Megszokhattuk, ha vonulás van, pláne érdekérvényesítő vonulás, az feszültséggel jár. A 2. Rehab Critical Masst látatlanban simán egy ilyen demonstrációnak könyvelhetnénk el, hiszen a hivatalos program szerint a menet „a fogyatékossággal élő emberek életminőségének javításáért” indult, márpedig egy ilyen téma esetén a legutoljára ugrik be a derű. Csakhogy – és ezt már a tavaly őszi első Rehab is bebizonyította – itt nem a düh, az elkeseredettség vitte az utcára embereket, vagy ha igen, akkor jól sikerült álcázniuk.
| ||
Pedig a szervezők a következőképp foglalták össze a célt: „A résztvevők a szimbolikus jelentőségű 0 kilométerkőtől induló közös felvonulással szeretnék felhívni az emberek figyelmét a fogyatékossággal élő emberek társadalmi kirekesztésére, azokra a súlyos problémákra és hiányosságokra, amelyek haladéktalan megoldást igényelnek: akadálymentesítés, integráció, inkluzív oktatás, rehabilitáció, támogató szolgálat kibővítése, intézményi kiváltás (mamutintézmények helyett lakóotthonok), munkalehetőségek biztosítása, védett munkahelyek, ápolási díj, szakemberek megbecsülése. Csak néhány téma, melyben a fogyatékossággal élők közössége egyenlő bánásmódot és az egyenlő esélyek megteremtését szeretné elérni.” De mintha mégsem erről szólt volna ez a délután.
| ||
Amikor a menet a Lánchíd közepére ért, és megtörtént az első nagy, „közös fellépés”, azt érezhettük, hogy még az olyan egyszerű megnyilvánulás – színes lufik eleresztése – a derű erejétől sokkal nagyobb erőt tud képviselni, mint amikor a „sima tüntetésen” az illetékes politikusnak (vagy inkább valamelyik zavart hivatalnokának) átadnak egy petíciót, amit aztán iktatnak és gyorsan elfelejtenek. Ezt a lánchídi akciót nem lehet csak úgy elfelejteni.
A több ezer résztvevő az Erzsébet térig vonult, ahol estig tartó népünnepély rajtolt, mindenki találhatott kedvére való műsort, és szerencsére az időjárás sem akadályozta az eleve „akadálymentesített és gyermekbarát” programokat. Kiss Csaba ötletgazda a következőt mondta a színpadon: „Nem szeretem fényezni magam, de tudtam és reméltem, hogy kétszer annyian leszünk, mint tavaly. Elmondhatom, hogy ennyi bénát egy kupacban nem láttam még!”
| ||
A szervezők kiáltványát Kovács Krisztián színművész olvasta fel, de mielőtt elkezdődött volna a koncertprogram, az eredeti Critical Masshoz hasonlóan itt is történt egy nagy, közös „emelés”, igaz, csak a karunkat emeltük a magasba. Mégis úgy tűnt, hogy még a Holdról is lehetett látni. De vajon az illetékes minisztériumok, államtitkárságok észrevették-e, és ha igen, elgondolkodnak-e azon, amiért ez a lelkes tömeg írásban, szóban, de legfőképp a jelenlétével tüntetett?
