A választ nem könnyű megtalálni, tanulmányok alig foglalkoznak a témával, így a spekulációk csakis arról szólnak: a muszlimok napról napra többen lesznek. Konvertiták régen jóval kevesebben akadtak, főleg tudósok, orientalisták tértek át az iszlámra, hogy háborítatlanul utazhassanak és gyűjthessenek információt a Közel-Keleten. Ilyen volt Germanus Gyula, a leghíresebb magyar muszlim is. Mások viszont inkább csak játszották a muzulmánt, mint Sir Richard Burton angol felfedező, aki Hadzsi Abdullah néven afgán zarándoknak adta ki magát, hogy beléphessen Mekkába.
Voltak olyanok is, akik önmagukat, életük értelmét és a számukra legmegfelelőbb hitet keresve találtak az iszlámra. Ahogy Goldziher Ignác, hazánk legismertebb orientalistája megfogalmazta: metafizikai egyszerűségében és filozófiai szigorában az iszlám az egyetlen vallás, amely
egy ÞlozoÞkus elmét ki tud elégíteni
Az iszlám szigorú monoteista vallás, amely nélkülözi a keresztények szentháromságát (arabul: talut), nem hisz sem a csodákban, sem Isten emberré válásában. A kívülállók számára megkapó lehet, hogy Mohamed próféta nem emelte túl magasra saját rangját: csak küldöttnek (raszul) nevezte magát, aki az egyetlen Isten, Allah üzenetét hozta el embertársainak. Másokat az imádkozási szokások vonzzák: a muszlimok meghajolnak Isten előtt, alávetik magukat akaratának, és anélkül imádják őt, hogy kéréseket fogalmaznának meg hozzá. Sokakat az iszlám misztika, a szufizmus vonzott és vonz még ma is: ez az irányzat a radikális iszlamizmus ellenpólusa, amely nem tagadja más vallások - így a judaizmus és a kereszténység - létjogosultságát, és nyitottabb is az irányukban. A perzsa misztikus költő, Mauláná Dzsalál-ad-Dín Rúmí szufizmusa elsősorban a neoplatonisták tanaiból táplálkozik, de fellelni benne a panteizmus, a gnoszticizmus és nemegyszer Jézus vagy akár Buddha tanításainak hatását is: "Muszlim, zsidó, keresztény vagyok az úton. Hogy minden ember szívét megérinthessem, minden egyes nap egy új álarcot húzok."
Az utóbbi évek tömeges betéréseinek - melyeket sokan a terrorizmussal is kapcsolatba hoznak - indokai közt első helyen mindenesetre a házasság áll. Leginkább nők veszik fel házastársuk vallását, bár akadnak férfiak is, nekik előbb kell betérniük, mielőtt egyáltalán szó esne a frigyről, hiszen a muszlim nők nem léphetnek házasságra más vallások követőivel. A nyugati nők betérése nem kötelező az iszlám törvényei szerint: a muszlim férfiak ugyanis nőül vehetik a "könyv vallásainak" követőit (ilyenek a zsidók és a keresztények). Ezt tette maga Mohamed próféta is. "Bár az asszony megmaradhat a hiténél, a gyermekeket - legyen az fiú vagy lány - mindenképpen muszlimnak kell nevelnie. Egyes síita mardzsák (autentikus jogértelmező és újjáértelmező források- a szerk.) viszont úgy tartják, síita férfinak csak muszlim felesége lehet, de ebben nincs konszenzus a síiták között sem" - teszi hozzá Manyasz Róbert iszlámjogi szakértő.
A házastárs miatt betértek közül csak kevesen követik szigorúan a vallási előírásokat. Más viszont a helyzet azokkal a nyugatiakkal, akik azért választják az új hitet, mert maguk mögött akarják hagyni azt az értékrendet, amelybe beleszülettek. 'k úgy érzékelik, az iszlám tisztán érthető elvárásokat támaszt a hívőkkel szemben, ráadásul a muszlimok összetartanak, a hittársaikat testvéreiknek tekintik, ellentétben a keresztényekkel, akik csak megjátsszák, hogy hisznek. "A teológiai okokból betértek általában a kereszténység valamely dogmája, főleg a Szentháromság-egyistenhit problematikája és Jézus Isten fia volta, illetve halála és feltámadása körüli kételyeik miatt közelítenek az iszlámhoz. A lelki problémásoknak kapaszkodó kell az életben. És egyre kevesebben, de akadnak a romantikus orientalizmus hívei is a betértek között. Afrikában teljesen más a helyzet: ott a keresztény és muszlim hittérítők versenye folyik, ki tud több lelket megmenteni - anyagi értelemben is" - állítja Manyasz.
Ha a betértek indokairól van is némi (halvány) fogalmunk, számukról csakis találgatni tudunk. Németországban a becslések szerint húsz- és százezer közöttire tehető az áttértek száma, a Központi Iszlámintézet 2005-ben még négyezer, tavaly viszont már évi 14 300 konvertitáról számolt be. "Pontos értékeket azért nehéz adni, mert sok a hobbibetérő: ma keresztény, holnap buddhista, holnapután tibeti lamaista - egyfajta új, spirituális ismétlődése ez a hetvenes évek hippimozgalmának. A muszlim közösségek előszeretettel túloznak az új betérteket illetően - teszi hozzá a jelenleg Bejrútban tartózkodó Manyasz Róbert. - Itt, a Közel-Keleten állandóan hallani olyan híreket, hogy naponta ezrek térnek be például Németországban. Ha utánaszámolnék, kiderülne, hogy már a kölni dómon is félholdnak kéne lennie."
Mindemellett akadnak olyan fiatalok is, akiknek az áttérése pusztán politikai okokra vezethető vissza. Közöttük van a szeptemberben, terrorizmus vádjával letartóztatott Daniel S. és Fritz G. A kapitalizmustól és a Nyugattól megundorodott, elidegenedett ifjak - amióta a marxizmus vesztett sármjából - könnyen jutnak radikális muszlim csoportok bűvkörébe. Bizonyítás- és kalandvágyuk miatt pedig gyakran hagyják magukat rábeszélni a legszélsőségesebb akciókra is.
"A radikális konvertiták gyakran titkolják - még szűkebb környezetük előtt is -, hogy áttértek. Németországban például csak az árulkodik jelenlétükről, hogy egyre többen utaznak olyan országokba 'nyaralni', amiket a radikális iszlám fellegvárának tartanak, többek között Pakisztánba" - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A lap szerint a szélsőséges csoportok toborzóemberei először rábeszéléssel vagy valamilyen ígérettel a vallásnak nyerik meg a kiszemelteket - terjengenek például olyan pletykák, hogy egy imám feleséget ígért magányos férfiaknak -, s csak ezután "radikalizálják" őket. Többen nyertek ösztöndíjat Szaúd-Arábiába, ahonnan aztán a Nyugat-ellenes propaganda hatása alatt tértek haza - számoltak be a hírszerző szolgálatok.
Akik új vallást vesznek fel, égnek a bizonyítási vágytól, mindenáron meg akarják mutatni, hogy elkötelezték magukat. A konvertiták sokkal érzékenyebben reagálnak bármiféle
iszlámellenes támadásra,
mint akik beleszülettek a vallásba. "Ez fogékonyabbá teszi őket mindenféle radikális ötletre" - nyilatkozott a Spiegelnek Edwin Bakker holland terrorkutató, aki az utóbbi években 242 olyan muszlim életútját követte végig, akik részt vettek terrortámadások megtervezésében vagy végrehajtásában. Közülük tizennégyen voltak konvertiták. Véleménye szerint a radikális áramlatok azért ragadják magukkal az igaz hitet keresőket, mert csak ezek képesek "egyszerű válaszokkal szolgálni a komplex kérdésekre".
Az áttérést könnyíti az eljárás egyszerűsége is. Ahhoz, hogy valaki teljes jogú muszlimnak mondhassa magát, nincs szüksége keresztségre vagy hasonló ceremóniákra. Formálisan csak annyi a teendője, hogy legalább két szavahihető, értelmes felnőtt muszlim férfi előtt elmondja az iszlám hitvallását, a sahadát: "Nincs más isten, csak Allah, és Mohamed az ő prófétája."
Kitérni viszont távolról sem ilyen könnyű, a vallását ugyanis egyetlen muszlim sem hagyhatja el büntetlenül. A büntetés mértéke országonként változó. "A sária (vallásjog) egyértelműen kimondja, hogy ha ez iszlám országban történik, és a hitehagyott háromnapi és hároméjszakai elzárás után sem tanúsít megbánást és tér vissza hitéhez, akkor a büntetése halál" - mondja Manyasz Róbert. "A nőket valamivel enyhébben ítélik meg: őket a hanafita iskola tanításai szerint addig kell börtönben tartani, míg nem térnek vissza a vallásukhoz, vagy meg nem halnak." Ez ma persze általában nem így működik. Ha a hitehagyás Európában történik, nincsen különösebb következménye (hacsak nem tér vissza a kitérést követően eredeti környezetébe). A kitértet közvetlen környezete általában megtagadja, még az olyan, liberálisabbnak tartott társadalmakban is, mint a libanoni. A muszlimok a hitehagyást (ridda) a hitetlenség leggyalázatosabb fajtájának tartják, éppen ezért a hitehagyottat a klasszikus jog szerint semmilyen jogvédelem nem illeti meg: bárki büntetlenül követhet el sérelmeket a kárára.
"Igen vonzó erkölcsi rendszer"
Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke
Bolek Zoltán: 2001. szeptember 11. után a Korán vált az egyik legolvasottabb könyvvé. A nyugati ember keresi az okokat, magyarázatokat a történtekre, és miközben keres, egy részük talál is. Nálunk a család, a tradíciók megélése, tisztelete, a kölcsönös segítségadás igen vonzó erkölcsi rendszer. Emellett egyszerű is az iszlám, nehézséget ebben a rohanó világban talán csak az étkezési szabályok betartása, a rendszeres imák és az alkohol tilalma jelenthet. Sokan a globalizáció negatív mellékjárulékainak ellensúlyozása miatt lesznek muszlimok. Voltak, akik "iszlamizálódásuk" előtt még a Teremtőben sem hittek, és ezután váltak istenhívőkké, bár ez a csoport van nálunk kisebbségben.
MN: Hányan térnek át Magyarországon?
BZ: Legfeljebb tíz éve van rálátásom az iszlámra térőkre. A jelenlegi tendencia havonta 4-10 fő, számuk folyamatosan emelkedik. De ők csak a hozzánk betért muszlimok. Vannak, akik másutt vették fel az iszlámot, meg a külföldön élő magyarok. A fele egy idő után otthagyja az iszlámot. Mi a "kitértekkel" nem foglalkozunk, hiszen soha nem a világiakkal kell számot vetni, hanem majd "odaát" Istennel. Ezért, bár kellemetlenül érint, ha valaki otthagyja a vallást, még soha egy rossz szót sem hallhatott tőlünk senki ilyen ügyben.
MN: Volt arra példa, hogy valaki az iszlámról elterjedt sztereotípiák - például a Nyugat- és zsidóellenesség, a terrorizmus stb. - miatt kereste meg önöket?
BZ: Az elmúlt öt évben megkeresett minket két férfi, aki pusztán zsidóellenesség miatt akart muszlim lenni. Kedvesen, de határozottan eltanácsoltuk őket. És közöltük velük, hogy bizonyára rossz helyen járnak, mert Mózes is zsidó volt, és mégis Isten egyik kiemelt prófétája.
MN: Ön hogyan talált rá az iszlámra?
BZ: Úgy 1975 tájékán, még gimnazista koromban kezdtem olvasni az iszlámról, törökökről, arabokról szóló könyveket. Megfogott a "Kelet" varázsa. Mélyen hívő katolikus keresztény családban nevelkedtem, és Istenben, a Teremtőben mindig hittem, de a Szentháromság elfogadása gondot okozott. Hittem Jézusban (béke legyen vele), de nem tudtam elfogadni Isten fiaként, ahogy azt a római katolikus egyház tanítja. Lassan összeállt bennem a kép, hogy milyen is valójában a hitem, erkölcsi és vallási meggyőződésem. Közrejátszott döntésemben a saját és családom kommunizmussal szemben táplált "engesztelhetetlen" gyűlölete is. Nagyapámat internálták, mert kulák volt, vagyonunkat elkobozták, apám '56-ban katonatisztként a forradalom oldalára állt, ezért meghurcolták. Egyszóval sok motiváció ért, de eljutottam a saját magam iszlámjához, melynek kialakulása talán nem is olyan rég fejeződött be.
MN: Ezt hogy érti?
BZ: Nem tagadom meg a hazámat, nemzetemet, liberálisan gondolkodom a más vallásúakról, konzervatívan bizonyos erkölcsi kérdésekről, illetve hazám történelméről, baloldalian a szegényekről. Ha kell és tudok, segítem őket minden erőmmel. Komolyan veszem az ábrahámi vallási köteléket a könyv népeivel, és az ősszülők (Ádám és Éva) kötelékét. Hiszek a jócselekedetek súlyában, és hogy ezeket a megfelelő időben, kamatostul visszakapjuk.
"Ha ezt végigcsinálom"
Egy török kebabosnál találkoztam a körszakállt és közel-keleti hatású ruházatot viselő Jakab Györggyel, a Magyarországi Iszlám Kulturális Egyesület titkárával. Elmondása szerint a teljes vallástalanságból indult, hogy végül eljusson az iszlám vallás felvételéig: "Sokat utaztam iszlám országokban, ahol azt tapasztalhattam, hogy mennyire meghatározza a hit az emberek hétköznapjait. A fő téma a foci mellett mindig a vallás volt. Ott mindenki egyfajta mini miszszionárius: még ha nem is rendszeres vallásgyakorló, akkor is kötelességének érzi, hogy felvilágosítsa a turistákat az iszlám lényegéről. Ugyanakkor nem hatalmas utcai csinnadrattával akarnak megtéríteni, mint ahogy azt egyes szekták teszik. Ezért is vált számomra vonzóvá a vallás. Én ugyanis mindig a tisztaságot, a csendet és a spiritualitást kerestem. Amikor a kommunizmus végén a mostani Macedóniában jártam, nyilvánvalóvá vált, hogy ez az igaz út, csak nehéz volt rávennem magam, hogy áttérjek, mivel az iszlám mindennapi rendszerességgel kívánja meg a vallásgyakorlatot, nem úgy, mint a mai kereszténység. A kereszténység csak a vasárnapokra koncentrál."
Mégis 13 évig tartott, míg végül felvette a vallást. "Amikor Malajziában jártam, már majdnem áttértem: a mecsetben azt láttam, hogy egy ajtóra aggatott cetlin az állt: aki muszlim akar lenni, menjen a kertben található információs központba. Oda is mentem, de zárva volt. Később, Burkina Fasóban, egy nagy dzsámi tövében faggattam az ott ülő embereket, amikor elhangzott a délutáni imára hívás. Egyikük kérdezte, nem tartok-e vele. Visszautasítottam meghívását, de mondtam neki, ne aggódjon, biztos nem fogok úgy meghalni, hogy ne válnék muszlimmá. Mire ő visszakérdezett: honnan tudom, hogy mikor halok meg? Amikor hazajöttem, hallottam a rádióban, hogy elkezdődött a ramadán. Erre azt mondtam magamnak, ha ezt végigcsinálom, akkor az utolsó napon áttérek. Úgy is lett."
A böjt végén, egy mecsetben elmondta tanúk előtt a sahadát, majd eksztatikus állapotba került. Amikor magához tért, a mecset irodájába vezették, ahol "egy arab ruhás, kövér ember" elterpeszkedve parancsolgatott a körülötte állóknak. "Amikor értesült róla, hogy most vettem fel a vallást, azt mondta: holnap ünnepi ima lesz reggel nyolckor, kötelességed eljönni. Én meg azt kérdeztem magamtól: hol él ez az ember? Mégse hívhatom fel a főnökömet, hogy később megyek, csak mert muszlim lettem."
Az arab ruhás ember egy szaúdi imám volt, aki azóta többször járt Magyarországon - mindig a ramadán idején. Jakab György a hozzá hasonlók vallásfelfogásában látja a legnagyobb problémát a frissen áttértek számára. Mint elmondta, a szaúdi vahhabiták sokat költenek arra, hogy elterjesszék szigorú, mégis "képmutató" vallásgyakorlatukat, mely nagy hangsúlyt fektet a külsőségekre, a belső értékeket viszont mellőzi. Sokan ezzel találkoznak először, így hamar kiábrándulnak. Szerinte szükség van a vallás és a kultúra szintézisére: az arab és a maláj muszlimok életében is jelen van saját kultúrájuk, ami vallásgyakorlatukban is megjelenik. Az "új muszlimok" - ahogy őket a közösségen belül nevezik - viszont gyakran esnek abba a hibába, hogy nem Mohamed példáját követik, hanem az arabok vagy a törökök utánzói lesznek. Nem tesznek különbséget, mi az, ami a vallásból, és mi az, ami a kultúrából fakad.
Az áttérésekor még középiskolai tanárként dolgozó Jakab Györgynek nem voltak különösebb problémái a vallása miatt, munkahelyén már első nap tudomásul vették a változást, és igazgatója még a zarándoklatra is elengedte. Amikor úgy döntött, áttér, megkérdezte, feleségének is kötelező-e megtenni ezt a lépést. Ha azt mondják, igen, azonnal megtette volna, de így csak másfél évvel később követte férje példáját.
