Hasít a BKK: még egy lépéssel közelebb az elektronikus jegyrendszerhez?

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. január 9.

Lokál

A tesztüzem már egy buszon is elindult, a kérdés csak az: mikor mehet végre élesben?

Elkezdte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az elektronikus jegyrendszerhez kapcsoló jegyérvényesítők tesztelését egy buszon a fővárosban, közölte az MTI-vel a közlekedési társaság. Az új, Rigó névre keresztelt elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó járműfedélzeti érvényesítő készülékekkel az egyik alvállalkozójuk, a VT-Arriva új MAN buszát szerelték fel, ami egyelőre csak a dél-budai buszvonalakon teljesít szolgálatot, később a teljes hálózaton szállít majd utasokat.

Az eszközökkel az utasoknak egyelőre nincs teendőjük, továbbra is a megszokott módon zajlik a jegyek érvényesítése és ellenőrzése. A teszt célja, hogy a BKK üzemi környezetben szerezzen tapasztalatot a gyártó termékéről, hogy tovább tudják javítani azt a sorozatos telepítés előtt.

Nagyon nem kapkodják el a dolgot, az biztos, a Deák Ferenc téri metróállomás Sütő utcai bejáratánál ugyanis tavaly augusztusban helyeztek el beléptetőkapukat, szeptemberben pedig a 6-os, ráckevei HÉV Közvágóhíd végállomásánál szerelték fel az első kapukat. Ezeket a lassan féléve kihelyezett kapukat azonban nem használják az utasok, csupán akkor lesznek üzemképesek, ha az elektronikus jegyrendszer teljesen elindul.

false

 

Fotó: MTI - Szigetváry Zsolt

A rendszer részeként 2500 járműre tízezernél is több új érvényesítő készülék kerül. A kapuval nem lezárható metró- és HÉV-állomásokra 530 érvényesítő készüléket telepít a BKK. Valamennyi érintett állomáson és járművön megkezdődnek az eszközök sorozatos kihelyezésének előkészítő munkálatai.

Az elektronikus jegyrendszerben a papírbérleteket és -jegyeket felváltja majd egy műanyag BKK-kártya, aminek megszemélyesített és anonim formáját is választhatják majd az utasok. A tervek szerint az elektronikus személyi igazolványhoz is lehet majd bérletet társítani, és azt használni az utazáshoz. A papíralapú jegyek az utazási kártya megfelelő elterjedéséig párhuzamosan forgalomban maradnak.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.