Lengyelországban a Jog és Igazságosság Pártja, miután megszerezte a szavazatok 39,1 százalékát, levonta az Európai Unió zászlaját a lengyel közintézményekről. Magyarországon 2010-ben még 52,76% kellett a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt koalíciójának ahhoz, hogy az európai uniós államok közül elsőként deklarálja, nemzeti szinten nem azonosul az Európai Unió politikájával és értékeivel. Érezhetően egyre kisebb arányú győzelem is elegendő ahhoz, hogy egy hivatalba lépő kormány felrúgja a korábban vállalt nemzetközi kötelezettségeit, és megkezdje a kihátrálást az unióból. Miközben a magyar gazdaságot kizárólag a nyugati államok polgárainak hozzájárulása tartja életben (nyilvánvalóan Lengyelországba is ömlenek az eurómilliárdok), a felelőtlenül urizáló, léha elit következetesen bontja le az unió iránti bizalmat, és a nemzetközi szervezetek ellen hangolja a hazai közvéleményt. A magyar és a lengyel kormány együtt már képes a teljes kelet-európai közösséget elmozdítani ebbe az irányba. De pontosan milyen irányba?
| ||
Magyarországon a kormány, a katolikus egyház, de még a terrorelhárításért felelős állami szervezet is abban érdekelt, hogy félelemben éljünk. Azzal, hogy terroristának bélyegeznek menekülteket, hogy híveket buzdítanak egy gyűlöletet keltő petíció aláírására, és hogy propaganda céljára használják a legjobban felszerelt erőszakszervezetet, egyértelművé teszik, hogy Magyarország egy olyan állam, amely polgárait permanens feszültségben tartja. Miért? Mert ha állandóan rettegünk és gyűlölünk, akkor bizony nem gondolkodunk, csak menekülünk, bujkálunk és hazudozunk. Egy rakás alattvalót sokkal könnyebb kézben tartani és irányítani, mint ugyanennyi szabad, független és öntudatos polgárt. Ha az emberek nem érzik magukat otthonosan a saját hazájukban, akkor nem politikai programokra vágynak, hanem rendre és biztonságra, amihez nem kell más, mint jól szervezett kampányok, meg némi erődemonstráció. Az irány tehát Kelet: Oroszország, Kína, Közel-Kelet, valamely autokratikus, ortodox és illiberális rendszer, amely minimálisra csökkenti a szabadságjogokat, cserébe látványos sportrendezvényekkel igyekszik fenntartani a szabadság illúzióját. A cél egy stabil kasztrendszer, amelyben minden kiváltság származáshoz kötött. (Ha nincs rokonod a pártban, akkor baszhatod, már megbocsáss!) És mindeközben a Nyugat?
Az Európai Unió jelenleg egy morálisan instabil hely. François Hollande kiemelte ugyan, hogy a menekültek és a terroristák közé nem lehet és nem szabad egyenlőségjelet tenni, de ahelyett, hogy beismerte volna a saját, a pártja és az állam felelősségét abban, hogy hová fajult a helyzet a Közel-Keleten vagy Észak-Afrikában, vagy hogy egyre nő a kilátástalanság és a feszültség a volt gyarmatokról bevándoroltak leszármazottjai körében, inkább szűkítette a szabadságjogokat a rendkívüli helyzetre való tekintettel, megelőző jelleggel rabosított radikális környezetvédőket, miközben arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy bosszút állnak, fegyverkeznek és háborúznak. Kit érdekel, hogy a francia állampolgárságú terroristákat francia fegyverekkel képezték ki? Kit érdekel, hogy Franciaország gazdagságát többek között azoknak a kizsákmányolt gyarmatoknak köszönheti, ahol ma az emberek mérhetetlen szellemi, lelki és fizikai elnyomásban élnek? Kit érdekel, hogy nem az iszlám az erőszak igazi melegágya, hanem a kilátástalanság és a kizsákmányolás?
Minket, európaiakat hagyományosan nem sok minden érdekel a világ történéseiből. Ez nálunk amolyan tradíció. Többségünkben önző és gőgös emberek vagyunk, akik nem szívesen osztjuk meg javainkat olyanokkal, akiknek semmije sincsen. Európa, főként annak keleti fele istentelen hely, amelyben az egyházak éppúgy viselkednek, mint a multik. A legnagyobb üzlet pedig továbbra is a legális és illegális fegyverkereskedelem. Merre tovább?
Ha a paranoiás Michel Houellebecq-re hallgatunk, akkor az újabb és újabb, korszerűbbnél korszerűbb fegyverek és biztonságtechnikai eszközök, a fegyverkező államok, az egyre szigorodó határellenőrzés, a bizalmatlanság, a szegregáció, az egyre fokozódó társadalmi feszültségek, a polgárháborús helyzetek és statáriális intézkedések, végső soron a pincében megbújó emberek világához érünk el. Hülyeség?
Nem is olyan régen még egyetértettünk abban, hogy a boldogság és a szabadság egy tőről fakad, és hogy a fenntartható jólét alapja a szolidaritás. Manapság már az is kérdés, hogy megillet-e mindenkit a szabadsághoz való jog. Orbán Viktor szerint csak annak juthat kenyér, aki megdolgozik érte. A közmunkások ezért arra is hajlandók, hogy a kormánypárt migrációs politikának álcázott gyűlöletkampányához asszisztáljanak. Anélkül, hogy valós tudásuk volna bármiről, szórólapokat osztanak és aláírásokat gyűjtenek, ahogy az a rendes jogfosztott rabszolgákhoz illik. A rend és biztonság mannájával teletömött emberek egyre kevésbé érzékenyek az igazságtalanságokra, egyre kevésbé érdekli őket, hogy vannak-e jogaik. Önként mondanak le a szabadságról, önként választják a függőséget, és annak kikerülhetetlen következményét: az elnyomást. Ebben a környezetben lubickol igazán az Orbán–Kaczyński-tandem: a tekintélytisztelő, sapkáját ijedten lekapó, a püspök uraknak kezet csókoló, a saját halálos ítéletét is alázattal aláíró, szellemtelen, örömtelen, őszintétlen és képmutató emberek körében.
A megalázkodás állati ösztön, éppen ezért a civilizált embertől teljesen idegen. Az ember csak akkor képes állandóan megalázkodni, ha valahol levezetheti a természetétől idegen viselkedés okozta feszültséget. Hol? A családján például, a gyerekein, a buszon mellette utazó idős emberen, a román vagy a menekülten. A kormányok rettegésben tartanak és megaláznak, az emberek meg feszülnek és erőszakoskodnak. Nem a menekültek jelentenek veszélyt az európai kultúrára, nem a bevándorlók és azok leszármazottjai. Az európai kultúrát a fehér emberek tapossák sárba. Korábban tönkretettük az amerikai és afrikai őslakosok világát, és kísérletet tettünk az ázsiai kultúra felszámolására is. Akkoriban a magunk világát hirdettük és terjesztettük. Kétségek nélkül hittük, hogy mi vagyunk az egyedül életképes civilizáció. Ma már az európai ember a saját kultúráját, történelmét, fejlődéstörténetét sem érti. Nem emlékszik rá, hogy mennyit küzdött az önkény, a szellemi sötétség, az erőszak ellen. Ma minden rendes európai háborút akar.
Nem engedhetjük meg Európa lezüllését. Nem ülhetünk karba tett kézzel, miközben odavész a boldogságunk, a szabadságunk és az élhető jövőnk. Függetlenül attól, hogy jobboldalinak vagy baloldalinak nevezi magát, az összes politikai erővel, amely fegyverekkel akar rendet tenni, amely tiszteletet követel, miközben lop, csal és hazudik, amelyik elrabolja a gyerekeink jövőjét, és cserébe nem ad mást, mint lejárt szavatosságú ideológiai maszlagot, ezekkel mind szembe kell szállni, és meg kell őket buktatni.
El a kezekkel a hatalomtól, ha nem tudtok mást ígérni, mint vért és könnyeket! Takarodjatok az életünkből, elnyomók! Elég a kampányokból, mi akarjuk irányítani a saját életünket! Nem kell több nemzeti konzultáció, népszavazás kell! És ha azt nem lehet, akkor jöjjön a forradalom…
