Elhatárolódom a Magyar Orvosi Kamara (MOK) etikai bizottságának döntésétől, mely szerint egy orvos kirívóan súlyos etikai vétségét mindössze hat hónapos kizárással büntette. Emlékeztetőül: arról a sajtóban is nagy visszhangot kiváltó esetről van szó, amikor egy onkológus-nőgyógyász pénzt kért, sőt követelt súlyos betegektől egy közfinanszírozott kórházban, a munkaideje alatt elvégzendő műtétekért. Az ügy a bíróságon bizonyítást nyert, az ítéletet és annak indoklását orvosként nem tisztem minősíteni. De az Orvosi Kamara hivatásrendi köztestület, ennek megfelelően legfontosabb feladata a hivatás tisztaságának megőrzése, a szakma méltóságának, megbecsültségének biztosítása, a betegek bizalmának megtartása lenne. Minden Magyarországon praktizáló orvos számára kötelező az orvosi kamarai tagság – a tagság egy olyan kamarában, mely mindössze fél évre zárja ki soraiból a betegek kiszolgáltatott helyzetével anyagi haszonszerzés céljából sorozatosan visszaélő tagját.
De ez a történet nem csak erről, és főként nem egy esetről szól.
Mély értékrendi, morális válságot élünk át, ez nem kerülte el az orvostársadalmat sem. 38 éves szakmai múltam alapján azt kell mondanom, hogy az orvosi hivatás művelésének, hitelességének elengedhetetlen feltétele az orvos erkölcsi tartása, példamutató magatartása, feddhetetlensége. Bizalmat kérünk a betegeinktől, a fentiek nélkül erre nem tarthatunk igényt.
Hiszem, hogy a gyógyulás-gyógyítás sikerének kulcsa a páciens és orvosa közti, kölcsönös bizalmon alapuló, egyenrangú, együttműködő kapcsolat. Ez az, ami nem jön létre, nem működik, ha ebben a kapcsolatban a hálapénz is szerepel.
Amikor az '50-es években a hálapénzt bevezették, az volt a politika elsődleges célja, hogy megosszák, összefogásra képtelenné tegyék az orvostársadalmat. Nos, ez bizony sikerült, a mai napig tart a megosztottságunk, széthúzásunk.
| ||
A bevezetés úgy történt, hogy az orvosi szakmákat két csoportra osztották: a beteggel közvetlen napi kapcsolatot tartó (betegágy melletti) és az ún. háttér diagnosztikai (például labor, röntgen) szakmákra. Ennek megfeleltetve eltérő fizetést állapítottak meg, a “háttér” szakmáknak magasabb alapfizetést garantáltak. Így “legalizálták” a hálapénzt, törvényessé tették, hogy a betegágy mellett dolgozó orvos a betegtől elfogadott pénzzel egészítse ki a jövedelmét. (A parasolventia szó erre utal, mellék-jövedelemként fordítható, bár nyelvészek szerint ez a szóösszetétel igazi hungaricum.) Már ebből is látszik, hogy ez nem egészen a háláról szól.
A hálapénz rendszere szakadékot képez a különböző orvosi szakmák művelői között, lehetetlenné teszi a korrekt együttműködést, a kollegiális kapcsolatokat. Azaz: ellehetetleníti a team-munkát, ami nélkül ma nincs gyógyítás.
Vegyünk példának egy műtétet, a teljesség igénye nélkül: van az operáló orvos – őt biztosan ismeri, sok esetben választja a beteg, van az altatóorvos – manapság vele is találkozik műtét előtt. De vajon tud-e arról, hogy a gyógyulását, sőt életben maradását döntően befolyásoló szövettani véleményt a csapat kórboncnok tagja adja? Kinek „hálás” hát a beteg? Ki gyógyította meg?
Ugyanígy a gyógyító team többi tagjával – nővérek, gyógytornászok stb. – sem alakulhat ki megfelelő munkakapcsolat.
A páciens oldaláról nézve: ez ma már nem a hála kifejezése, ez a betegek bizalomvesztéséről, félelméről szól, arról, hogy a megfelelő ellátást szeretnék így biztosítani maguknak. Mindez külön utakat generál, a rendszer további torzulásához vezet, amivel meg is érkeztünk az ördögi körhöz.
A beteg-orvos kapcsolat így valamiféle üzleti tranzakció lesz, az orvost abban teszi érdekeltté, hogy minél „jobban”, minél tovább gyógyítsa „hálás” betegét, akkor is, ha célravezetőbb lenne, hogy továbbküldje egy másik kollégájához.
A hálapénz beférkőzik az oktatásba is, hiszen a tudás átadásával az utódunkat képezzük, aki ebben a rendszerben a vetélytársunk. Hogy megtartsuk a jövedelmünket, megtartjuk magunknak a tudást, így maradunk nélkülözhetetlenek, megkerülhetetlenek. Bebetonozza a rossz egészségügyi struktúrákat, mert a hatalmon lévők nem eresztik a pozíciót, a kiváltságokat.
Elkeserítő, de tény, hogy akik nem tettek és most sem tesznek semmit a hivatás tisztaságáért, azok elsősorban az én generációm (a hetvenes évek előtt születettek – a szerk.) „kiváltságos” tagjai. Azok, akik kivárták a sorukat, beérett a termés, akik most aratnak. Reményeim szerint kevesen vannak, de igen, ők azok, akiket orvosbáróknak, orvoslobbinak, szuperorvosnak neveznek. Ők azok, akiknek a „hálapénz-rendszer” fennmaradása elemi érdekük, ennek fenntartása érdekében pedig semmilyen eszköztől nem riadnak vissza. Túl azon, hogy adott esetben kikényszerítik a „hálapénzt”, minden értelmes rendszer-átalakításnak ellenállnak, képtelen, anakronisztikus, feudális hierarchikus rendszert kényszerítenek a fiatal kollégákra, nem tanítják őket a mesterség fortélyaira, ellenvetést nem tűrve uralkodnak, egyenrangú kommunikációra képtelenek. Ennek következménye az, hogy már egy egész generáció hiányzik a rendszerből – azok, akik nem tudnak, nem akarnak így dolgozni.
De kedves olvasó, ön is tehet róla. És tehet ellene!
Sok okos, tehetséges fiatal kollégám panaszolja, hogy a betegek is gyanakodva fogadják, ha visszautasítja a „borítékot”. Azt gondolják, és el is mondják, hogy biztosan rossz orvos, azért nem meri elfogadni. Vagy, ami még rosszabb, azt feltételezik, hogy nem lehet rajtuk segíteni. Nem így van! Vannak, vagyunk sokan orvosok, akik tiszta, átlátható, biztonságos, hálapénzmentes egészségügyben akarunk dolgozni. A Magyar Orvosi Kamarának mi is a tagjai vagyunk. Elvárjuk, hogy kellő erővel, proaktívan lépjen fel minden tudomására jutott etikai vétséggel szemben, ha kell, akár az etikai kódex módosításával. Tegye nyilvánossá a lezárt etikai ügyekben hozott határozatait!
A változtatás elengedhetetlen, tartsuk itthon, hozzuk haza kollégáinkat!
Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica – minden szerdán a magyarnarancs.hu-n.
Magyar Narancs
Elindult a Magyar Narancs új, egészségügyi problémákkal foglalkozó blogja. Fogyasszák egészséggel!
