Titokban tartott, szemérmes rendezvényre számítunk, de a panelnegyedben álló iskola bejáratán már messziről látni a transzparenst: "Anonim Alkoholisták XIII. Országos Találkozója". Odabent tipikus konferenciahangulat, kitűzős férfiak és nők jönnek-mennek jelentőségteljes arckifejezéssel, vagy épp ellenkezőleg, nevetgélve -a legtöbben a dohányzásra kijelölt hely és a büfé körül nyüzsögnek. Sokan viselnek fehér AA (anonim alkoholista) pólót, melynek hátára olyan bölcsességeket nyomtattak, mint például "Csak a mai nap!", "Lassan siess!", "Első dolgokat először!" Ugyanezek a szövegek láthatók dekorációként a falon, és természetesen mindenütt olvashatjuk a "12 lépést" és a "12 hagyományt" (lásd Lépések és hagyományok című keretes írásunkat), ami a névtelen alkoholista számára a legfontosabb kapaszkodó. (Mondhatnánk persze azt is, hogy "törvény", de valószínű, hogy ezzel a jelen lévő mintegy négyszáz érintett vitába szállna.)
"Laci vagyok. Alkoholista." Kicsit meglepődünk, hogy az esemény egyik szervezője civilként így mutatkozik be. Annál is inkább, mert a hatvanéves, koránál jóval fiatalabbnak tűnő férfi láttán csak kellő rosszindulattal feltételezhetnénk, hogy valaha problémája lett volna az itallal. De különben mit keresne itt?
Laci harminc évig ivott
Utoljára 1996. február 23-án, ahogy ő mondja: "Abból a nevezetes alkalomból, hogy állt a járó motorú kocsi a tanyaudvarban, és indultunk az elvonókúrára." Akkor már nemcsak ő és a családja, de a háziorvosa is menthetetlennek tartotta. "Két infarktusom volt, keringési zavaraim, az agyam teljesen eltompult. Akkor már feladtam. Az utolsó időkben úgy használtam az alkoholt, mint a fegyvert: ittam, hogy végre meghaljak, és legyen vége ennek az egésznek." Laci a kórházban hallott először a névtelen alkoholisták közösségéről, de hetekig kellett noszogatni, hogy szedje össze magát, öltözzön fel, menjen ki a városba az összejövetelükre. "Amikor végre rászántam magam, tagadással, felsőbbrendűségi érzéssel, ateistaként mentem le közéjük, ám a gyűlés után minden megváltozott. Már a következő napon azt kívántam, bárcsak megint ott lennék, és beszélhetnék a dolgaimról. Egy új világban találtam magam, ami hirtelen rám szakadt. Piáról, a piálás következményeiről addig soha nem beszélgettem senkivel, itt viszont olyan sorstársakkal találkozhattam, akik ugyanazokat a kínokat élték át, mint én, de példát is mutattak, hogy van másik lehetőség."
A névtelen alkoholisták mozgalmát az 1930-as években indította útjára két amerikai ivócimbora, Bob Smith sebészorvos és Bill Wilson bróker, akik rájöttek, hogy jobban érzik magukat, ha nem isznak,
inkább csak beszélgetnek
arról, hogy miért ittak addig. Voltaképpen nem fedeztek fel semmi újat, a szakma csoportterápiának nevezi ezt, vagyis a problémák megfogalmazását és közös feldolgozását. Csakhogy Smith és Wilson nem érte be ennyivel. Megalkották a már említett, és azóta is alapvetésnek számító 12 lépést és hagyományt, amely azonban egyértelműen spirituális üzenetet hordoz, hiszen már a leszokáshoz vezető második lépés azt mondja: "Eljutottunk arra a hitre, hogy egy nálunk hatalmasabb Erő visszaadhatja elménk épségét."
Noha az AA-mozgalom nagyon hamar népszerűvé vált az Egyesült Államokban, később világszerte, az addiktológusok jelentős része elutasította az ilyesfajta gyógyító munkát -teljes joggal, hiszen miért kéne istent belekeverni a nyugtatóba? De mivel az elmúlt hetven évben bebizonyosott, hogy a szenvedélybetegségek kezelése legalább annyira szociális, mint orvosi ügy, már annak ellenére, hogy a szakmának továbbra is fenntartásai vannak a mozgalommal szemben, szinte minden gyógyítással foglalkozó intézmény "utókezelő" ajánlata között szerepel a legközelebbi névtelen alkoholista csoport.
Elsőre úgy tűnik, s mindezt a résztvevők viselkedése, arckifejezése, a gyűlések szertartásos jellege is megerősíti, mintha az AA valamiféle egyház lenne. Ám alapítóinak sikerült egy olyan rendszert létrehozniuk, ami gátat vet bármiféle hierarchia kialakulásának. A hivatalos álláspont a következő: "A közösséghez való tartozás egyetlen feltétele az ivással való felhagyás vágya. Az AA-tagság nem jár illetékkel vagy díjjal, mi önellátók vagyunk a saját hozzájárulásainkból. Az AA nem szövetkezik semmiféle szektával, felekezettel, szervezettel vagy intézménnyel, nem politizál, nem kíván semmiféle vitába bonyolódni, nem támogat és nem ellenez semmilyen ügyet. Elsődleges célunk józannak maradni, és más alkoholistákat hozzásegíteni a józansághoz."
"Mondom, ateista voltam - folytatja Laci -, de azt elég gyorsan felfogtam és magamévá tettem, hogy keresnem kell egy nálam erősebb dolgot. A 12 lépés programja ezt nevezi felettes erőnek. De nevezheted akárhogy, a lényegen nem változtat: hinni kell abban, hogy ennek a felettes erőnek a segítségével eredményt érhetünk el. Mi, alkoholisták a szenvedélyünket nem befolyásolhatjuk akaraterőnkkel. Mondhatjuk, hogy letesszük a poharat ennyi és ennyi ideig, de ennek biztosan kudarc lesz a vége, hiszen abban a pillanatban, amikor újra inni kezdünk, addigi erőfeszítéseink is hiábavalóvá válnak." Laci szerencsésnek tartja magát, hiszen mindjárt az első alkalommal bekövetkezett a csoda, megérintette őt az a bizonyos "felettes erő". Olyannyira, hogy amikor javulni kezdett az állapota, saját csoportot szervezett. "Mondhatom, hogy isten keze volt a dologban, de nem ez a fontos. Sokkal inkább, hogy felismertem azt, hogy gyenge vagyok, míg a közösség, amely befogadott, erősebb nálam. Vagyis az AA-mozgalmat
a hit vezérli,
még sincs közünk valláshoz, történelmi vagy kisegyházhoz. Persze ez sem ilyen egyszerű, mivel a többség mélyen vallásossá válik, és csatlakozik valamelyik, számára szimpatikus gyülekezethez. Ám a csoportban ezt mindenki a magánügyének kell, hogy tekintse. Az AA nem lehet hitviták terepe, a gyűlés szempontjából lényegtelen, hogy az illető honnan jött."
Ennek ellenére mégis nagy érdeklődés kíséri egy katolikus pap, Lajos atya előadását. Persze az előadás kifejezés kicsit megtévesztő, hiszen a "koreográfia" hasonlatos bármelyik AA-gyűléséhez, legfeljebb itt többen vannak: gyertyát gyújtanak, a "moderátor" felolvastat néhány lépést és hagyományt, a bemutatkozásra - "Lajos vagyok, alkoholista" - a közönség határozott "Szervusz, Lajos!"-sal reagál. Az atya alkoholista karrierje akkor kezdődött, amikor egy lakótelep plébánosa lett. Templomot kellett építeni, ami egyre több nehézségbe ütközött, Lajos pedig elsősorban italozással próbált úrrá lenni a helyzeten. "Egy idő után már szóltak a barátok, hagyjam, s ekkor valóban letettem a poharat. De ez csak afféle határidős ivás volt, amit persze hamarabb befejeztem, s innentől kezdve nem volt visszaút. 2005-ig egyre többet és többet ittam, a végén már ott tartottam, hogy hajnalban is felkeltem egy pohár pálinka miatt. Nyolc hónapig voltam abban a leányvári otthonban, ahol az alkoholproblémákkal küzdő paptársakat kezelik, de közben eljutottam az esztergomi AA-gyűlésre, ahol világiak előtt beszéltem betegségemről. Immár a nyolcszáznegyvenhetedik huszonnégy órámnál tartok, és elmondhatom, hogy az AA-gyűlések tagságát tartom a legőszintébb közösségnek."
Az atya beszédét taps fogadja, mint ahogy az őt követő Imrét is, bár ő a rendszerváltás előtt nemcsak alkoholista, de párttag és katonatiszt is volt. "Más a vallás, és más az AA" - hangsúlyozza a hatvan év körüli alacsony férfi, majd szomorúan megjegyzi, mennyire sajnálja, hogy már nem ajánlhatja egykori cimboráinak, hogy a gyűlésekre járjanak. "Mind meghaltak, nem volt akkora szerencséjük, mint nekem."
Természetesen Kecskeméten leginkább ilyen szerencsésekkel találkozhatunk. Évek óta felhagytak az ivással, s úgy tűnik, energiáikat az AA-ban vezetik le. Laci bevallja, hogy tizenegy év alatt "12 lépés-függővé" vált. De hozzáteszi: "Ebbe legalább nem kell belepusztulni."
Lépések és hagyományokAz AA 12 lépése során az alkoholista voltaképpen eljut tehetetlensége beismerésétől addig a "spirituális ébredésig", melynek végső állomásán már arra is képes, hogy az "üzenetet" továbbadja. A lépésekben amellett, hogy az alkoholista "akaratát és életét az isteni gondviselésre bízza", elsősorban az önkritikára való igény nyilvánul meg. A 12 hagyomány az AA-csoportok számára szolgál útmutatással. A "hagyományok" rögzítik a lényeges "szolgálati szabályokat" is, például, hogy a csoport soha ne támogasson senkit és ne is fogadjon el külső segítséget, hogy az AA név soha ne legyen bevonható nyilvános vitákba, hogy a vezetők csupán bizalmat élvező szolgálattevők, de sohasem irányítók. |
