Néhány napja az óvodából ballagó gyerekek útravalóul mesekönyvet kaptak az Emmitől. Nem lenne ebben semmi különös. Csakhogy Az elveszett madártoll című kötet, amit az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) az óvodás korú gyermekek jogtudatosítása érdekében készített még 2016-ban, s a szerzője Boldizsár Ildikó mesekutató, illusztrátora pedig Lackfi Margit, nem lett volna teljes ajándék a Balog Zoltán bölcs gondolatait tartalmazó levél nélkül.
| ||
Egy olvasónk küldte el nekünk a levelet, amelyben Balog – miközben megpróbálja felhívni a figyelmet a gyermekjogok tudatosításának módfeletti fontosságára – érdekes intelmeket fogalmaz meg a serdületlen néposztályok számára. Rámutatván, hogy milyen fontos is egymás és az idősek tisztelete, s egyáltalán nem szabad másokat bántani, lenézni, tilos mások dolgait elvenni, a betegeknek jár a gyógyulás, és milyen fontos szabadon elmondani, amit az élet dolgairól gondolunk. Miközben az emberi erőforrások miniszterének egy konkrét szava sincs a gyermekjogokról, nem felejti el a legkisebbeket is figyelmeztetni: a jog kötelességgel is jár.
| ||
De Balog levele még hagyján, a kötet egyik meséje mindent, de mindent példáz, ami a NER maga. Bármilyen klassz dolog is lehetne kisgyerekeket alapjogi ismeretekre tanítani, tudatosan a demokrácia elveire nevelni, megint csak jobb, ha ezt nem az állam teszi.
A Mesék Országa című történet kezdete például nettó alattomos agymosás.
Abban az országban, ahol emberek helyett a világ összes meséje lakik, mindnek saját háza van. Újabban viszont olyannyira megszaporodtak a mesék, hogy naponta több százan is szeretnének bejutni az országba, ám ennyi házat képtelenség megépíteni rövid idő alatt. Ráadásul a sok érkező mese nem is ismeri az ország törvényeit, így betartani sem tudja azokat, ebből meg már volt baj elég. Így a Mesék Országában kénytelenek voltak kinevezni egy királyt, aki törvényeket hozott, amelyeket az országba érkezőknek meg kellett ismerni és be kellett tartani.
| ||
Ismerős valahonnan?
A kötetet legnagyobb döbbenetünkre Boldizsár Ildikó mesekutató jegyzi. A szerző korábban úgy fogalmazott, hogy a könyv megírása technikailag is nagyon izgalmas kihívás volt, mert „fordítva kellett dolgozni” mint ahogy az szokás: egy meglévő problémához, témához kellett kitalálnia a cselekményt. (Megkérdezzük Boldizsár Ildikót a felkérésről és a létrejött történetekről. Amint elérjük, közzétesszük válaszait.)
A történeteken keresztül elvileg a 3–7 éves korosztálynak akarnak képet adni arról, mint jelent az emberi méltóság joga, a hátrányos megkülönböztetés tilalma, a kapcsolattartáshoz, a tulajdonhoz, az egészségügyi ellátáshoz, az egészséges élethez, illetve a tanuláshoz való jog.
Nem biztos, hogy így kellene ezt csinálni.
Frissítés
Boldizsár Ildikó reakcióját az alábbiakban közöljük:
"Az elveszett madártoll című "beszélgetős mesekönyv" a harmadik gyermekjogi könyvem, az első kettő állami gondoskodásban élő gyermekek számára készült. Mindegyikben a gyermekjogok bemutatása és a gyerekközösségekben gyakori konfliktusok oldása volt a cél tíz-tíz gyermekjog ismertetésén keresztül. A Mesék Országa című mese a jogok és kötelességek fogalmait kísérli meg kisgyermekek számára is érthető módon átadni. Ugyan a mese felütésével utólag valóban párhuzamba állíthatóak a migránsválság egyes – egyébként a mese megírása utáni – eseményei, természetesen mindenféle aktuálpolitikai állásfoglalás idegen volt a szándékaimtól. A kéziratot 2015 őszén adtam le. Mind a gondolkodásmódomtól, mind a szakmai életemtől idegen az afféle gondolkodás, amivel a cikk írója megvádol. Ami azt illeti, a kifogásolt mese maradék öt oldala, melyben a király minden új mesehős számára, otthont, gondoskodást és jogokat biztosít, sőt az eleinte türelmetlen jószívű sárkányt megválasztják a király fő-főtanácsadójának, világossá teszi, hogy agymosásról, NER példázatról szó sincs. Szerencsére a könyv megjelenése óta eltelt másfél év során kapott szakmai visszajelzések is azt mutatják, óvónők és pedagógusok szívesen alkalmazzák a meséket a kisgyermekek jogi ismereteinek bővítésére és mindennapos konfliktusaik oldására."
A szerző szerint "a könyvet legfeljebb a helyi óvoda óvónői adhatták ajándékba a gyerekeknek ballagásra, országosan ilyen ajándékozás nem volt, mint ahogy az államtitkár sem írt levelet az ovisoknak."
