartományában él, nem csak a testében, tudattalanul rá is áttevődnek ugyanezek az érzések.
MN: Tudatosság, valamint nyitottság kell az anya részéről ahhoz, hogy ebbe belevágjon. Elsősorban kik jelentkeznek kapcsolatanalízisre?
RJ: Főként értelmiségiek, nálam ez nagyjából nyolcvanszázalékos arányt jelent, amin nyilván jó lenne változtatni. Azt gondolnánk, hogy a humán értelmiségieket ragadja meg inkább, de érdekes módon a reálértelmiségiek vannak többen, például kiugróan sok közgazdász jön hozzám.
MN: Manapság sokan szinte a munkahelyükről mennek szülni, majd utána mielőbb ismét munkába állnak. Ez mennyiben lehet akadálya annak, hogy igazából megéljék az anyává válás folyamatát?
RJ: Természetesen gátolja, mert a nő lelkének, tudatának nagy része a munkával foglalkozik, és kevés jut a babának. A másállapot egy másfajta tudatosságot is megkíván. Ez általában nem egyszerűen egzisztenciális kérdés, sokan a neveltetésük, teljesítménykényszerük, identitásproblémáik miatt akarnak mindenáron dolgozni, mert csak egy szerepben tudják magukat elképzelni, ha ebből kiesnek, akkor kibillen az egyensúlyuk, és szorongásokkal küzdenek.
MN: Mi a kapcsolatanalízisre jelentkezők fő motivációja, félnek valamitől, könnyebb szülést remélnek a módszertől, vagy a gyermeküket szeretnék fejleszteni?
RJ: Mindenféle eset előfordul. Kezdetben maga a könyv és az általa keltett kíváncsiság volt a fő motiváló tényező, aztán ahogy terjedt a híre, mi mindenre jó a kapcsolatanalízis, egyre több veszélyeztetett terhes és különféle problémával küzdő kismama jött. Olyanok, akiknél a terhesség alatt vérzés lépett fel, vagy akut szorongással, identitászavarral küzdöttek, illetve úgy érezték, még nem értek meg az anyaságra, nem tudnak megbirkózni ezzel a szereppel. Egyeseknek az okoz problémát, hogy még maguk is nagyon erős függőségben élnek a saját szüleikkel, vagy korábban abortuszon estek át, esetleg más trauma érte őket. Tehát ahogy telt az idő, egyre többen jöttek valamilyen speciális okból.
MN: Az apák mennyire együttműködőek?
RJ: Csak kevesekről mondható el, hogy valamilyen ok folytán elutasítóak. Ha indulatból utasítják el a módszert, az egyértelműen összefügg azzal, hogy korábban őket is trauma érhette a születés előtt, míg másoknál ez az előítéletekre, a neveltetésre vezethető vissza. Azért a férfiak többsége vagy lelkesen támogatja és maga is részt vesz benne - például az olyan otthoni házi feladatokban, mint a babához beszélés, mesemondás, éneklés -, vagy legalábbis semleges, mondván, ha a feleségének fontos, hát csinálja.
MN: Az ön által kezelt nők állítólag előre átbeszélik a magzatukkal a szülést, ami számukra az elszakadást is jelenti. Páciensei leírják, hogyan tudták pontosan meghatározni, mikor szülessen a kicsi, de volt, akinél így tudták megfordítani a farfekvéses babát.
RJ: Szerintem a szülés 95 százalékban lélektani folyamat, és csak elhanyagolható részben, öt százalékban biológia. A hosszú évek során a tapasztalatok alapján kialakult, formálódott a kapcsolatanalízis speciális lezáró része, egy kilencórás program, az elbúcsúzás-leválás-elszakadás-születésre felkészülés. Ez lefedi a végbemenő lélektani történéseket, kooperáció alakul ki az anya és magzata között, ettől tudnak komplikációmentesek lenni ezek a szülések.
MN: Ha a születés ennyire lelki folyamat, a nőgyógyászokat miért nem képezik kifejezetten erre?
RJ: Ennek nyilván sok oka van, alapvetően az, hogy a szülész-nőgyógyászokat - mint az orvosokat általában - patológiára képezik ki. Számukra tehát, tisztelet a kivételnek, az emberből inkább csak a test létezik, a lélek nem. Különösen igaz ez a magzatra. Évtizedek kellenek, mire ez a megrögzött, régi szemléletmód megváltozhat.
MN: Az ön gyerekeinél is alkalmazták a saját módszerüket?
RJ: Hála istennek, mindháromnál, a feleségem Hidas György kollégámhoz járt kapcsolatanalízisre.
MN: Ön szerint mit tartogat mindez a jövőre nézve, hová fejlődhet a módszer?
RJ: Nehéz megmondani, de a tendenciát tudom. Preventív módszernek indult, és mára ott tartunk, hogy miközben a statisztikák szerint 10 százalék a koraszülések aránya, tehát 1000 babából 100 koraszülöttként jön világra ennek minden károsodásával, súlyos neurológiai következményével, rizikójával, addig a kapcsolatanalízis praxisomban nulla százalék a koraszülések aránya. Vagyis haladunk abba az irányba, hogy egyre inkább kontrollálni tudjuk a terhesség során fellépő komplex pszichoszomatikus problémákat, és így elébe tudunk menni a fellépő vérzéseknek, placentazavaroknak vagy a koraszülésnek. Eddig az ilyen esetekben legfeljebb azt mondták, hogy veszélyeztetett terhes, feküdjön le, aztán a sorsra bíztuk, megmarad-e baba. A kapcsolatanalízissel ezek kezelhetővé válnak, így egyre nagyobb esély van arra, hogy a babák időben, épen, egészségesen, stabil én-struktúrával jöjjenek világra.
