Kié lesz a Vidám Színpad? : Mulattatók

szerző
Csáki Judit
publikálva
2002/48. (11. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Még véget sem ér a nyilatkozatháború, máris megoldódni látszik a probléma: Budapestnek egy újabb színháza lesz. Ez jó hír.

Anettka Vidám Színháza lesz az új teátrum neve - ez egyeseknek jó hír, másoknak nem az; nekem hivatalból jó hír, privátim mindegy. Legföljebb annyit érdemes megjegyezni belőle, hogy ezt az új szórakoztató (magán)színházat nem azon halhatatlan komédiások valamelyikéről nevezik el, akiknek a képe egyesek szerint "galád módon" eltűnt a Vidám Színpad falairól, hanem a tulajdonosról, de a pénz beszél, mi több, nevez.

A Vidám Színpad új igazgatóját, Bóka Lászlót - aki diplomájára nézvést színháztörténész, korábbi foglalkozására színházi újságíró - pályázat útján ez év elején nevezte ki igazgatónak a Vidám Színpad Kht. közgyűlése. A kht. tulajdonosa a Fővárosi Önkormányzat, de nem volt ez mindig így, a kisebbségi tulajdonos Bodrogi Gyulát, az előző igazgatót most vásárolta ki a többségi tulajdonos főváros, hogy kizárólagos tulajdonjogot szerezzen a színház fölött. Bodrogival amúgy alkudoztak már egy ideje: elharapózott a városban az a vélekedés, hogy a Vidám Színpad igen silány szórakoztató intézmény, frissíteni kellene, és indulni fölfelé. (Azok kedvéért, akik most fölszisszenve emlékeznek a táblás házakra és a tenyerét hólyagosra tapsoló lelkes közönségre, hozzá kell tenni, hogy nem minden jó, aminek sikere van; sőt a sikertől, a tapsoktól, a szisszenéstől sem lesz jó a rossz; ellenben nem kell és nem érdemes levegő után kapkodni attól, ha a rossznak sikere van, és nem kötelező jónak találni sem.)

Bodrogi nehezen adta be a derekát, noha az esztétikai mellett a gazdasági tönkremenés jelei is egyre szaporábban jelentkeztek. Az ugyanis, hogy mondjuk, az igazgató a színház egyik produkciójának a kht. színháztermét bérbe adja, és ilyenformán ő maga mint a kht. 49 százalékos tulajdonosa némi pénzhez jut, legföljebb privát gazdasági helyzetét javítja kissé, a kht. szempontjából rossz buli. Amikor Bodrogi átadta tulajdonrészét és székét,

38 millió forintos tartozást

és 4,7 milliós mérleghiányt is mellékelt. A tartozás tetemes része azokat a színészeket érintette, akik most az új igazgatót - a Vidám belső köreiben népszerűbb nevén "a fiatal igazgatót" - szidják azért, mert tartozik saját színészeinek.

"Sikeres főszerepeket játszom, viszem a hátamon a színházat, és az igazgató egy éve nem fizet", mondja Harsányi Gábor, akitől azt is megtudom, hogy az igazgatói kinevezés körül volt ugyan némi zűr, hiszen Bókának nincs ötéves színházvezetői gyakorlata, ő és a vidám színpadi törzsgárda hónapokig mégis támogatta az új igazgatót, és elfogadta a helyzetet. "Drukkoltunk neki, hiszen Verebes István koncepciójával nyert, amely a hagyományok tiszteletben tartására épült. Aztán eltelt alig hat hónap, és elvetette Verebes koncepcióját, a hagyományok nem érdeklik, a törzsgárdát nem tartja tiszteletben, ráadásul levetette a falakról a régi fotókat, és a kukába dobta. Nagyon megalázó helyzet alakult ki."

Harsányi Gábor régi színházi ember, színészként kezdte, aztán megalapította a Hököm Színházat, majd 1982-ben Karinthy Mártonnal együtt a Karinthy Színházat (ahonnan egy év múlva távozott), közben rendezni, írni is megtanult: a Vidám Színpad egyik legutóbbi telt házas produkcióját, a Mindhalálig szex címűt ő írta, "játszta, rendezte" (ahogy a régi színházi vicc mondja, de ez itt most igaz), volt benne igazi sztriptíztáncosnő, igazi csippendél fiú, és, ahogy egy avatott szemű "közönség" mondja, "terített betli". Bóka levette a műsorról - pótszék ide vagy oda -, "minden nívót alulmúlt, vállalhatatlan volt", indokolja döntését.

Verebes koncepcióját nem ismerem; azt tudom, hogy az ő rendezésével nyitott az új Vidám. Részben ő írta a Valami Magyarország című előadást, amely - mint az igazgatótól másnap megtudtam - már a premieren akkorát bukott, mint egy ház. Októberben például háromszor ment, harmatos, 47 százalékos nézettséggel. (Ebben a hónapban egyébként a legkevesebben - 42 százalék - egy régi előadásra, a Nejcserés támadás címűre voltak kíváncsiak.) Ami Bóka pályázatát illeti, összhangban a kiírással egy, a szórakoztató műfaj legjobb hagyományaira épülő friss, energikus, és külső erőkre erősen számító színházat ígért. Egyelőre annyi történt, hogy a tíz előadásból álló repertoár hét új - vagy újonnan idekerült - produkciót tartalmaz, köztük olyat is, amelyet máshol már sikerrel játszottak (SÖR, illetve GÖRCS).

Igaz viszont, hogy ezekben a befogadott produkciókban nem szerepel a színház törzsgárdája - Harsányi Gábor, Csala Zsuzsa, Faragó Vera, Zana József. Harsányi alighanem jól hallotta ki az igazgató ki nem mondott szavaiból az évadnyitó társulati ülésen, hogy a jövőben sem nagyon számítanak rájuk, "és ha ki tudna fizetni végre bennünket, akkor tovább nem is kellenénk", mondja Harsányi. Miért? - kérdem az igazgatót, aki "kritikus vagy, találd ki!" felkiáltással továbbpasszolja a labdát, ámbátor leszögezi, hogy a jövőről ő nem beszélt, "sem pró, sem kontra".

Viszont beavat a számokba. Harsányi szerint 700 ezerrel tartozik neki a színház - az igazgató 577 ezerről beszél, ez is sok, így én. Miért nem fizet a színészeknek? "Mert a 38 milliós tartozást ledolgoztam ugyan 23 millióra, de ebben rengeteg közüzemi díj is van, és ha azt nem fizetem, kikapcsolják a villanyt, a fűtést. Apránként tudok fizetni; a színészeken kívül tartozom jogdíjjal, három házban közös költséggel, villanyszámlával; tartozom a fodrászoknak, a zenészeknek, a könyvelésnek, a saját főmérnökömnek, és a legtöbbel saját magamnak. Nem tartozom viszont például Maros Gábornak - naná, mert

veréssel fenyegette

még a bulvárlapokban is -, 107 ezer forinttal tartozom Faragó Verának, és egyhavi gázsival tartozom azoknak a >>befogadott"Reprezentációra viszont van pénz, új emberekre meg még több. Bemutató után folyik a szendvics meg a pezsgő", mondja Harsányi Gábor. "A fiatal igazgató kirúgta a színház régi műszaki személyzetét, és kétszer annyi embert vett föl. Kávéhordó, titkárnő, ajtónyitogató rengeteg van, erre, úgy látszik, van pénz."

"Nem kétszer, hanem háromszor annyi embert vettem föl", licitál Bóka László. "Volt egy hangosító, egy világosító, egy súgó, egy kellékes, egy ügyelő, két öltöztető. Most három kellékes van, három ügyelő, satöbbi. Mint egy színházban. És rendeztem fogadást is Az ördög nem alszik bemutatója után - tokkal-vonóval 65 ezerbe került." A Vidám Színpadon nem volt próbatábla, sem heti munkaterv. Igaz, a színház csak csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap játszott, a nagyteremben, ezt meg mindenki fejben tartotta. A havi 20-22 előadás helyett ma majdnem mindennap játszanak (októberben 27 előadás volt), és a terv szerint a jövőben a nagyteremben és a Kellér-színpadon egyszerre is lesz előadás. Ehhez pedig személyzet kell, igaz. Igaz az is, hogy a legtüzetesebb vizsgálódással sem lehetett a régi plakátokon jelmeztervezőt találni - a Vidám nagy hagyománya, hogy a színészek saját ruhában játszanak. Díszletről sem lehetett beszélni - olcsó megoldás, csak nem színházi.

A "fotóügy" borította ki a bilit - a bulvárlapok címoldalon hozták, hogy a Vidám igazgatója a kukába vágta a régi nagyokat, Kabost, Csákányit. Meg a törzsgárdát is: Harsányit, Csalát, a többieket. "Nem dobtam ki semmit, de minden képet levettem, mert régi volt. Az is megvan, amelyen a színész szemét kiszúrták, vagy ráfirkáltak. A többit viszont az Országos Széchényi Könyvtár illetékes osztályára küldtem - és új, friss képeket fogok a helyükre rakni", mondja Bóka László. E sorok írója nem ellenőrizte a tárlókat, csak emlékezetből tudja, hogy legtöbbjük üresen tátongott; az igazgató állítása szerint most mind teli van a futó repertoár képeivel, ilyenformán szerepelnek rajta mindazok, akik játszanak ezekben az előadásokban.

A tulajdonos egyelőre nem látja úgy, hogy "ég a ház". Schiffer János szerint az eltelt idő nem elégséges arra, hogy véleményt mondjon a színház új útjáról, abba pedig, hogy a régiek közül az igazgató kivel és mennyit dolgozik együtt, nem óhajt beleszólni. Viszont megsegítette az új igazgatót némi plusztámogatással - az eredeti hatvanmillióhoz adott még húszat.

A látványos - és olykor rejtélyes - meggazdagodások világában a színház - ez is - csóró intézmény, mégsem biztos, hogy az új igazgató minden ponton a legoptimálisabb tartozási sorrendet alakította ki. A "rutinos tartozók" íratlan szabályzatában ugyanis a legkiszolgáltatottabb embert kell legtovább fizetni, a cégek, hivatalok, intézmények hozzájuk képest várhatnak. A vidám színpadi "kemény mag" felháborodása jogos és indokolt: ők elvégzik a munkát, a munkáltató meg nem fizet. Más kérdés, hogy a felháborodás valódi oka nyilvánvalóan az, hogy a törzsgárda nemigen látja a perspektívát - és nemcsak anyagi, hanem színházi értelemben sem. Ez a felháborodás is jogos és indokolt - csak rendszerint nincs mit tenni.

Most viszont van: érthető, hogy Harsányi Gábor, Csala Zsuzsa, Faragó Vera, Sáfár Anikó, Verebély Iván és Zana József fölöttébb megörült Fehér

Anettka kinyújtott kezének

- Anettka ugyanis azt ígéri, hogy Maros Gáborral és Úri Istvánnal együtt ők lesznek Anettka Vidám Színházának társulata. "Igazán nemes szándékról tanúskodik ez az ajánlat", mondja Harsányi Gábor, aki első beszélgetésünk alkalmával még nem tudja egészen pontosan, mit, hogyan és miből képzel el Fehér Anettka - ami azért érdekes, mert néhány perccel később Fehér Anettkától megtudom, hogy Harsányi a leendő színház művészeti vezetője és főrendezője. Harsányi egyébként átmenetinek gondolja ezt a megoldást - mármint hogy a Jókai utca 6. alatti szakszervezeti székház színháztermébe költözik a kis csapat -, "lesz egy hely, ahol játszani tudunk, amíg a helyzetünk rendeződik", mondja. Rendeződésen azt érti, teszi hozzá, hogy "a fizetésünk és a helyzetünk rendezését értem, a hagyományok alapján". Hagyományon pedig azt, hogy "a fiatal igazgató" tartsa tiszteletben a törzsgárdát, és a régi nagy sikerek - Ray Cooney, Camoletti, csak nehogy valaki másra gondoljon - mellé "jöhetnek azért újak, de a hagyományt őrizni kell". Az én fordításomban ez olyasmit jelent, hogy Bókát ki kéne rúgni - de legalább azt várjuk meg, míg rossz színházat csinál, egyelőre ugyanis ennyi se látszik. Második beszélgetésünkből konkrétumokat is megtudok: az új színházban Bodrogi Gyula és Verebes István is dolgozik majd, és december 21-én megy föl a függöny: Harsányi Gábor Család az interneten című darabját adják.

Fehér Anettka az ő Vidám Színházát hosszú távra tervezi, "mert erre a műfajra szükség van, és mert ezek a színészek ezt megérdemlik". Mit? "Hát hogy játszhassanak, és hogy megkapják, ami jár nekik." A tény- és számszerű részletek egyelőre vagy a homályba vesznek, vagy csak én nem tudom meg őket; csak annyit, hogy a tulajdonos-igazgatónő "mindent kiszámolt, és egy ilyen színház, nagyjából 1500 forintos jegyekkel, el fogja tartani magát". "Be fogom bizonyítani", teszi hozzá, "nem kérek semmiféle támogatást sehonnan". Az új színház játszani fogja majd a Mindhalálig szexet, a Család az internetent - a művészeti vezető-főrendező saját darabjait. Is.

Az ismeretség nem új keletű - Anettka maga árulta el, hogy Újpesten, "afféle botcsinálta színészként" már játszott együtt leendő kollégáival, akik közül néhányat ő tett "botcsinálta" tévés személyiséggé. Ez utóbbit magam is láttam a megfelelő tévécsatornán: a végtelenül lapos és sivár beszélgetésekből igyekszem nem következtetni semmire a leendő színházzal kapcsolatban.

Némi kis összehangolás, információcsere után ez az új színház sínen lehet - az egyik legjobb színházi gazdasági szakember szerint "ha nincs jelmez, semmi a díszlet, kevés a szereplő, viszont nagy a nézőtér, akkor lehet, hogy anyagilag is megáll a lábán". A perspektíva innen nézve lefelé végtelen - ha viszont valakinek sok pénze van, és erre szánja, akkor fölfelé is. Teoretikusan legalább.

Ennek a történetnek is számos - inkább számtalan - nézőpontja van. Az egyik szerint a Vidám Színpad megszabadul egy olyan tehertől, amely mind szakmailag, mind morálisan fölöslegesen nyomja az ő gyönge vállát. Az új produkciókban új emberek játszanak - tehetségesebbek, mondom már ki végre.

A régi törzsgárda új színháza nem állami pénzt fogyaszt majd. Ez is remek. Az a hatalmas - arisztokratikusan igénytelennek, alpárian bunkónak - nevezett közönségréteg pedig, amely félmilliószám szavaz és telefonál az akármelyik tévéműsorba, már csak számszerűsége miatt is megérdemel egy színházat, ha van olyan gazdag ember, akinek ez a hobbija. Nem árt, ha ezt a kultúrnép is tudomásul veszi, és nem indít kultúrkampfot.

Az Egy pohár víz című darabot Eugene Scribe írta 1840-ben, 1991. november 21-én mutatták be a Vidám Kisszínházában, Horváth Tivadar rendezésében. Abból a pohárból pedig, amelyben ez a vihar támadott, ki lehet önteni a vizet.

Csáki Judit

szerző
Csáki Judit
publikálva
2002/48. (11. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...