Egy amerikai független filmes sorra rendezi a legszuperebb filmeket

  • Gera Márton
  • 2018. január 12.

Mikrofilm

Sean Baker azoknak az életét mutatja meg, akikről nem szokás beszélni, s közben fel is rúgja szépen a filmezés szabályait.

Ha van egyáltalán olyan, hogy amerikai független filmes, akkor Sean Baker biztosan az. A legkisebb mértékben sem hagyja, hogy beleszóljanak a munkájába, harcosan küzd a végső vágás jogáért, és nevet, amikor elmeséli, hogy a nagyközönség igazából csak az utolsó filmjét ismeri. Pedig már a hatodiknál tart.

Tangerine (16) feliratos előzetes

Tinseltown a karácsonyra készül és Sin-Dee újra beszáll a játékba. Miután megtudja, hogy strici barátja képtelen volt hűséges lenni hozzá abban a 28 napban, amit a börtönben töltött, nekivág a legjobb barátnőjével, Alexandrával, hogy végére járjanak a pletykának. Ámokfutásuk elviszi őket Los Angeles különböző szubkultúráiba. Egy váratlan fordulatokban gazdag, tudatosan modern karácsonyi mese L.A.

Készített coming of age mozit (Four Letter Words), forgatott az amerikai bevándorlókról (Take Out), ezekért szépen meg is kapta a megérdemelt jutalmat a független filmes fesztiválokon, ám amire már a világ közönsége is felfigyelt, az a Tangerine volt. Két éve ugyanis attól volt hangos a szaksajtó egy része, hogy van egy rendező, aki a teljes filmjét három darab iPhone-nal vette fel. Ez önmagában csak apró szenzáció volt, az viszont már nem, hogy a film remekül sikerült. Sean Baker ugyanis tojt mindenféle konvencióra, filmes szabályra, és a transznemű prostituáltak világába kalauzolta el a nézőt, de a Tangerine még véletlenül sem volt didaktikus, nem akart példát statuálni, szimplán csak vicces volt, és közben mégis a valóságot mutatta meg a karácsonyi, napsütötte Los Angeles kellős közepén.

Sean Baker

Sean Baker

 

Ha valaki ezek után azt várta, hogy Sean Baker eggyel komolyabb ligában kezd el játszani, óriásit tévedett. Az új filmje megint kis költségvetésből készült, s megint azokról szól, akikről nem szokás nagyjátékfilmet készíteni, és ismét olyanok játszanak benne, akik nem is színészek. Szóval a hozzánk jövő héten érkező Floridai álom tipikus Sean Baker-filmnek tűnik. Arról szól, hogy hogyan élnek egy floridai lakóparkban a társadalom peremére szorult emberek. De Baker most sem akart szomorkodós mozit csinálni: ebben az interjúban például azt mondja, hogy a filmje alapvetően komédia, teli poénokkal. Ez nem jelenti azt, hogy ne tenne fel megannyi releváns kérdést, sőt, maga a rendező is azt mondja, hogy azt szeretné, ha a nézői kérdésekkel a fejükben távoznának.

Floridai álom (The Florida Project) – Feliratos előzetes (16)

A floridai Orlando a világ minden részéről érkező turisták Mekkája. Minden igényt kielégítő hotelek, pazar vidámparkok és éjszakai bárok tarkítják, ahol minden turista szívesen költi el megtakarításait. Pár lépésre a mesébe illő üdülőkomplexumoktól azonban más világ rejtőzik.

Az igazi különbség a korábbi alkotásaihoz képest az, hogy Baker immár egy A kategóriás sztárt is megnyert magának, hiszen Willem Dafoe is feltűnik a filmben. De a külsőre kamasznak tűnő, amúgy negyvenhat éves rendező munkamódszere szerencsére maradt a régi: nemrég arról beszélt, hogy a forgatás előtt tucatnyi alkalommal elutazott Floridába, és beszélgetett a helyiekkel, vagyis olyan emberekkel, mint akikről a filmje is szól. Baker most 35 mm-es filmre forgatott, viszont az iPhone ezúttal sem maradhatott ki, a készüléket az utolsó jelenet felvételéhez használta.

Ahol már bemutatták, ott lelkendeztek a Floridai álomért, a kétmillió dolláros büdzsét már rég visszahozta a film, Baker ennek ellenére azt mondja, továbbra sem szeretne kilépni a független filmes szcénából. A tévébe nem szívesen menne rendezni, és teljesen megfelel neki, hogy szabadon dolgozhat.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.