Férfiaknak való kindertojást és sörösdobozt nyújt felém, és én pontosan tudom, hogy nagyon komoly szexuális segédeszközökbe futottam bele: a vibráló golyóbis és a dobozos sörre hajazó henger (belsejében az egészen speciális, szilikonos tartalommal) beszélgetőpartnerem két legkeményebb ajánlata, amikor azt kérem tőle, hogy mutasson valami igazán durvát.
| ||
Miközben már az is igazán durva, hogy egy eldugott és okkal lenyomozhatatlan kéjbarlangban ülök Pekingben, noha az ajtón a „szexshop/adult shop” jelzést még elvétve sem látni. A környéken egymást érik az olcsó cipősök és a drága autószalonok – mindegyik a gyanúsabb fajtából –, így nem csoda, ha a szokottnál kissé félénkebben mosolygok az ajtó melletti, korbácsot tartó, fémből eszkábált agyagharcosra.
A kínai fővárosban vagyunk, ahol lányok ezrei fordulnak orvoshoz évente, hogy az esküvőjük előtt visszavarrassák a szűzhártyájukat. Ebben a csöppet sem keresztény országban ugyanis az esküvő előtti szex akár válóok is lehet: a férjek csak akkor elégedettek, ha a nászéjszakára virradó reggel apró vérfoltokat is fölfedezhetnek a hitvesi ágy lepedőjén. Akinek nincs pénze a nagyjából százötvenezer forintos beavatkozásra, az valamelyik szexshopban is talál olyan felhelyezhető szűzhártyautánzatot, ami egy kevéske művért is tartalmaz, hogy az álszüzességben hiba egy szál se legyen. (Ezt Richard Burger amerikai újságíró említi a tavaly megjelent Behind the Red Door: Sex in China című könyvének előszavában.)
| ||
Miközben nyugodtan ülök a melleket és péniszt formázó díszpárnák között, egyrészt örülök, hogy a velem szemben mosolygó fiatal kínai üzlettulajdonos, Ma Wei nem a kirakatból is jól látható fekete majomketrecbe tessékelt be, aminek belsejében egy hívogató, rózsaszín plüssel borított nyakörv lóg, másrészt a nyelvem hegyén van a kérdés, hogy ebben az üzletben vajon kapható-e az ominózus plasztikhártya, vendéglátóm azonban megelőz. Hirtelen a szadomazofalon lógó decens ostorért nyúl, és olyan nagy gonddal simít végig rajta, mintha legalábbis a használatába akarna beavatni, de látva ekkorra már falfehérré vált arcomat, magyarázatképpen csak annyit mond:
„Nem lenne szabad ilyesmiket árulni Kínában” – simít végig a biztonság kedvéért a bőr hereszorítón és a „kutyapórázon” is –, ezért teljesen tudatos, hogy a szalont nagyítóval kell keresni; sőt. Ez a fal, ahol az ehhez hasonló erőszakos kellékek vannak, még az üzleten belül is el van dugva, hogy tényleg csak az találja meg, aki pont ezt keresi.
Bár maga a szexshop működtetése legális (talán ezért is találunk belőle olyan sokat a város különböző pontjain), a szélsőséges, úgynevezett szadomazo dolgokkal azért nem árt vigyázni, avat be a kulisszatitkokba a vékony, húsznál nem sokkal idősebb üzletember, akinek Pekingben már három üzlete is van.
Ez a srác tavaly fejezte be az egyetemet kommunikáció szakon, és úgy döntött, forradalmat csinál: a Kínában jelenleg is uralkodó konzervatív irányvonalat akarja megváltoztatni; mint mondja, jobbat tud.
| ||
Azért e mosolygós és bizonyosan nimfomán forradalmár előtt is volt már példa szexuális rendszerváltozásra Kínában, elég csak az utolsó uralkodóház, a Csing-dinasztia szabadosságára; a neokonfuciánus szigorra; az ópiumháborúk okozta nyitásra és egy újabb fordulatra, például a szexualitást tartalmazó könyvek elégetésére gondolnunk.
Végül 1912 után jött egy újabb váltás, ami a szexuális szabadságot (a nők alapvető jogaival együtt) kitörölte a kínaiak szótárából, és ez a rendszer (Mao Ce-tung fennállása alatt) a hetvenes évek végéig tartotta is magát.
Most úgy tűnik, hogy Kínában nincs nagy hagyománya az efféle boltoknak, de mivel a fejlett országokban teljesen elfogadottak és nagy népszerűségnek örvendenek, a tulajdonos-ötletgazda szerint az ő exkluzív üzleteinek mindenképp helye van Pekingben. Szemrebbenés nélkül magyarázza, hogy szerinte a szexuális örömszerzés „játékos” formája az emberek alapvető szükségleteihez tartozik, és büszkén bólogat, mikor a privát szexuális életéről kérdezem (hogy ő maga is használja-e a forgalmazott termékeket). Ezek után már azon sem csodálkozom, hogy elmondása szerint zömében kínai vásárlói úgy jönnek-mennek nála, mint a közértben, és azért szeretik a boltját, mert ott a hagyományos kínai kínálathoz képest minőségibb dolgokat találnak. Bizony, az ipar japán, amerikai, svájci és spanyol szállítói a legkülönbözőbb dolgokat importálták Pekingbe; ennek is köszönhető, hogy ez az üzlet egyike a legprofibbaknak, mert itt tényleg minden van.
A kínálat sokszínűségével nem vitatkozom, inkább tovább kérdezek.
Így tudom meg, hogy Ma Wei nem egyedül dolgozik, hanem igen szakavatott alkalmazottai is vannak, akiket ő maga tréningez: minden, a gyártóktól szerzett tudását átadja női segítőinek, akik türelmesen és profin válaszolnak a vásárlók kérdéseire. A fiúnak az a tapasztalata, hogy az iskolázott emberek nyitottabbak a szexuális segédeszközökre, mint a kevésbé tanultak, de nem győzi hangsúlyozni, hogy az egyszerűbb dolgokat az átlagemberek is úgy viszik, mint a cukrot.
Távozás előtt nem hagyom annyiban a műhártyakérdést, Ma Wei azonban hárít. Mint mondja, ő kifejezetten az örömszerzésre épít, a vásárlói szórakozni jönnek be hozzá, ő pedig értékeli a kreativitásukat. Soha nem árult az orvosi segédeszköznek számító mű szűzhártyából, azt az orvosokra hagyja, majd elkomorul: abban nincs is semmi élvezet.
