magyarnarancs.hu: Hogyan jött az ötlet, hogy építészekként olyan projektbe vágjatok bele, amely a tűzcsapokat ivócsapokká alakítja át?
Hüttl Sarolta: Mind a négyen (Hüttl Sarolta, Soltész Judit, Zétényi Zsófia, Zoletnik Zsófia – C.D.) az építészkarra jártunk, és volt egy Tudományos Diákköri Konferencia (TDK), aminek Vízvilágok volt a címe, emiatt kezdtünk el először azzal foglalkozni, miért van kevés ivócsap a közterületeken. Csináltunk egy kis kutatást, hány ivókút van Budapesten, és milyen lenne a jó ivókúthálózat. Ezek után pedig arra jutottunk, hogy olyan megoldást szeretnénk találni, ami egy már meglévő, jól működő rendszerhez kapcsolódik, mert nagyon sokszor az okozza a problémát, hogy nem egységes az ivókutak üzemeltetése, így nincs igazi gazdájuk.
Zétényi Zsófia: Így senkinek sem prioritása, hogy az ivókutak gondozva legyenek. A Főkert például azt mondta, hogy százvalahány ivókút van a fővárosban, ezeket ők tartják karban, mert a legtöbb zöldterületekhez, játszóterekhez kapcsolódik, de van néhány, amit a vízművekkel közösen üzemeltetnek. Szóval nem olyan homogén ez a rendszer. És persze az, hogy elvileg ennyi működőképes ivókút van, a gyakorlatban nem jelenti azt, hogy mindig mind rendesen üzemel is.
HS: Mindezek mellett pedig olyasmit akartunk létrehozni, ami ideiglenes is, mert az jelent még nehézséget, hogy ezek a kutak télen elfagynak, mert nem fagytalanítják őket rendesen.
ZZS: Sőt, minél tovább vannak kint – akár elzárva, használaton kívül is –, annál hosszabb ideig vannak kitéve a rongálás lehetőségének.
HS: Sok emberrel beszélgettünk, és az derült ki, hogy a tűzcsapok az ivóvízhálózatra vannak kötve, így találtuk ki, hogy ez lenne a tökéletes megoldás – de mindez az egyetemi évek alatt csak egy elméleti koncepció volt.
ZZS: Az is az oka annak, hogy erre ennyire ráharaptunk, hogy a tűzcsap-hálózat üzemeltetése egységes, lényegében a vízvezeték-hálózat meghosszabbítása, ami az útburkulat fölé emelkedik. Ilyen módon még az a problémakör is kikerülhetővé vált, hogy sokszor azért nincsenek ivókutak telepítve, mert jelentős költséget jelent a burkolat felszedése, a kút elhelyezése, a burkolat visszaállítása. Mikor kiderült, hogy a tűzcsap-hálózat egy kézben van, ráadásul mindig a helyi vízművek az, amely karbantartja és üzemelteti – a víz is az övék –, arra jutottunk, hogy ez egy igazán jó megoldás, ha valamilyen a tűzcsapra szerelt szerkezettel ivócsappá lehetne alakítani a tűzcsapot.
HS: Még a TDK ideje alatt történt, hogy teljesen naivan besétáltunk a Fővárosi Vízművekhez, hogy elmeséljük az ötletünket, de épp nem volt szerencsénk, mert egy iszonyú mogorva emberhez kerültünk, aki azt mondta, hogy ez hülyeség, szálljunk le a földre.
ZZS: Foglalkozzunk inkább építészettel.
HS: Tervezzünk házakat. De valahogy megmaradt, motoszkált bennünk az ötlet, és mivel mind a négyen jó barátok is vagyunk, tartottunk rendszeres ivócsap-meetingeket, életben tartottuk a projektet; aztán 2013-ban gyártottunk egy első prototípust önköltségen, mert kíváncsiak voltunk arra, hogy valójában működik-e a szerkezet, fel lehet-e szerelni, lehet-e belőle inni. Egy gépész barátunkkal, Ferenczi Tamással közösen kifejlesztettünk egy első tárgyat, és azt teszteltük a Bánkitó és az Ördögkatlan Fesztiválon az ottani vízművekkel együttműködve. Akkor derült ki először, hogy ez tényleg tök jól működik.
| ||
magyarnarancs.hu: Hogy találtátok ki, milyen legyen a szerkezet, ami rákerül a tűzcsapra?
ZZS: Mi azért építészek vagyunk és nem gépészmérnökök, megvoltak a műszaki tudásunk korlátai. Elképzeltük, hogy nézzen ki a tárgy, milyen legyen a formája, mérete, színe, milyenek legyenek a használati paraméterei, hol legyen a lyuk, ahonnan a víz folyik. Meghatároztuk, mit kell tudnia az eszköznek. A műszaki részeket első körben Ferenczi Tomi álmodta meg, amit így kipróbáltunk a zsebpénzünkből összerakott prototípuson, és azóta egyre több részletet ismerünk. De van két újabb mérnök tagja is a csapatnak, Bodnár Gábor és Ilkei Tamás. Nagyon sok ergonómiai szempont van, sok dizájneri feladat is akadt, meg olyan praktikus kérdés, hogy kell megnyomni a csapot. Nagyon érdekes tapasztalat, hogy mi ezt a tárgyat bombabiztos, mechanikus, nagyon nehezen megrongálható szerkezetnek találtuk ki, közben pedig annyi az egész, úgy működik, hogy meg kell nyomni a gombot. Érdekes módon ez csomó embernek nem volt evidens, sok olyan észrevételt kaptunk tavaly – mikor a Design Hét keretében kint voltak csapok a Design Terminálnál –, hogy hiába simogatták a csapot, nem működött. Mert azt gondolták, hogy érintésérzékelős, infrás szerkezet, ami számunkra döbbenetes volt, hogy ennyire a köztudatban van a technológia, hogy az emberek csak odatartják a kezüket, mert azt hiszik, hogy a jelenlétük elég, közben meg ezt jól meg kell nyomni. Ezért akkor raktunk rá egy matricát, ami mutatja, hogy „push the button”.
magyarnarancs.hu: Azután, hogy lényegében elsőre lepattantatok a vízművek ajtajáról, mi következett? Találtatok együttműködő partnereket?
HS: Erre volt tök jó a Design Terminal Smart City Lab pályázata, amin víz kategóriában a Hosszúlépés sétaszervező csapattal közösen nyertünk tavaly tavasszal. Ez egyrészt anyagi támogatást adott, amiből le tudtunk gyártani 11 csapot, másrészt a Fővárosi Vízművek együttműködő partner volt, a pályázat keretein belül először tudtunk érdemben beszélni és együtt dolgozni. Ők is megszerették a projektet, így most is folyamatosan tárgyalunk.
magyarnarancs.hu: Mennyibe kerül egy ivócsap legyártása? És mi a terv, hogyan hódítja meg az ivócsap a tűzcsapokat?
HS: Egy darab ára 130 ezer forint plusz áfa.
ZZS: Vidéken már csomó érdeklődőnk van, önkormányzatok vagy vízügyi szervek, amelyek összefogtak, de konkrét megrendelőink is akadnak, például Pécs, Oroszlány, vagy a veszprémi vízművek, a Bakonykarszt. De az eladások mellett azon is dolgozunk, hogy legyen egy örökbefogadási program, vagyis szezonális, rövid távú bérlés; ezt bárki igénybe veheti, legyen magánszemély, alapítvány, cég. Így az örökbefogadási árban benne lenne valamennyi gyártási költség és az üzemeltetési költség az adott vízművek részéről, ekképp ez háromoldalú együttműködésként valósulhatna meg. Nagyon sok ötletünk van ezzel kapcsolatban: online térképen lehetne követni, hol vannak csapok, kik fogadtak örökbe, azon kívül, hogy a saját környezetünket fejlesztenénk ezzel, még promóciónak is elég jó.
HS: Budapestre pedig azt dolgoztuk ki, hogy a Fővárosi Vízművek tulajdonában lesz egy fix számú csap, ezzel az 50 és 100 közötti darabszámú ivócsappal egy gerinchálózatot hoznánk létre. Ezek olyan csapok lennének, amik mindig felszerelve lennének az adott közterületen, és ezen felül bővülhetne úgy a rendszer, ha kerületi önkormányzatok vagy cégek az irodaházaikhoz szeretnének plusz csapokat telepíttetni. Természetesen mindent egyeztettünk a tűzoltókkal, folyamatosan konzultáltunk, ahogy fejlesztettük a csapokat. Így a szerkezet az eredeti használatot nem akadályozza, mert azon kívül, hogy jön belőle a víz, lehet inni és palackba vizet tölteni, az a legfontosabb, hogy megmaradt a tűzcsap-funkció, egy szabványszerszámmal a tűzoltók pikk-pakk le tudják szedni a csapot.
| ||
magyarnarancs.hu: Miért jó ez a szerkezet a Fővárosi Vízműveknek vagy a Főkertnek?
HS: Nekik ez azért nagyon jó, mert promóciója az ivóvíznek, a víz- és csapvízfogyasztásnak, másrészt amikor hőségriadók idején zacskós vagy palackozott vizet osztogatnak, ezek kiegészítőjeként lehetne a csapokat használni. Elég lelkesek és szeretik is a projektet, csak lassan megy át a nagy rendszeren a nagyobb mennyiség engedélyeztetése, kihelyezése. Ezért is van, hogy vidéken jobban beindult az úgynevezett terjesztés, mert kevesebb szervezést igényel, és kisebb mennyiséget vesznek: 1 és 5 közötti darabszámot sokkal egyszerűbb eladni, mint egy nagy, fővárosi szettet, mert az sokkal több számolással jár.
ZZS: Ki is választottunk már Budapesten több olyan tűzcsapot, amik potenciális ivópontok lehetnek, alkalmas műszaki, egészségügyi és urbanisztikai szempontok alapján is. Most már nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy élesben megvalósulhasson a fővárosban is ez a dolog.
magyarnarancs.hu: Milyen visszajelzéseket kaptatok az alkalmi használóktól?
HS: Nagyon pozitívan álltak hozzá az emberek. Ez vicces dolog, nemcsak ivókútként tekintettek a szerkezetre, hanem megörültek és meglepődtek a tűzcsap funkcionális működésének.
magyarnarancs.hu: Hiányolják a járókelők az ivókutakat?
ZZS: Abszolút. Mész az utcán, és ha szomjas vagy, be kell menned a boltba palackozott vizet venni, vagy bekéredzkedni valahova csapvizet inni. Ez így elég nehézkes. A mediterrán városokban sokkal elterjedtebbek az ivókutak, és így, hogy nálunk is kezd mediterránosodni az időjárás, igény mutatkozik rá.
magyarnarancs.hu: Hány budapesti ivócsappal lennétek elégedettek?
HS: Budapesten van 34 ezer tűzcsap, amiből 14 ezer föld feletti. Nem célunk, hogy mindegyikből ivócsap legyen, de azt nehéz megmondani, mi az a szám, ami kiszolgálná az egész várost. Ezt az első 54 darabot már észre lehetne venni a belvárosban és a frekventáltabb területeken. Aztán kerületenként ezt simán lehetne 5–10 csappal bővíteni.
ZZS: Nagyon sok városi helyzetben jól jönnének ezek a csapok: iskolák, közintézmények, parkok, bicikliutak mellé.
HS: De a legújabb típus például már pár óráig a sötétben még foszforeszkál is, nagyon menő.
magyarnarancs.hu: Milyen jövőbeli terveitek vannak az ivócsappal?
ZZs: Nemrég megnyertünk egy startup fejlesztő, támogató pályázatot, a ClimateLaunchpadet, ahol egy pitchet kellett előadni a termékről. És bár kicsit kilógtunk a sorból, mert a többi indulóhoz képest nekünk már megvan a kézzelfogható ötletünk, csomó tapasztalatunk is van, szabadalmunk stb., megnyertük a magyarországi fordulót. Szeptemberben Amszterdamban lesz az európai döntő: ez is jó lehetőségnek tűnik arra, hogy a külföldi ivócsapozást megejtsük, egyelőre az az angol neve, hogy rehydrant. Ezenkívül pedig tervbe van véve, hogy kitalálunk még városjavító ketyeréket, bármit, ami építészes feladat, és mind a négyünket megmozgat.
