Rémtörténet Törökszentmiklóson I.

Halálkút

szerző
Legát Tibor
publikálva
2012/16. (04. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A város lakóit rejtélyes eltűnések tartották rettegésben 1953-1954 folyamán. Gyerekek, fiatalkorúak lettek oda, a rendőrség tehetetlen volt. Törökszentmiklóson úrrá lett a pánik - mintha a hatóságok inkább az ügy eltussolását, mint felderítését tartották volna fontosnak.

A Mosonyi utcai Rendőrség-történeti Múzeum egyik vitrinasztalán szegényes parasztházat látni. A házat körülvevő udvar sivár: fűnek, veteménynek nyoma sincs, csupán egy bokor az árnyékszék mellett, az előtérben egy fa. A dioráma alkotója ide fókuszált: pokrócba bugyolált nő fekszik a földön, piros ruhás, szőke lány térdel fölé. Mintha az álmát vigyázná. Ha nem lenne a ház és környéke ennyire nyomorúságos, kifejezetten idillinek tűnne a szituáció, de így sincs benne semmi vészjósló. Pedig amit látunk, gyilkossági kísérlet, e betlehemes békesség valójában egy borzalmas bűncselekmény-sorozat emlékeztetője.

 

Naiv ábrázolás

Naiv ábrázolás

Fotó: Narancs

A házat hiába keresnénk, rég lebontották. A törökszentmiklósi Vörös Hadsereg útján (ma: Széchenyi utca) állt, állítólag ez volt a környék legelhanyagoltabb portája. A helyiek ugyan a város szégyenének tartották - azt viszont legszörnyűbb rémálmukban sem gondolták, hogy az öt lányt, akik 1953. október 13. és 1954. augusztus 14. között eltűntek, épp itt fogják megtalálni.

 

A második világháború után a Jász-Nagykun-Szolnok megyei, 25 ezer lakosú járási székhelynek lapot ugyan nem osztottak, de a földosztás nem maradt el. Így amikor 1950 tájékán a kolhozosítással beköszöntött a diktatúra, s az újdonsült földtulajdonosok többsége nem lelkesedett a termelőszövetkezetért, a település megbízhatatlanként lett elkönyvelve. Az ötvenes évek elején a nevét is "Törökmiklósra" kurtították, a bevadult nehéziparosítás elkerülte, legnagyobb ipari létesítményei - például a mezőgazdasági gépgyár (Mezőgép) vagy a baromfifeldolgozó (Barnevál) - nem különösebben izgatta a propagandisták fantáziáját. "A hibáknak az a fő oka, hogy a traktorosok egy része nem végez becsületes munkát. Laza a fegyelem. Így a termelőszövetkezetek tagjai bizony idegenkedve fogadják a gépi segítséget" - írta a Szolnok Megyei Néplap a gépállomás új vezetőjének kinevezése kapcsán 1953-ban, de a mezőgazdaságigépgyár dolgozóit sem a dicsőségtáblán mutogatták. A lapban így méltatlankodott a gyár párttitkára: "A munkafegyelem nem elég szilárd. Magas a selejtszázalék. Nagy a szerszámrongálódás. Mindez azért van, mert elhanyagoltuk a dolgozók nevelését."

Az ehhez hasonló, kritikus hangvételű cikkeket leszámítva Törökszentmiklósról csak ritkán tudósított 1953-ban a Néplap, csupán azt jegyezték fel kövérebb betűkkel, hogy az év legnagyobb mázlistája a városból származik: a szakérettségire készülő Edényi László ugyanis 5000 forintot nyert a békekölcsönön. Emellett legfeljebb az "Őszi Vásár" nevű rendezvény izgatta a hírlapszerkesztők fantáziáját, ahol "700 forintos lódenkabátot 610 forintért, a gazda télikabátot 850 forint helyett 720 forintért, a sportöltöny 700 forint helyett 525 forintos leszállított áron vásárolhatták meg a dolgozók". Arról azonban, hogy röviddel a vásár után, október 13-án a 14 éves Komáromi Máriának nyoma veszett, nem írt az újság. De arról sem, hogy a város melletti Czégény-tanyán állomásozó kis létszámú szovjet helyőrség katonái - ahogy a helyiek nevezték, a telefonosok - nemcsak "hős felszabadítók", de az élet császárai is lehettek Törökmiklóson.

A tanya

"Én az orosz katonák közül egyet sem ismertem. Féltem tőlük azért is, mert több alkalommal kutyát uszítottak rám. Ez azért történt, mert hívásukra én sosem mentem be a tanyára" - mondta a 13 éves Markoth Mária, amikor 1954 őszén kihallgatták a rendőrségen, a 23 éves Czene Ilona viszont nem tagadta, hogy járt a katonai őrsön. "Mozielőadás után megbeszéltük, hogy az orosz katonákhoz kimegyünk, azért, hogy ott ismeretséget kössünk, majd az ismeretségből nemi kapcsolatot alakítsunk ki, amiért az orosz katonák minket pénzelnek és egyéb élelemmel látnak el. Az orosz katonákkal történt ismeretségünk könnyen ment. (...) Emlékszem, hogy amikor az orosz katonákhoz magosabb rangú tiszt jött ellenőrizni, akkor minket minden esetben a padlásra vagy a pincébe zártak be." Egy másik nő, Lajkó Rozália - aki utoljára látta az eltűnt Komáromi Máriát - tagadta ugyan, hogy kapcsolata lett volna az oroszokkal, azt viszont esküvel állította, hogy a lány a nála hat évvel idősebb Jancsó Ladányi Piroska társaságában igyekezett a Czégény-tanyára. "Megkérdeztem, hová mentek, azt felelték, hogy az oroszokhoz beszélgetni. Erre én megjegyeztem Komáromi Marika felé, hogy mit akarsz - te még egész kislány vagy - az oroszoktól? Erre ő vállat rándított, és nem szólt semmit. A tanyához érve én elváltam tőlük, és az erdő felé fordultam, hogy gallyat szedjek, de azt láttam, hogy ő elejbök kijött a parancsnok."

Lajkó Rozália majdnem egy évvel az eltűnés után mondta ezt a kihallgatáson, s nem is először. Ugyanezt a tanúvallomást tette 1953 novemberében is, ám az eljáró rendőrök akkor még egyáltalán nem akarták, hogy a részletekbe is belemenjen, sőt azt tanácsolták, hogy ne is fecsegjen erről. Lajkó azonban már az eltűnést követő napokban elmesélte a dolgot a lány szüleinek és Jancsó Ladányi Piroskáról is említést tett. A húszéves lányról városszerte beszélték, hogy az orosz katonák tartják el.

Komáromi Mária eltűnésekor a rendőrök Jancsó Ladányi Piroskát is kihallgatták, ám arról nem készült jegyzőkönyv - ahogy Lajkó Rozália 1953-as tanúvallomásáról sem. A nyomozást - ha nem is hivatalosan - felfüggesztették, valószínű, hogy a rendőröknek se jogosítványuk, se merszük nem volt ahhoz, hogy az eltűnt lány felől az oroszoknál érdeklődjenek. Vélhetően a nyomozók is úgy gondolták, hogy Komáromi Máriát a katonák rabolták el, ami ellen úgysem tehetnek semmit. Ez lehetett az oka annak is, hogy a rendőrség figyelmen kívül hagyta Jancsó Ladányi Piroska kapcsolatát az oroszokkal. Pedig a nő két gyerekének (az elsőt 15 évesen, a másodikat 18 évesen szülte) két különböző férfi volt az apja - de mindkettő orosz katona. A lány szovjet kapcsolatairól a rendőrségi akták is árulkodtak. 1952-ben, amikor lopási ügyben indítottak ellene eljárást, ezt írta róla a környezettanulmányt végző rendőrtiszt: "A nevezett személy erkölcstelen életmódot folytat, ha csak teheti, szovjet katonákhoz szokott járni, a szülei házánál nem nagyon szokott tartózkodni, inkább a csavargást veszi elő, mint hogy rendes életet élne." Egy évvel később azt vizsgálta a rendőrség, hogy miért lőtt rá és sebesítette meg könnyebben a szovjet őrszem a Czégény-tanyán - a lány azt állította, hogy gyermeke apját kereste fel, a nyomozók lopással gyanúsították.

Komáromi Mária eltűnésének ügyében azonban egyáltalán nem vizsgálták, hogy milyen kapcsolatai voltak Jancsó Ladányi Piroskának, egyszerűen féltek a vizsgálódás következményeitől, s a nyomozás során még a legelemibb szabályokat is figyelmen kívül hagyták. Nem szereztek be fényképet Komáromi Máriáról, országos körözését nem rendelték el, nem törődtek vele, hogy a kétségbeesett szülők a személyleírás mellett azt is részletesen elmondták, hogy lányuk milyen ruhát viselt eltűnésének napján. Csak jóval később derült ki, hogy Jancsó Ladányi Piroskán Komáromi Mária - egyáltalán nem közönséges - cipője volt a kihallgatáson.

Micsoda rendőrség

Noha a rendőrök valószínűleg okkal tartottak az oroszoktól, mulasztásaikban az a nagyfokú dilettantizmus is jócskán közrejátszhatott, ami az akkori magyar rendőrséget jellemezte. Az azt megelőző kilenc évben kétszer verték szét a testületet, előbb 1945-ben, majd 1949-ben, a Rajk-per után. Az ötvenes évek eleji jelszavak azt sulykolták az emberek fejébe, hogy a szocializmusban megszűnt a bűnözés, az újdonsült rendőröknek pedig a kriminalisztikai alapismeretek helyett olyan sületlenségeket kellett bebiflázniuk, mint az 1950-ben életbe léptetett új szolgálati szabályzat, amit a Magyar Rendőr című lap így kommentált: "Az új szabályzat a Szovjetunió dicső fegyveres erői Szolgálati Szabályzatának és Néphadseregünk új Szolgálati Szabályzatának alapján készült, kifejezve azt, hogy a mi példaképeink a Szovjet Hadsereg katonái, akik leverték rólunk a kapitalista szabályzatok bilincseit, kifejezve azt, hogy Néphadseregünk katonáival egy nagy közös célért, a szocializmusért harcolunk." A korabeli rendőri tevékenység így leginkább a munkaversenyekre kezdett hasonlítani. A vidéki őrsök hatékonyságát ugyanúgy százalékokban mérték, akár a nehéziparban, de míg ott az alapmennyiség a tonna volt, a rendőri munkában a "kulák". "Egy-két hónappal ezelőtt például a mezőtúri büntetőbíró egyformán 50-50 forint pénzbüntetésre ítélt egy kulákot és egy szegényparasztot. (...) Ha megvizsgáljuk a feljelentések havi összesítéseit, a feljelentettek szociális helyzetét illetően is súlyos hibákat tapasztalhatunk. Sok helyen a bajtársak még mindig túlnyomórészt az ipari munkások és dolgozó parasztok ellen tesznek feljelentést" - írta 1951-ben a Magyar Rendőr, ami jól mutatja, miféle "mennyiségi" szemlélet uralkodott akkoriban a vidéki őrsökön.

Eltűnt, eltűnt, eltűnt

1954. június 12-én a 14 éves Hoppál Piroska eltűnését jelentették, a kislányt utoljára három nappal korábban látták a törökszentmiklósi piacon. Augusztus 11-én a 13 éves Botos Mária veszett el: a mezőtúri lány keresztanyjához utazott, de csak a törökszentmiklósi autóbusz-pályaudvarig jutott. Három nappal később a szintén 13 éves Szőke Katalin szülei tettek bejelentést: lányukat reggel a tejcsarnokba küldték, de nem tért haza. Ha ehhez hozzátesszük, hogy Komáromi Mária sem került elő, érthető, miért lett úrrá 1954. augusztus közepére a rettegés Törökszentmiklós lakóin.

"Mindenki azt beszélte, hogy rabolják a gyerekeket - emlékszik vissza 1954 nyarára egy törökszentmiklósi férfi. - Mi akkor még nem a városban laktunk, hanem 8 kilométerre ide, Ballán, de az eltűnések híre ott is riadalmat keltett. Emlékszem, hogy mennyire megijedtünk, amikor a kukoricaföldön megláttunk egy motorost, aki egy kisgyereket vitt magával. Rohantunk, hogy láttuk az emberrablót, aztán persze kiderült, hogy egy szülő vitte iskolába a gyerekét. A legtöbben arról suttogtak, hogy az orosz katonák rabolják el a gyerekeket. Még most is emlékszem arra a félelemre, ami bennünk volt - nemcsak akkor, de évekkel az eset után is. A felnőttek lelkünkre kötötték, hogy semmiképpen ne álljunk szóba idegenekkel, ha valaki megszólít, azonnal szaladjunk el. Így is történt. Ha valaki csak útbaigazítást kért, már rohantunk előle."

Az eltűnési ügyekkel a rendőrség törökszentmiklósi járási osztálya foglalkozott - szinte csak formálisan. Ráadásul 1954 folyamán két 16 éves kamasz fiú "szökését" is bejelentették (Kenyeres Albertnek február 2-án, Vígh Imrének június 21-én veszett nyoma), a rendőrökben viszont fel sem merült, hogy az eltűnések közötti lehetséges összefüggéseket vizsgálják, vagy hogy olyan intézkedést foganatosítsanak, ami valamelyest megnyugtatta volna a lakosságot. Komáromi Mária esetéhez hasonlóan most sem rendeltek el körözést, és fényképet sem kértek a szülőktől. Csupán egy hangszórós kocsi - az is csak Botos Mária eltűnése után - járta a várost a személyleírásokat ismételgetve.

Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy a rettegés nyomán megkezdődött a sugdolózás, amelyben a vérvád is előkerült; egyesek szerint a zsinagóga újjáépítéséhez volt szükség a gyerekek vérére - ebbéli meggyőződésüket az sem zavarta, hogy a hitközség tanácstermébe időközben a seprűkészítő ktsz. költözött. Mások a helyi temetkezési vállalat zsidó igazgatóját gyanúsították, akiről tudni vélték, hogy a cég hullaszállító autóját használja a gyerekrablásokhoz. A többség persze az oroszokat gyanúsította - amúgy miért titkolózna a hatóság? Egy későbbi tanúvallomásban ez állt: "Oroszországba 100 gyermeket kell vinni, mert 100 gyermeknek a vére kell."

A rendőrséghez sorra érkeztek a feljelentések, kóbor cigányoktól a városon átmenő autósokig sok mindenkit meggyanúsítottak, aki csak megfordult Törökszentmiklós környékén. Augusztus 17-én a rendőrségre szállítottak egy párt (más források szerint két férfit és egy nőt), akik a kukoricásban szerelmeskedtek. Az előállítás híre a városban már úgy terjedt el, hogy a gyermekrablók kerültek kézre, mire több mint ezren mentek a rendőrkapitányság elé. Ekkora "spontán" tömeg Magyarországon 1945 óta nem vonult az utcára, könnyen előfordulhatott volna, hogy - miután kiderült, hogy nem ők a tettesek - valamiféle zavargás tör ki. Ennek hatására a nyomozás irányítását azonnali hatállyal átvette a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztálya. De ők sem jutottak eredményre.

Állítólag utánanéztek, van-e alapja a vérvádnak, illetve azt a szálat kezdték boncolgatni, hogy "milyen a klérus befolyása a gyermekekre vonatkozóan", de figyelmen kívül hagyták azt a bejelentést, amit augusztus 27-én tett a már idézett Czene Ilona. Eszerint Jancsó Ladányi Piroska részegen kifecsegte, hogy a gyermekeket - anyjával közösen - ő gyilkolta meg. Ismét kihallgatták Jancsó Ladányi Piroskát is, de senkinek nem tűnt fel, hogy a lányt ősszel már beidézték egyszer. Piroska tagadta a vádakat, sőt elismerte, "a szovjet őrsre való kijárásom mindennapos volt", de a kihallgató tiszt nem kért bővebb magyarázatot, így a nyomozás lezárult. További vizsgálatot Czene Ilona "ideggyengesége miatt" nem tartottak szükségesnek.

Szeptember 2-án mégis őrizetbe vették Jancsó Ladányi Piroskát, ám ennek látszólag semmi köze nem volt az eltűnésekhez. Este kilenckor a törökszentmiklósi kapitányság ügyeletén Balázsi Istvánné 21 éves pusztakengyeli lakos feljelentést tett a lány ellen, hogy az, alig egy órával hamarabb, meg akarta fojtani egy dróttal. Balázsinén kisebb sérülések voltak. A nő elmondta azt is, hogy Jancsó Ladányi Piroska ellopta a holmiját, egy zsák ruhát. "Mikor a rendőrségre értem, a kapus odajött, akit már ismertem, mert a városba való. Mindjárt elmondtam neki az esetet. Ő kihívott egy másik elvtársat, és bementünk, ahol mindent elmondtam. Akkor két-három elvtárs kiment Piriért" - vallotta később Balázsiné.

Jancsó Ladányi Piroska az őrizetbe vételt követően beismerte, hogy valóban meg akarta ölni Balázsinét, de az eltűnt ruhákról nem adott felvilágosítást. A nyomozók még ekkor sem gondolták, hogy a lánynak köze lehet a gyerekek eltűnéséhez, házkutatást is csupán azért rendeltek el, hogy Balázsiné csomagját megtalálják. A rendőrök másnap vonultak ki a Vörös Hadsereg útja 171-es számú házhoz, ahol a keresett holmit nem, ellenben számos gyerekruhát találtak - pontosan olyanokat, mint az eltűnt lányoké. Csak ezután kezdődött el a ház alapos vizsgálata, ekkor fedezték fel a használaton kívüli kutat is, amit eleinte nem tartottak gyanúsnak. Ám miután többszöri próbálkozásra végre sikerült a mélybe világítani, egyértelművé vált: emberi maradványok vannak benne. A szeptember 3-án kelt helyszíni szemle jegyzőkönyve szerint "a felfedezett kútnak a nyílását felbontva a tűzoltók segítségével a következő hullákat húztuk ki: Szőke Kati 13 éves kisleányt (...), Botos Marika 13 éves kisleányt (...), Simon Irén 17 éves lányt (...) Hoppál Piroska 14 éves kislányt (...), Komáromi Marika 14 éves kisleányt".

Az esemény híre hamar elterjedt, bár a helyszíni szemle résztvevőin kívül senki nem tudott semmi biztosat. A környéket hamarosan ellepték a fekete autók, állítólag maga Rákosi adott utasítást, hogy magas rangú belügyi és állambiztonsági tisztek is vegyenek részt az áldozatok kiemelésén, ami több órát vett igénybe. A rendőrség őrizetbe vette Jancsó Ladányi Piroska anyját, a 45 éves Jancsó Borbálát is, aki a ház tulajdonosa volt, és szintén ott élt.

Az eseményről hivatalosan nem tájékoztatták a törökszentmiklósiakat, öt nappal később, 1954. szeptember 8-án Tóth József r. őrnagy a következő "hangulatjelentést" írta feletteseinek: "Többen olyan hangot vetettek fel, hogy nem tudnak biztosat, hogy a kútban hány személy volt. Az egyik 5-ről, a másik 8, 10 személyről beszél, valamint arról is beszélnek, hogy a mezőtúri kislány édesapja, Botos nevezetű ember megőrült. Ugyancsak egy másik asszony felvetette, hogy a törökszentmiklósi piacon az asszonyok arról beszélnek, hogy még máshol is van olyan hely, ahol megöltek gyerekeket, fiúkat és leányokat. Beszéltek arról is, hogy még jelenleg is vesznek el gyerekek, mert tegnap is a kukoricaföldön egy kisfiúnak bekötötték a száját, és elvitték."

Jancsó Ladányi Piroska addigra már többször is beismerte, hogy ő ölte meg a lányokat, sőt bűntársakat - szovjet katonákat is - megnevezett. Ellenben kijelentette, hogy anyjának nem volt tudomása a gyilkosságokról. (Folyt. köv.)


szerző
Legát Tibor
publikálva
2012/16. (04. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:
  1. 2
    2013. április 08., hétfő 10:58
    igen? Miket, ha kérdezhetem? :)
  2. 1
    2013. március 12., kedd 21:22
    de sokat mesélt erről a dédim

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Feláldozható bábuk
Tűzszerésztragédia
A Kreml parancsára
Orosz doppingbotrány
Elveszíti ügyészségjellegét
Polték és Matolcsyék
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Gasztró

még több gasztró

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...